38. rész - Az első jelek

 3 nap telt el, mióta hazajöttünk Londonból.  Ez alatt a 3 nap alatt semmit sem hallottunk Johnról és Edwardről.  Ami azt illeti eléggé aggódom értük és haragszom is rájuk, amiért nem jelentkeznek.  Rengeteg üzenetet hagytunk már nekik Liammel, de semmi.  Ki vannak kapcsolva, ami már nagyon idegesítő.
A legjobb, hogy a szüleiknek még nem szóltunk. Liammel úgy egyeztünk meg, hogyha holnap estig nem jelentkeznek, akkor értesítjük a rendőrséget. Azért ilyen későn, mert lehet, hogy megint csak gondoltak egyet és elutaztak valahova. Ez igen jellemző rájuk mostanság.  Lananak tegnap haza kellett mennie. Éppen ezért úgy, ahogy Liam is, a lelkemre kötötte, hogy amint megtudok valamit, szóljak.
   - Megjöttünk! - kiabálta anya.   
Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd a távirányítóval kikapcsoltam a TV-t, amit eddig néztem.  Néztem? Ugyan dehogy. Csak ment, és bámultam a képernyőt. Közben az agyam valahol máshol kattogott. 
  - Sziasztok! - köszöntem. - Na, mi újság a nagyival? - kérdeztem. 
  - Semmi különös. Jól van, minden teljesen rendben van körülötte. Csak nagyon sajnálta, hogy nem jöttél velünk. Hiányolt. - ecsetelte anyu, míg pakolta ki az újonnan beszerzett befőtteket, savanyúságokat.  
  - Majd legközelebb én is meglátogatom. Most csak felzaklattam volna az idegeskedésemmel.  De látom, megint pakolt! 
  - Tudod, tőle nem lehet üres kézzel eljönni! Amúgy van valami hír az ikrekről? 
  - Semmi. - hajtottam le a fejem. 
  - Biztos nincs semmi bajuk! Szerintem csak kiruccantak valamerre, pihenni. Kikapcsolva a külvilágot. Néha jól jön. 
  - Úgy legyen! De akkor sem értem,  miért nem szóltak? Legalább csak nekem, hogy ne aggódjak értük. 
Már a sírás kerülgetett. 
 - Szakmai szemmel nézve, megtudom őket érteni. Nagy a nyomás rajtuk. Néha jó kiengedni a fáradt gőzt. Anyaként viszont biztos  megfojtanálak, ha eltűnnél szó nélkül. Nem tudom, hogy Susanna mit fog szólni, ha ez kiderül, de eltudom képzelni.  - magyarázta. 
Anya pszichológus. Éppen ezért könnyedén eltudom neki mondani, bármi nyűgöm, bajom. Mindig jól kijöttünk. Jó mondjuk ez így nem teljesen igaz, mert nálunk is voltak anya-lánya harcok. De kinél nem?!  
  - Nem tervezem, hogy ilyet tennék! 
  - Ajánlom is! Igaz felnőttél, de te mindig az én kislányom maradsz!
  - Anya! 
  - Mi van? Ez az igazság!  Ja, amúgy ugye ma nem ülsz itthon egész nap?  
  - Talán zavarok? - kérdeztem meglepetten. 
  - Dehogy! Csak az elmúlt pár napban sehol nem voltál. Ezek a szünet utolsó napjai. Használd ki! - mondta, közben csengettek.  
  - Várunk valakit? - kérdeztem, miközben elindultam az ajtó felé. 
  - Nem tudok róla! - szólt utánam anyu. 
Mikor kinyitottam a bejárati ajtót, megfagyott körülöttem a levegő. Nem tudtam eldönteni, hogy most csapjam a vendégünk képébe az ajtót, vagy 2 perc múlva.  De ugyan akkor kicsit megkönnyebbültem. Éreztem, hogy végig gördül egy könnycsepp az arcomon. De nem bírtam mozogni, hogy letöröljem. Csak álltunk ott egymással szemben. Egyikőnk sem tudott megmukkanni. 
