34. rész - A meglepetés vendég

 Több, mint egy hét telt el, amióta anyuék hazajöttek Olaszországból. A JEDWARD pedig nekilátott egy újabb turnénak. Nyárzáró fesztiválokra látogatnak el, egész Írországban és Angliában.  4 napja mentek el, minden nap beszélünk, de nagyon hiányoznak. Főleg John. Hívtak, hogy menjek velük, de nem fogadtam el az ajánlatot.  Olyan kevés időt tölt mostanában miattam Edwardel. Nem akartam még ezt is elvenni tőle.
Így konkrétan semmit nem tudok itthon csinálni. Nagyrészt a szobámban ülök és nettezek vagy épp a szüleimnek segítek, amiben kell.  Jelenleg épp az előbbit teszem.
  - Sara! Kész az ebéd. - jött be anya  a szobámba.
  - Köszi! De nem kérek.  Nem vagyok éhes. - mondtam.
  - Hisz a reggelit is kihagytad. - ült le az ágyamra.
  - Majd később eszek. Most egy falat nem menne le a torkomon.
  - Minden rendben? - kérdezte aggodalommal teli tekintettel.
  - Persze! Csak nem vagyok éhes.
  - Tudod, hogy bármi van, azt elmondhatod!
  - Igen anya tudom! De most nincs mit.
  - Rendben! - ölelt meg. - Melegen tartok neked egy adagot, ha esetleg később megéheznél.
  - Köszi!
Amint kiment, bekapcsoltam egy kis zenét, ledőltem és nyomban elnyomott az álom.
Nem tudom mi van velem mostanában.  Mintha rám jött volna valami "álomkór" . Rengeteget alszom, folyton fáradt vagyok és alig eszem.  Pedig aztán tényleg nem csinálok semmi olyat, amiben nagyon el lehetne fáradni.
De biztos csak a sok utazás és az időeltolódás miatt érzem így magam...

  - Drágám ébredj! Vendéged van. - keltegetett anya.
  - Kicsoda? - kérdeztem.
  - Majd meglátod! Azt kérte ne áruljam el. Meglepetés szeretne lenni.
  - Öhm...  Oké. - mondtam, majd a fésülködő asztalomhoz mentem kicsit rendbe szedni magam.
Amint elkészültem mentem is a lépcsőhöz. Körülnéztem fentről, de nem kellett sokáig kutatnom a látogatóm után.
  - Úristeeeeeeen!!  Nem hiszem el! Lana! - szaladtam le hozzá. Ám mielőtt a nyakába ugorhattam volna, megszédültem és meg kellett kapaszkodnom valamiben.
  - Sara! Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.
  - Persze! Csak a nagy lendülettől kicsit megszédültem.  Jajj úgy örülök, hogy itt vagy! - öleltem át.
  - Én is nagyon örülök, hogy látlak. Mesélj! Mi újság veletek?
  - Minden rendben van. A srácok turnéznak én meg itthon punnyadok... És te? Mi járatban erre? - kísértem a nappaliba.
  - A családdal most jöttünk nyaralni. Tudod, meséltem, hogy az unokahúgom Kate nagy Jedward fan. Na miatta jöttünk ide. Kitettek minket itt, ők pedig mentek tovább Belfastba. Ma ott lesz koncert. 2 nap múlva meg Londonban. És mivel én úgyis akartam menni Londonba Katet rámsózták, hogy vigyem le a koncertre. Van egy potya jegyünk, mert az öcsém nem akar jönni. Így gondoltam eljöhetnél te.
   - Persze! Szívesen.  Bármilyen hihetetlen, még nem voltam egy koncertjükön sem.
   - Na, akkor itt a lehetőség!
   - Élek is vele. Köszi. - öleltem meg újra. - Hallod én eszem egy kicsit, mert már a rosszullét kerülget.  Kérsz te is?
   - Nem köszi.
Amíg ettem beszélgettünk.    Szóba jött a Big Time Rush és az is kiderült, hogy Kendall és Logan is eljöttek.  Alig várom már, hogy újra lássam őket is.  Elmeséltem neki, hogy jelenleg nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek.  Maradjak, vagy menjek vissza tanulni?!
Később, gondoltuk elmegyünk sétálni.  Csatlakoztak hozzánk a srácok is:  Kendall és Logan. Beültünk egy pizzázóba, elmentünk biliárdozni. Közben mutattam pár jó helyet a városban. Mire hazaértem már hajnali hármat mutatott az óra. Gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba. Most se kellett sokat várnom, hogy elérjem az álmok mezejét.