  - Ki az Sara? - jött oda anya. - Áh, szia John! - mondta meglepetten. 
  - Szia. - szólt lágyan John. Mivel végig engem nézett nem tudtam eldönteni, hogy ez most nekem szólt, vagy anyának. 
  - Hát akkor szerintem, most magatokra hagylak titeket. Van mit megbeszélnetek! De ne itt az ajtóban. Gyertek beljebb! - húzott be mindkettőnket a csuklónknál fogva. - Kértek esetleg valamit? 
Én nem feleltem, inkább a szobám felé vettem az irányt.
  - Nem, köszönjük. - mondta John helyettem is, majd hallottam, ahogy elindul utánam.
Leültem az ágyamra. John velem szembe. Egyikőnk sem szólt semmit. Ismét rám jött a sírás, de nem engedtem ki. Jobbnak láttam visszafojtani. Majd mielőtt már beállt volna a kínos csend, kijött belőlem, az amit 3 napja tartogatok:
  - Nem tudom felfogni, hogy mégis hogy gondoltátok, hogy eltűntök! Legalább egyszer, csak egyszer felhívhattatok volna, hogy nyugi, jól vagyunk. Liam is aggódott miattatok. Állandóan titeket keresett. Holnap már a rendőrségre mentünk volna. - eddig bírtam. Ahogy ezt elmondtam, kitört belőlem a sírás.  John gyorsan magához szorított és simogatni kezdett.  Nem tiltakoztam. Már nagyon hiányzott.
  - Ne haragudj! - súgta a hajamba.
  - Soha többé ne csinálj ilyet! - mondtam szipogva.
  - Rendben.
Szívverését hallgatva, eszembe jutott egy kérdés, amin már régóta gondolkozom.
  - Amúgy hol voltatok?
  - Magyarországban. Még nem jártunk ott. Eddel gondoltuk felmérjük a terepet, teljes titokban. Egyedül anyuék tudtak róla. Őket meg megkértük, hogy ne szóljanak senkinek, csak neked, Liamnek meg Louisnak. De közben ők is elutaztak és elfelejtették mondani nektek. Ezért is ért váratlanul, mikor itthon bekapcsoltuk a telefonjainkat. - magyarázta.
Amint befejezte, valami rosszat éreztem a gyomromban. A következő pillanatban pedig már a kezemet a szám előtt tartva rohantam a fürdőszobámba.
  - Sara! Jól vagy? - hallottam John aggódó hangját az ajtó mögül. - Sara! Kérlek nyisd ki, hadd menjek be!
  - Ne! Nem akarom, hogy így láss! Azonnal kimegyek. - kiabáltam.
Miután úgy éreztem, hogy végeztem, felálltam a WC elől és a csaphoz mentem. Kiöblítettem a számat, majd mély levegőt vettem és kimentem Johnhoz.  Aggódó tekintetével találtam szembe magam.
  - Jól vagy? - kérdezte.
  - Igen! Csak nagyon felizgattam magam és, ha ideges vagyok néha ez előfordul.
  - Rendben. Gyere ülj le. - húzott az ágy felé.
  - Tényleg jól vagyok! Nem megyünk el ma valahova? Csak mi ketten. Olyan régen voltunk már együtt valahol.
  - Most is csak ketten vagyunk! - incselkedett.
  - De ne itthon legyünk!
  - Hova szeretnél menni?
  - Mondjuk mozi?
  - Benne vagyok! Mit nézünk meg?
  - Majd ott eldöntjük.
  - Oké.