Lana és a családja egy hétig lesznek Dublinban. Nagyon örülök nekik, legalább visznek egy kis színt a jelenlegi szürke hétköznapjaimba.   A koncertet már nagyon várom.   Meg akarom lepni a srácokat, tehát egy szót sem fogok nekik szólni erről az egészről.  3 fő helyett végül  öten megyünk. Ugyanis Logant és Kendallt rávettük, hogy jöjjenek velünk a koncertre.  Nem kellett sokáig győzködni őket. Még tegnap megvették a jegyeiket. Jajj de jó lesz!  Már csak a mai napot kell kibírni és indulunk.  Áhh nem férek a bőrömbe.. Valamiért teljesen úgy viselkedem, mint egy őrült fan.....
 
 

33.rész - Lassan vége a nyárnak

 - Hát te mit keresel itt? - hallottam Ed elképedt hangját.
 - Már semmit. Megtaláltam, amit kerestem. - mondta a lány, majd anélkül, hogy bárki is behívta volna, besétált az ajtón.
 - De most komolyan. Mit csinálsz itt?  Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - kérdezte még mindig Edward.
 - Először nálatok voltam, anyukátok mondta, hogy itt vagytok.  Unatkoztam és csak titeket ismerlek. Ha már adtunk nektek 2 nap szabadnapot, azt igazán tölthetnétek velem is...   Gondoltam ma lóghatnánk együtt.  Szóval John öltözz! - tapsikolt siettetően a kezével.
A válaszokat már nem vártam meg, inkább bementem a szobámba és elkezdtem készülődni.  Nem sokkal később John is jött utánam.
  - Itt van még? - kérdeztem, mikor bezárta maga mögött az ajtót.
  - Josefina? Még itt.  -  bújt bele a gatyójába.
  - Elmentek vele?
  - Dehogy! Mondtam, hogy veled töltöm a szabadidőmet. Edward most próbálja lekoptatni.  Öhm, az ingem?
  - A szárítón. Tudod, leöntöttél! - mondtam nevetve.
  - Akkor mit vegyek fel? Mást nem hoztam.
  - Tessék! Egyenesen Los Angelesből. - adtam át neki is a pólóját.
  - Köszönöm! - ölelt magához, majd azt is felvette. - Tényleg, az én ajándékomhoz mit szólsz?
  - A nyaklánchoz?  Imádom. Nagyon tetszik! Csak...
  - Csak mi?
  - Csak nem tudom, hogy megérdemlem-e. Én ezt nem tudom viszonozni ajándékban.  Az ilyet meg nem szeretem.
  - Ne beszélj butaságokat! Nem kellenek nekem a drága ajándékok! Nekem csak te kellesz! - súgta, majd egy apró csókot adott a számra. Az asztalomhoz ment, ahova a dobozt tettem. Kivette belőle a nyakláncot, majd visszajött hozzám és óvatosan a nyakamba akasztotta.
  - Gyönyörűen áll! - mondta, mikor felé fordultam. Épp egy puszit készültem neki adni, mikor halk kis kopogásokat hallottunk az ajtó felől.
 - Bejöhetek? - dugta be Edward a fejét.
 - Persze! - mondtam.
 - Josefina? - kérdezte John, mikor elengedett.
 - Elment. Mondtam neki, hogy mást terveztünk mára. Megértette és távozott.
 - Hát, akkor menjünk vásárolni! - kaptam a vállamra a táskámat és elindultam lefelé.
Beültünk a kocsiba és a szupermarket felé vettük az irányt

Később:

Gyorsan eltelt a délelőtt. Mondjuk nem telt semmittevéssel. Bevásároltunk, pontosabban ÉN  vásároltam, a srácok meg ökörködtek.  A kocsiban sem volt más a helyzet. Amíg én vezettem, addig ők a hátsóülésen, ütötték, vágták egymást, játszottak...   Én meg fegyelmeztem..  Kezdtem már úgy érezni magam, mint egy anyuka, akinek van két rossz kölke, akik nem tudnak megülni a fenekükön...   Na de mire hazaértünk, addigra angyalok lettek..  Akár kértem, akár nem, ők mindenben segítettek nekem. Legalább is, akartak. Mert előfordult, hogy plusz munkát csináltak nekem...  Például, mikor megkértem Edwardöt, hogy ebédre terítsen meg.  Olyan kis ügyes volt, hogy háromból 2 tányért el is tört.  Na de nem baj.   De a lényeg, hogy anyáék fogattatására minden készen állt.  A hátra lévő időben szusszantunk egy kicsit a kanapén.  Nekem sikerült is bealudnom.
  - Sara! Szívem ébredj! Megjöttek! - keltett John!
Egyből kipattant a szemem, attól függetlenül, hogy hulla voltam.  Belekortyoltam a vizembe, majd kirohantam a teraszra.  Apát láttam meg először, odarohantam hozzá és köszönésképp a nyakába ugrottam.
  -  Szia Sara! - köszönt. - Kicsim, vigyázz a vállamra!  
  - Csak nem leégtél?  - mondtam nevetve.
  - Csak egy kicsit. - mutatta az ujjával.
  - Elég ránézni!  Úgy néz ki, mint a paradicsom. - szólt anya. Hozzá is odamentem és jól megölelgettem.  Majd martint is.  Ez alatt kijöttek a srácok is, köszöntek, meg segítettek bepakolni a házba. Nagyon jó színük volt, kivéve Martinnak. Neki csak az arca volt kicsit piros, de ennyi.
  - Na mi van, téged meg bezártak egy sötét szobába videó játékozni? - borzoltam össze a haját.
  - Haha, majdnem eltaláltad! - gúnyolódott.
  - Az öcséd konkrétan 1 hét után mindent megunt. Nem jött velünk sehova, elvolt a szállodában.
  - De kis hülye vagy! - mondtam neki.
Bementünk a házba. Anyuék is pihentek egy kicsit, addig előkészítettem a vacsorát, meg elbúcsúztam Johntól és Edwardtől. Úgy látták, jobb, ha mennek.   Vacsora közben, mindent elmeséltek a nyaralásukról és én is az enyémről.  Órákig ültünk az asztalnál. Szóba jött John, a kapcsolatunk, az egyetem. Hisz a nyárnak sajnos lassan vége és muszáj eldöntenem végre, hogy mi legyen.
   - Tényleg, a sulival mi lesz? - kérdezte apa.
   - Nem tudom. Szeretném folytatni, de nem szeretnék elmenni, olyan hosszú időre.
   - Johnnal beszéltetek már erről? - kérdezte most anya.
   - Még nem.
   - Itt lenne az ideje.
   - Tudom.  Majd megbeszéljük.
   - A távkapcsolat nem mindig jó ötlet.
   - Apa!  Mondtam, majd megoldjuk.
   - A ti dolgotok.
   - Na látod, ezt eltaláltad!
   - De szép a nyakláncod! - mondta anya.
   - Köszi! Ne haragudjatok, de most felmegyek. Fáradt vagyok.
   - Persze menj csak!
Adtam mindenkinek egy jóéjtpuszit, majd elindultam felfele. Tényleg nagyon fáradt voltam, de hiába próbáltam nem tudtam elaludni. Csak az járt a fejembe, hogy lassan vége a nyárnak és, hogy  hosszú időre itt kell hagynom Johnt.  Egyik felem azt súgta, ne menjek vissza, inkább maradjak itt, a másik meg konkrétan már az ajtón lökdösött kifele...    Előre látom, hogy egy hosszú beszélgetés vár még ránk.  De nem szeretném, hogy ennek vége legyen....