Gyorsan rendbe raktam magam, átöltöztem stb.  Mint kiderült John autóval jött. Nem is tudtam, hogy tud vezetni. Azzal mentünk a moziba is. Végül egy romantikus filmre esett a választásunk. Mondjuk ennek legfőbb oka az volt, hogy másra már nem volt jegy.  A film címe: A felhők felett 3 méterrel.  Sikerült ezen is elbőgnöm magam. De szerencsére John ott volt és megvigasztalt pusztán azzal, ahogy ölelt magához. Jó volt végre nem törődni semmivel és senkivel, csak vele. Bármi lesz is a jövőben, tudom, hogy ő itt lesz és kitart mellettem. Valamiért ebben biztos vagyok.    
 

37. rész - Másnap...

  - Sara! Hé, ébredj! - rázogatott Lana.
  - Mi van? - kérdeztem álmosan.
  - Mi volt este?
  - Nem tudom..  Hol vannak a srácok?
  - Fogalmam sincs, már nem voltak itt, mikor felkeltem.
Hiába próbáltam visszaemlékezni az elmúlt éjszakára, csak addig sikerült, hogy a srácok "meglátogattak" minket a koncert után. Buliztunk egy kicsit, meg, hogy rendeltünk valamit a szobapincértől. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültek, mikor hajnali 3-kor letelefonáltunk a recepcióra, hogy ez és ez kellene... Ennyi! A többi még csak homályosan sincs meg...
Vakon a mellettem lévő éjjeli szekrényen kutattam a telefonom után. Mikor meglett egyből hívtam Johnt, hogy érdeklődjek a tegnap este felől.  De ki volt kapcsolva. Lana is követte a példámat.  Hívta  Kednallt és Logant, de  semmi. Edwardöt is próbáltam, ugyan csak sikertelenül. Kicsit kezdtem ideges lenni. Míg Lana megleste Katyt, én átöltöztem és az ikrek szobája felé vettem az irányt. Fogalmam sincs, hogy hány óra lehetett, lehet, hogy még alszanak és azért nem veszik fel. De ők mindig elérhetőek. Pláne, hogy valameikőjük  kezében állandóan ott a telefon, hogy hírt adjanak magukról twitteren. Na, ez de jó, hogy eszembe jutott. Miután meguntam a kopogtatást, visszamentem a mi szobánkba a telefonomért és felnéztem  twitterre. Így sem lettem okosabb... Az utolsó megjegyzésüket a koncert után osztották meg, hogy nekik vannak a legjobb, legcsodálatosabb rajongóik. Azóta semmi...
   - Hát Katy sem tud semmit.  Most kivételesen egész éjszaka aludt. - ült le mellém az ágyra Lana.
   - Johnék nem nyitnak ajtót és a telefont sem veszik fel. Vagy alszanak még, vagy pedig valami fontos dolguk van. Legalább is, nagyon remélem.
   - Te menj le szerintem a recepcióra, kérdezd meg, hogy kijelentkeztek-e már. Én addig megnézem Kendallt és Logant.
  - Oké.
A telefonommal a kezemben elindultam a földszintre.  A hall szinte üres volt. Csak 1-2 ember üldögélt a kanapékon az újságjába vagy a laptopjába feledkezve. Nem foglalkoztam velük, csupán egy pillantást vetettem rájuk, aztán egyenesen a recepciós pulthoz mentem. A pult mögött egy középkorú hölgy ült a székében.
    - Jó napot! Janel vagyok. Miben segíthetek?  - fordult felém udvariasan.
    - Jó napot! Érdeklődni szeretnék, hogy a 3. emeleten a 125-ös és a 214-es szobákból kijelentkeztek-e már?!  Mert sehogy sem érjük el az ott lakókat.
   - Valamiféle hozzátartozójuk vagy, igaz?
   - Igen! - vágtam rá.
   - Nos ez azért fontos, mert csupán ennek fejében adhatok ki bármilyen információt. 
   - Engem tényleg csak az  érdekel, hogy ezekből a szobákból kijelentkeztek-e már, vagy még itt vannak!
   - Rendben. Egy pillanatot kérek.