32. rész

 A csengő  idegesítő dalára ébredtem. Johnra pillantottam. Ő még békésen járta az álmok völgyét.  Körülnéztem a szobában és a tegnap este emlékei ébredtek bennem.
Újra megszólalt a csengő, ami kizökkentett az elmélkedésemből. Gyorsan felkaptam egy bugyit, majd belebújtam John ingébe. A lépcsőn lefele haladva gomboltam össze azt.   Amint leértem az ajtóhoz egy nagy sóhaj kíséretében kinyitottam.
  - Jó reggelt hétalvó! A hasatokra süt már a nap. - jött be Edward.
  - Szia Ed! - túrtam bele a hajamba. - Miért, mennyi az idő? - kérdeztem.
  - Már 10 óra is elmúlt.  Gondoltam, hogy még aludni fogtok, így hoztam nektek reggelit. - mutatott a kezében lévő papírzacskóra.
  - Az klassz! Köszi. - mondtam, majd elvettem tőle és a konyhába indultam vele.
  - Na és mesélj! Milyen volt L.A - ben? - jött utánam.
  - Hú nagyon jó! Rengeteg helyen jártunk. Találkoztam a volt hallgató társammal Lanaval. Igazából végig vele voltunk. - amíg pakoltam elmeséltem neki mindent. Elújságoltam a találkozásunkat a BTR-rel, ami kifejezetten tetszett neki és ő is szívesen megismerné a srácokat.
  - L.A.-ről jut eszembe. Hoztam neked valamit! - kacsintottam rá.
  - Az király! - ujjongott, akár egy kisfiú karácsonykor.
  - Várj meg itt!  - mondtam, majd felszaladtam a szobámba. Csöndben a bőröndömben kezdtem kutakodni, nem akartam Johnt felébreszteni.  Amint megtaláltam, amit kerestem, már szaladtam is le.
  - Hát nem olyan nagy dolgok, de mikor megláttam titeket láttalak bennük. - adtam át az Edwardnek szánt pikachus pólót és kulcstartót.
  - Ez tök aranyos! Köszönöm!  - ölelt magához.
  - Örülök, hogy tetszik. Remélem a méretet is eltaláltam.
Amint elengedett újra szemügyre vette a pólót, majd bólintott.

Körülbelül 1 órája lehetett már itt Edward. Mindenféléről beszélgettünk, míg vártuk, hogy John is feleszméljen.
  - El sem hiszem, hogy még mindig alszik.
  - Felkeltsem? - kérdeztem.  Közben Ed a csaphoz sétált és engedett egy pohár vizet.
  - Ne, majd én! - mondta egy zsivány mosollyal az arcán, majd a vizes pohárral együtt elindult felfelé.
Tudtam, hogy mire készül, de egy testvércsínybe nem szabad beleavatkozni, így hát nem is tettem.
Elkezdtem kipakolni a reggelit, amit Edward hozott és közben az jutott eszembe, hogy mennyi dolgom van még. Anyáék ma jönnek haza, így nem ártana kitakarítani, meg bevásárolni.  Gondolatmenetemből ismét Ed zökkentett ki, ahogy odarohan hozzám.
  - Sara! Védjél meg! - bújt a hátam mögé.
  - Leöntötted? - kérdeztem nevetve.
  - Le. - suttogta.   Ezen csak jobban kezdtem nevetni.
  - Hol vagy Edbb?? Gyere elő! Nem bántalak! - hallottuk a nappaliból John hangját. Gondoltam gonosz leszek egy kicsit.
  - A konyhába vagyunk!  - kiabáltam.
  - Ezt most miért? - suttogta még mindig Ed.
Elálltam előle és a hűtőhöz mentem. Eközben John megjelent az ajtóban egy vödör vízzel.
"Istenem már megint vízi csatázni fogunk??" - gondoltam magamban.
Mikor öntötte volna Edwardre a vizet, ő gyorsan maga elé húzott, gondolom bosszúból és a vödör egész tartalma engem ért.  Tetőtől talpig csurom víz lettem. A srácok persze csak nevettek. Kicsit mondjuk fura volt ott állni egy átázott fehér ingben, főleg, hogy azon kívül semmi más sem volt rajtam felül. Gyorsan takarásba raktam a lényeget. John mondjuk már úgyis látta a melleimet, de az öccsének nincs sok kedvem mutogatni őket.
  - Jajj ne haragudj szívem! Nem neked szántam. - ölelt át John.
  - Én most felmegyek átöltözni. Ezt takarítsátok fel! De most! - mondtam, mikor eltoltam magamtól a fiút.
Elindultam felfelé, de valaki épp  csengetett.
  - És valaki nyissa kis az ajtót! - kiabáltam le a srácoknak.  Azért az ajtómban megálltam, hogy lefüleljem, ki az.
  - Hát te meg mit keresel itt? - hallottam Ed elképedt hangját....

31. rész - Az este

Ugyanis egy gyönyörű gyémánt nyaklánc volt a kis dobozban. Pontosabban, AZ a méregdrága nyaklánc, ami New Yorkban megtetszett. Gyorsan visszaraktam a dobozra a tetejét, mert szinte biztos voltam benne, hogy csak a fáradságtól  képzelődök és a dobozban csak egy kis bizsu van.  Ebben reménykedve lassan újra felnyitottam az ajándékot. Be kellett látnom, nem képzelődök. Félreértések elkerülése végett nagyon örülök a nyakláncnak, imádom. Csak nem szeretem, ha olyan ajándékot kapok,  amit soha nem tudok viszonyozni. Óvatosan kivettem a tartóból, hogy jobban szemügyre vegyem. Egyszerűen gyönyörű. Ahogyan a beáramló napsugár megcsillan a gyémánton, egyszerűen szavakkal leírhatatlan. Miután kigyönyörködtem magam a látványban visszaraktam a helyére és felvittem a szobámba. Útközben felkaptam a lakástelefont és anya számát kezdtem pötyögni.
  - Szia kicsim! Mi újság? - szólt bele anyu.
  - Szia. Semmi különös, nemrég értem haza. Veletek?
  - Most pakolunk. Minden rendben?
  - Abszolút. Jujj rengeteg mesélni valóm van. Nagyon jól telt az elmúlt pár hetem, Alig várom, hogy itthon legyetek és mindent elmondjak.
  - Na ez remek.  Nekünk is van ám mit mesélnünk. De már nem kell sokáig várnunk, hogy lássuk egymást. Holnap délután érünk haza.
  - De jó! - ujjongtam. - Csináljak valami kaját, mire jöttök esetleg?
  - Kicsim ezt rád bízom.  Lepj meg minket! Martin azt ne oda tedd!! -szólt rá az öcsémre. - Drágám, most le kell tennem. Holnap találkozunk. Szeretlek!
 - Rendben! - kezdtem nevetve.- Puszilok mindenkit! - mondtam, majd bontottuk a vonalat.
A telefont visszatettem a helyére, majd a neszeszeremmel  a fürdőszobámba vonultam. Mindent kipakoltam, majd beálltam a zuhany alá. Ahogy ott végeztem pizsamába bújtam, majd be az ágyba és szinte egyből elnyomott az álom.