   - Köszönöm.
Szorongattam a mobilom, azt várva, hogy végre megcsörrenjen és az hívjon, akire várok.
Ilyenkor bánom, hogy Liamnek nem tudom a telefonszámát.
  - A 125-ös szobából reggel 7 órakor jelentkeztek ki. A 214-ben pedig még laknak. De a kulcsot leadták, szóval nagy valószínűséggel elmentek valamerre.
  - Értem! Nagyon köszönöm! Sokat segített! - mondtam.
  - Örülök, hogy tudtam! További szép napot!
  -  Magának is! Viszlát! - köszöntem el.
Az étterembe indultam. Nem voltam éhes, de gondoltam, iszok valamit. Na itt már nagyobb volt a nyüzsi.
Leültem a terem végében lévő bárpulthoz, közben Lananak pötyögtem egy SMS-t, a hírekről.
  - Szia! Mit adhatok? - jött oda hozzám a pultos srác.
  - Öhm. - vetettem egy pillantást az itallapra.- Egy olasz cappuccinot kérek. Sok tejjel. Köszi. - mondtam.
  - Rendben! Azonnal adom. - mondta, majd nekilátott. - Barátaidat hol hagytad? - kérdezte hirtelen.
Ez a kérdés tényleg váratlanul ért...
  - Barátaimat? - értetlenkedtem.
  - Akikkel este buliztál. - magyarázta. - Még alszanak?
  - Ja. Nem. Igazából a srácok eltűntek, most őket keressük... De honnan tudsz erről?  - kérdeztem.
Hátha többet tud, mint én.
  - Nem emlékszel? Én vittem fel nektek a piákat. Hívtatok, hogy maradjak, bulizzak veletek, de most sajna dupla műszakot nyomok...  Amúgy az a cuki ikerpár is eltűnt? Nemrég voltak itt reggelizni. Igen érdekesek voltak. Gabonapehely vízzel...  Fúú...  
Cuki? Mondjuk igen, nagyon édesek, de ezt egy fiú szájából még nem hallottam. Igen meglepődtem. Alig tudtam feltenni a kérdéseimet.
   - Ami azt illeti, semmire nem emlékszek. Beavatnál kicsit?  Mit hoztál fel nekünk? És ne haragudj, ha már mondtad, de mi a neved?! - feladtam, hogy a névtáblája után kutassak.
  - Csabi vagyok! - nyújtotta a kezét.
  - Én pedig Sara.  Szép neved van, még nem nagyon hallottam róla.
  - Igen, itt nem valami népszerű.  Magyar vagyok. - tette elém a cappuccinót.  
  -  Húú. Köszi.
  - Az éjszakával kapcsolatban pedig... Tessék, ezeket rendeltétek. - adott a kezembe egy fekete mappát. - Semmi alkohol..  Milyen buli az, ahol nincs pia?  - húzta a száját.
Gyorsan végig futottam a listát.
  - Nálunk nem jellemző. Jól megvagyunk nélküle is.
  - Várj csak. - nézte ő is a listát. -  Ebben a két koktélban nagyon erős rum van. Szerintem ez ütött ki titeket.
  - Na kössz...  - mondtam nevetve, majd belekortyoltam az italomba.  
  - Hát most na...
Annyira elbeszéltük az időt, hogy Lana már a bőröndjeinkkel várt az előtérben. Csabival telefonszámot cseréltünk, hogyha esetleg, kéne valaki aki vállán kisírhatom a bánatom, vagy ha csak olyan ember kell akinek "kerek a popsija"  hívjam nyugodtan. Időközben előkerült Kendall és Logan is.  Mint kiderült, futni voltak és nem vittek telefont.  Rendeztük a számlánkat,  kijelentkeztünk bepakoltunk az autóba és útnak indultunk. Lana kezdte a vezetést. Én az anyós ülésen próbáltam aludni, de egy hívás megzavart ebben.