&&&&&&&&&

Gyengéd simogatást és puha csókokat éreztem az arcomon.  Lassan kinyitottam a szemem és bár sejtettem, meglepődtem, hogy Johnt találtam magam mellett.
  - Szia! - köszöntött lelkesen.
  - Hali! - szóltam álmosan. - Hát te?
  - Nyitva volt a bejárati ajtó....
  - Mármint  megint ellógtál? - fojtottam bele a szót.
  - Ja nem. Edwarddel kiharcoltunk 2 nap szabadnapot. - kezdte nevetve. - Már több, mint egy hete megállás nélkül forgatunk, meg stúdiózunk. Mi Eddel elszórakoztatjuk egymást, de az a csaj nagyon idegesítő...  Folyton ugráltat minket. John ezt csináld, Edward azt hozd ide! - változtatta el a hangját.
Majd lehiggadott és gyengéden így folytatta:
  - De legalább, most 2 napig nem kell vele törődnünk. 2 napig csak a tied leszek! - csókolt meg újra.
  - Végre! - karoltam át.
Gyengéden magához szorított, majd a mellkasára húzott. A csók közben tenyeremmel felsőtestét simogattam, majd mikor meguntam a textilt, ujjaim az inge gombjaival kezdtek babrálni. Segítségképen  felült és úgy szedtem le róla a ruhaneműt. Egyre több ruhadarabtól szabadítottuk meg egymást, míg nem már semmi sem maradt  rajtunk.  Egy újabb csodás éjszakát töltöttünk együtt.  Az utolsó emlékem erről a napról, mikor John gyengéden ölel és altatódalt dúdol a fülembe, mígnem újra elnyomott az álom....

                                                         HAPPENS IN THE DARK 

30. rész - Ajándék

    Hulla fáradtan vártam a bőröndjeimet a  futószalagnál. Szereztem magamnak egy kocsit, mert én aztán nem cipelem őket...  Nagyon beütött az időeltolódás, meg ez a sok utazás, ami ért mostanában engem.  Mivel a szüleim nincsenek itthon, a srácok nem érnek rá, az itteni barátnőim meg rám se hederítenek, senki nem jött ki elém a reptérre. Mikor megláttam a csomagjaimat, gyorsan lecsaptam rájuk. Rápakoltam őket a kocsira és elindultam kifelé.  A délutánom további részét már a repülőgépen elterveztem. Hazamegyek és alszok.  Igen, körül belül ennyi. Eddig jutottam a tervezésnél.  
 Éppen a taxikat figyeltem, hátha gyorsan lecsaphatok egy szabadra, mikor hirtelen egy hűvös kéz megragadta a csuklómat és egy közeli kis zugba húzott. A falnak nyomott és ajkait az enyémre tapasztotta.  Illatáról és csókjának ízéről egyből felismertem. Noha az arcát nem láthattam rendesen. Napszemüveg és sapka takarta.

   - John! - suttogtam két csók között.
   -  Üdv itthon végre! - nyújtott át egy kis szivecskés dobozkát. -  Szeretném, ha otthon bontanád ki. - hadarta.
Egy gyors puszit nyomott a számra és már ott sem volt.
Csak ott álltam a falnak dőlve, kezemben az ajándékkal és nem tudtam eldönteni, hogy most ez egy nagyon élethű álom volt, vagy pedig a valóság. De a dobozka volt rá a bizonyíték, így kezdtem elhinni.  
Gyorsan elraktam a táskámba és visszamentem a csomagjaimhoz. Ismét taxi után kezdtem koslatni, de egy üres sem volt. Már épp hívni akartam egyet, mikor megállt mellettem egy fekete, sötétített ablakú Hummer.
Leereszkedett az ablaka, és egy számomra ismeretlen férfi hajolt ki rajta.
   - Ms. Wilson? - kérdezte a sofőr.
   - Segíthetek?
   - John és Edward sofőrje vagyok. A fiúk magáért küldtek, hogy vigyem haza. - mondta, miközben kiszállt, és kinyitotta a hátsóajtót.
  - Ehm, rendben. - mondtam. - Köszönöm.
Beszálltam a kocsiba, ő pedig a bőröndjeimet pakolta a csomagtartóba.
Mikor elindultunk, előhalásztam a táskámból a mobilom, és John számát tárcsáztam.  A sokadik csengésre vette fel, remélem nem zavartam meg semmit.
  - Köszönöm a fuvart. Pont jól jött. - mondtam, mikor felvette.
  - Neked bármit kicsim. Hogy utaztál?
  - Remekül, csak hosszú volt.  Jól eltűntél.
  - Sajnálom. Látni akartalak, de nem mehettem volna el innen se. Louis azt mondta, oldjuk meg, hogy találkozzunk. Hát én megoldottam. Edward falazott nekem egy kicsit.  Szerencsére nem vagyunk messze a reptértől, így nem kellett sokáig hiányolniuk.
  - Értem. Puszilom Edet, és köszönd meg majd neki szépen!  És amúgy, miért kaptam az ajándékot? - érdeklődtem.
  - Hát csak úgy. Gondoltam meglepem valami széppel a szerelmemet.  Remélem örülsz majd neki.
  - Nagyon köszönöm. De tudod, hogy nem kell mindenfélével elkényeztetned!
  - Na ezt meg sem hallottam. És amúgy is, ez csak egy kis apróság.
  - Jól van. Figyelj, most le kell tennem, mert megérkeztünk. Még egyszer köszönök mindent. Szeretlek!
  - Nincs mit.  És én is szeretlek. Majd találkozunk. Szia.
A sofőr, akinek a nevét időközben kiderítettem: Jay, kiszállt és hátrament a csomagtartóhoz.
Nagyon rendes volt, még a házba is behozta a bőröndöket.
  - Nagyon köszönöm Jay! - kísértem ki.
  - Ugyan nincs mit, Ms. Wilson.  Ez a munkám.
  - Kérem hívjon Saranak!
  - Rendben.
Elköszöntünk majd visszamentem a nappaliba és kivettem a táskámból a dobozkát.
Mély levegőt vettem, majd kinyitottam.   Mikor megláttam a tartalmát szabad kezemmel a számhoz kaptam, nem hittem a szemeimnek. Ugyan is.....  