  - Igen tessék? - szóltam bele.
  - Sara! Liam vagyok.
  - Szia. Segíthetek valamiben?
  - A srácok nincsenek ott veled? - kérdezte kétségbe esett hangon.
  - Én azt hittem velük vagy!
  - Hát én a reggeli műsor óta nem láttam őket........    

36. rész - A koncertnek vége.....

Megfogtam a kilincset és benyitottam. Ebben a pillanatban valaki megragadta a karomat.
 
  - Hova, hova kislány? - kérdezte a biztonsági őr.
Na lebuktam.  Na nem baj, nem szabad berezelni. Határozottnak és célratörőnek kell lenni.
  - Nem elég egyértelmű? A barátom öltözőjébe. Úgyhogy engedjen el és menjen a dolgára! - vágtam a képébe.  Látszott rajta, hogy nem ő a legtürelmesebb ember a világon, mert már ennyitől is kezdett eldurranni az agya.
  - Na ne szórakozzunk! Nem most jöttem le a falvédőről. Na gyere csak! - rángatott.
  - Hé engedjen el! Ez már fáj! - kiabáltam.
  - És az mégis kit érdekel?
  - Engem! - kiabálta valaki a folyosó végéről.  
Mindketten a hang irányába fordultunk. Konkrétan ledöbbentem.
  - Liam!
  - A lány velünk van.  Nyugodtan elengedheti. - mondta határozottan.
  - Elnézést! - mondta restellve, majd levette szorító tenyerét a karomról. - Én csak a munkámat végeztem.  Azt hittem a kisasszony is  egy őrült rajongó, akinek a legjobb időtöltése, hogy öltözőkbe lopódzik be. Nem volt nála kártya, abból feltételeztem.
  - Na kösz!  - mormogtam az orrom alatt,  miközben a  karomat simogattam.
  - Megértem. Nem történt semmi. A lány kártyája pedig nálam van. Még nem volt alkalmam odaadni neki. - magyarázta Liam.
  - Most inkább megyek. Még egyszer sajnálom! - mondta.  
  - Köszönöm!
  - Nincs mit.  De ez legyen nálad. - nyomott egy VIP kártyát a kezembe. - Most menj be az öltözőbe. Nekem most vissza kell mennem a srácokhoz.
  - Liam!
  - Igen?
  - Légyszi ne szólj Johnnak, hogy itt vagyok. - kértem.
  - Rendben!
Bementem a szobába. A fellépő ruhák közül, amelyek nem voltak felakasztva, azok vagy a földön, vagy a székeken hevertek.  A tükör előtt hajlakkos flakonok a kis asztalon pedig szendvicsek, sütik és mindenféle édesség meg üdítő. Leültem az egyik szabad a fotelbe. Amíg vártam, hogy a srácok végezzenek a dedikálással küldtem Lananak egy SMS -t, hogy ne keressenek, majd a szállodában találkozunk.  Úgy vettem  észre, hogy drága barátnőm nagyon unatkozott. Ugyanis a fiúk minden mozdulatáról beszámolt nekem, na meg minden egyébről.  Mondta, hogy a sor legvégén állnak, tehát mikor már nem reagált a válaszaimra sejtettem, hogy lassan vége és jönnek be.  Körül belül 1 órát töltöttem az öltözőben. Ez alatt párszor  megfordult itt Liam, de csak annyit mondott, hogy ha megéheznék, vagy valami szolgáljam ki magam. Amúgy csak bejött valamiért és már ment is tovább.  Belefeledkeztem a mobilomba, így mikor nyílt az ajtó nem nagyon reagáltam rá. Csak, mikor végre annak  a személynek a hangját hallottam, akire ezidáig vártam.
  - Sara! - szaladt oda hozzám és felhúzott. - Hogy kerülsz ide? - ölelt magához.
  - A barátaimmal jöttünk a koncertre.
  - A miénkre?
  - Neeeeem!  Olly Mursre, csak sajna lekéstük és meg kellett elégednünk veletek...  - csipkelődtem. - Persze, hogy JEDWARD koncertre jöttünk!
  - Na és, hogy tetszett? - jött oda Edward.
  - Hú nagyon jó volt! Ügyesek vagytok.- adtam egy puszit John szájára.  Mikor elhúzódtam volna nem engedett.  Magához húzott és csókunkat mélyítette.
  - Hiányoztál! - súgta.  Már épp válaszolni akartam, mikor félbeszakítottak minket.  A nyitott ajtón vaku villanások csaptak le ránk, és egy nő mondatát is elkaptam, miszerint címlapsztori lesz a mienk...   Szerencsére a biztonsági őrök és Liam hamar véget vetett ennek az egésznek.  
Mihelyst csendesült egy kicsit az Aréna körül az élet, autóba szálltunk.
  - Hol szálltál meg a barátaiddal? Hova vigyünk? - kérdezte Liam.
  - A Savoy Hotelban. - válaszoltam.
  - Azta, mi is!  -  ujjongott Edward.  John pedig még jobban magához ölelt.
Az út csöndesen telt. A srácok is csak néha álltak neki hülyéskedni. Mikor megérkeztünk nagyon örültem. Főleg annak, hogy nem álltak rajongók a szálloda előtt.
A recepción pont összefutottam Lanaval, Katyvel, Logannel és Kendallel.  Gyorsan bemutattam mindenkit mindenkinek, aztán mi csajok mentünk is fel a szobánkba. Hulla fáradt voltam. Éppen a fogamat mostam, mikor hallottam, hogy kopogtak.
  - Valaki kopogott!  - kiabáltam, hogy nyissák ki, de semmi. A dübörgés sem maradt abba.Végül fogkefével a számban mentem ajtót nyitni.
  - Na mi van? Már el sem köszöntök tőlünk? - mondta az egyik a 4 srác körül.  Aztán már csak azt éreztem, hogy felkaptak és berohannak velem a szobába.
  - Buli vaaan!! - kiabálta Kendall.
  - Lehetne csendesebben? Kate már alszik. - kezdte Lana, de úgy, ahogy engem, őt is felkapták.  Edward szerzett magának egy párnát és Lanat kezdte püfölni vele.  A koncertnek már vége, de úgy néz ki, hogy az aftre party még csak most következik......

35. rész - A koncert

   Végre eljött a várva várt nap. Tegnap Katevel, Kendall húgával csak erről beszéltünk. Teljesen be voltunk zsongva. Vagyis, még mindig.  Reggel én mentem Lanaékért  a szállodához.   Ő ült mellettem az anyósülésen, hátul pedig  Logan, Kate és Kendall. Lana és én vezettünk felváltva.  A srácok nem ültek volán mögé, nekik csak a szájuk volt nagy. Már amikor  ébren voltak.  Körülbelül fél úton cseréltünk egy benzinkúton.
  - Jajj ne, most Lana fog vezetni?  Mind meghalunk! - ökörködött Logan.
  - Azt hiszem én kezdek félni. - szurkálódott Kendall is.
  - Jó, be lehet fogni! Vagy ha valami nem tetszik,  ki lehet szállni és gyalog folytatni az utat! - szólt hátra a lány.
Hallottuk, ahogy a biztonsági övek egyszerre kattannak hátul és a srácok már fordultak is két oldalt az ajtók felé.
  - Ja fiúk! A tárcátokat hagyjátok a kocsiban, jó?!  Azokra még szükségünk lehet. - mondta újra Lana.
Az övek újra kattantak egyet, de ezúttal a bekapcsolást jelezték.
  - Ez mindig bejön! -mondta, miközben felvette a napszemüvegét és megigazította a haját a visszapillantó tükörben. - Nyugi srácok! Túlfogjátok élni....     Valószínűleg...   - nézte őket a tükrön keresztül.