29. rész - Viszlát LA

 - Hogy haladsz? - jött ki Becky a fürdőszobából.
 - Egész jól. Már csak azokat kell becsomagolni. - mutattam az ágyamon lévő összehajtogatott ruhakupacra.
 - Rendben. Siess, fél óránk van, hogy leadjuk a szobát.
Na igen. Ez az utolsó napunk Los Angelesben.  Nemsoká megyünk vissza New Yorkba, másnap reggel pedig én repülök tovább Dublinba.  De előtte még szeretnék beszélni Jake-kel.
 - Oké. Sietek. - mondtam.  - Te már gondolom mindennek készen vagy!
 - Hát tudod, én nem trécseltem egész éjszaka skype-on a pasimmal és amíg te reggel aludtál én addig összepakoltam.  - öltötte rám a nyelvét Becky. - Tényleg, hogy vannak?
 - Jól, csak fáradtak. A héten nagyon elfoglaltak. Egy francia énekesnő, valami Josefina látogatott el hozzájuk, hogy felvegyenek egy számot. Klipet is forgatnak hozzá. És ezt be kell fejezniük a hét végére, mert a csajnak vissza kell mennie Franciaországba. - kezdtem el mesélni mindent, közben csomagoltam.  Mielőtt a végére érhettem volna, kopogtak.
 - Kinyitod? - kérdeztem Beckytől a bőrönd cipzárjával kínlódva.
 - Persze. - mondta, majd kiment.
Pár perccel később ketten jöttek vissza.
 - Szia Lana.   - köszöntöttem a vendégünket.
 - Szia. - ölelt meg. - Na mehetünk?
 - Még rá várunk. - mutatott rám Becky.
 - Jó, jó! Sietek. Már csak az ajándékokat kell elpakolnom és mehetünk.
 - Hm, miket vettél? - kérdezte Lana.
 - Vettem pár hűtőmágnest. Tudjátok, az elmaradhatatlan.
 - Na igen, bárhol vagy, hűtőmágnest hozni kell.
 - Igen. Ez egy íratlan szabály.  Martinnak vettem két videó játékot az X-Boxhoz. Johnnak és Edwardnek pedig Pikachus pólót és kulcstartót. Mikor megláttam őket nem hagyhattam ott.
 - Pikachu! Jajj biztos cuki. -  mondta kislányos hangon Lana.
Amíg én az utolsó holmikat is elpakoltam és átnéztem a szobát, hogy nem-e hagyunk ott valamit, addig a lányok elkezdték lehordani a bőröndöket. Mikor megbizonyosodtam afelől, hogy mindent elraktunk, fogtam az utolsó csomagot és lementem a recepcióra  kijelentkezni. Pont időben. Ha 2 perccel később megyek, akkor kifizettetik a ma éjszakát is.  Becky és Lana már az autóban vártak.
 - Sajnos a srácok már nem tudtak eljönni, hogy elbúcsúzzanak ők is tőletek, de ezeket küldik. - nyújtott át 1-1 cetlit nekünk Lana.  - Ezen minden elérhetőségük rajta van, telefon, e-mail, tényleg minden.
 - Kár, hogy nem tudunk tőlük is elköszönni, de mondd meg nekik, hogy köszönjük. - mondta Becky.
 - És persze keresni fogjuk őket! - tettem hozzá.
Az út a reptérig nagyon rövid volt.  Ez idő alatt, tervezgettük, hogyha mind hárman Dublinban, vagy épp New Yorkban leszünk, miket fogunk csinálni. Majd a reptéren könnyes búcsút vettünk Lanatól és elindultunk a gépünk felé.