   - Mi is ebben reménykedünk! - mondta Logan, majd végre elindultunk.
A rádiót hallgatva elnyomott az álom. Komolyan, miért is ne?!

  - Ááááááááá!  - riadtam fel a sikolyra. - Itt vagyunk! Megjöttünk!
  - Jól van, mi is látjuk! - fogta le a húgát Kendall.
  - Belfastban is ezt csináltad? - kérdeztem kómásan.  Kate csak bólogatott.
  - De legalább felébresztetted Sarat! - mondta Logan.
  - Jaja, köszi! - mondtam.
  - Szívesen! Máskor is.
Amint kicsit feléledtem Lana és én bementünk a szállodába bejelentkezni.   A srácok választották ki előző este a hotelt. Valószínűleg hozzászoktak a minőséghez, mert London egyik legjobb szállodájára esett a döntés.
  - Most komolyan itt szállunk meg? Nem drága ez egy kicsit? - kérdeztem, miközben körül néztem a hallban.
  - Amíg a fiúk állják, nekem tökéletes...  -  mondta Lana.   Csak nevettem a kijelentésén.
Elfoglaltuk a szobáinkat.  Kicsit pihentünk, majd a vacsora után nekiláttunk készülődni  és elindultunk a koncertre.

Pont úgy, ahogy gondoltam, rengeteg fiatal lány várakozott az aréna előtt, hogy kinyissák a kapukat. Amint ezt megtették egyből mindenki elkezdett befele tódulni és tolakodni előre.   Ami minket illet, fogalmam sincs hogyan, de   végül  az első sorban kötöttünk ki.
 John és Edward hatalmas bulit csaptak. Mondjuk nem is vártam mást.  Nagyon jól éreztük magunkat, attól függetlenül, hogy  jól eláztattak minket. Ugyanis 2 hatalmas vízpisztoly is előkerült.   Szerintem nem sikerült kiszúrniuk minket. Vagy, ha mégis jól titkolták.   Sajnos hamar elszállt az a másfél óra. A koncert leges legvégén elmondták, hogy hol tartják a dedikálást, ahol természetesen közös képeket is lehet készíteni.  Egyből mindenki arra csődült, ugyanazon cél érdekében: hogy ő lehessen az első. Vicces lenne, ahogy én is odaállítanék, csak úgy lazán, autogramért, meg képért! Kíváncsi lennék, milyen képet vágnának. De most más tervem van. Amíg mindenki igyekezett a teremhez, én az ellenkező irányba indultam.   Megkerülve az arénát, egyenesen az öltözők felé siettem.  Szerencsére  úgy ahogy ismerem a járást. Pár évvel ezelőtt Beckyvel, Justin Timberlake   öltözőjébe akartunk belopózni ugyan itt.  Nem sok sikerrel ugyan...     Ahhoz az épülethez rohantam, ahol  az öltözők vannak.  Meglepődtem, hogy most nem állt  az ajtajánál biztonsági őr.  A színpadtérről is be lehet menni az öltözőkbe, de jól jön néha a hátsó ajtó.  Egy hosszú folyosón találtam magam.  Végig barna ajtók sorakoztak. Mindegyiken lógott egy fehér papír.  Lassan végigmentem és kerestem a nevüket.    Olly Murs öltözője  mellett volt az övék.  Ollyt sajna lekéstük, ő délután 2-kor koncertezett....  Na mind1.
Odamentem a srácok ajtaja elé.  Először kicsit hallgatóztam, hogy bent vannak -e, de  semmit nem hallottam.  Már csak abban reménykedtem, hogy nincs zárva az ajtó...  Megfogtam a kilincset és benyitottam. Ebben a pillanatban valaki megragadta a karomat.......

KÖVETKEZŐ RÉSZ  CSAK 3 KOMI UTÁN!! :)