  Már New Yorkban:
Szerencsére hamar megérkeztünk, zökkenőmentesen.  Igaz az út nagy részét átaludtam, amin igen  meglepődtem, hisz utálok és elvileg nem is tudok járművön aludni. Fogtunk egy taxit, majd hazaindultunk. Otthon épp csak lepakoltam és rohantam is a Shake-be, hogy Jaket megkeressem.  Nem tervezem, hogy mostanában visszajövök ide, szóval jobb, ha tisztázzuk a dolgokat.

Beléptem az üzlet ajtaján, körülnéztem, majd megláttam. Épp egy asztalt takarított.
 - Jake! - szóltam utána. Hirtelen megmerevedett. Nyilván megismerte a hangomat. Nem fordult meg, rám se pillantott, csak fogta magát és elindult a pult mögé.
 - Jake, kérlek! - mentem utána.
 - Mit szeretnél? -adta meg magát. Úgy beszélt velem, mint egy közönséges vendéggel, akit épp kiszolgálna. Nem pedig, mint egy baráttal. Ahogy azt megszoktam tőle. Hideg volt.
 - Beszélni veled.
 - Bocs most nem érek rá.
 - Kérlek!
Hezitált egy kicsit, majd belement.
 - 15 perc szünetet kérek. -szólt hátra valakinek. - Gyere! -biccentett nekem a fejével.
Hátra mentünk, egy udvarra és ott leültünk egy padra.
 - Hallgatlak. - mondta, ugyan ilyen hidegen.
 - Figyelj, én nem szeretném, ha haragban válnánk el. Nyitottál felém, elmondtad az érzéseidet. De tudod, hogy nekem ott van John. Teljesen véletlenül futottunk össze, emlékszel!? És barátok lettünk. Jó barátok. Nem szeretném, hogy ha az érzéseink miatt, mindez tönkre menne. Remélem, hogy egyszer találsz valakit, aki tudja viszonozni mind azt, amit te adni tudsz. Ennyit szerettem volna elmondani.
Csönd telepedett ránk, csak az autók dudálását hallottuk kintről.
 - Soha nem fogom elfelejteni, hogy hogyan botlottam beléd. - mondta nevetve.  Végre visszatért. Eltűnt a hidegség.
  - Hát azt én se. -nevettem én is.  
Szerencsére visszatért közénk az a baráti hangulat, ami már nagyon hiányzott.  Elmeséltünk egymásnak mindent, amiről lemaradtunk az elmúlt 2 hétben. Aztán hamar elszállt az a 15 perc. Ki is jöttek Jake után, hogy jó lenne dolgozni is végre. Végül,  mikor már tényleg mennie kellett egy öleléssel búcsúztunk el.

Örülök, hogy holnap végre hazamehetek Dublinba. Először is, újra Johnnal lehetek, ha nem is sokat, de ott lesz velem. Napokon belül, pedig a kis családom is. Nagy nap lesz a holnapi....