56. rész - A válasz

    Kezemet a számhoz kapva olvastam el újra és újra a vers utolsó pár szavát:    "Hozzám jössz feleségül?"   Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az áll ott.  Kicsit olyan érzésem támadt, mintha rossz szobába léptem volna be, elrontva valaki csodás leánykérését.  Gyorsan elsepertem ezeket a gondolatokat a fejemből és végképp eljutott a tudatomig, hogy ez az Én eljegyzésem és nem másé. Az én nevem áll az ezüst borítékon és nem egy idegené.
 
    -  Na mit mondasz?  Hozzám jössz?  -  jelent meg mögöttem John.  Gyorsan felé fordultam és hatalmas, csillogó, zöld szemeibe ütköztem.  Közelebb állt hozzám, mint ahogy az gondoltam. Egy karnyújtásnyira tőlem. Csupán csak ámulni tudtam, ahogy ott állt előttem, öltönyben, egyik kezében egy csokor rózsát, másikban pedig egy apró ékszerdobozt tartva.  Egyszerűen nem jöttek a szavak, elakadtak valahol. Fejembe is csak az a gondolat fészkelte be magát, hogy honnan  a fenéből szerzett ő ennyi rózsát ilyenkor?!
  - És persze, hogy a legfontosabbat felejtettem el! - zökkentett vissza a valóságba. Persze, ha ez az egész az!  A csokrot, amit eddig a kezében tartott, könnyedén az ágyra dobta, majd féltérdre ereszkedett előttem és folytatta:
  - Sarah Wilson! Már az első pillanatban, mikor megpillantottam a gyönyörű arcodat és káprázatos mosolyodat, tudtam, hogy te vagy nekem az igazi. Egyszer már elkövettem egy hatalmas hibát azzal, hogy elengedtelek. Ezt a hibát soha többé nem szeretném elvéteni. Azt akarom, hogy mindig az enyém légy!  Tehát újra megkérdezem: Leszel a feleségem?
Arcomon végiggördült egy - két könnycsepp,  de ennek ellenére elnevettem magam és végre kibuktak belőlem a szavak.
  - Igen! Igen, igen és igen!  Csak állj fel légyszíves!  - zokogtam, vagy nevettem, már fogalmam sem volt. Megragadtam a kezeit és felhúztam a földről, hogy hozzábújhassak.  Arcomat a mellkasába fúrtam és tisztán hallottam őrjöngő szívverését. Egyik kezével az állam alá nyúlt és könnyedén az arca felé emelte az enyémet. Tekintetem egyenesen a megkönnyebbüléstől csillogó szemeibe ütközött.  Egyikőnk sem mondott egy szót sem, ő inkább lehajolt hozzám és egy forró csókot lehet ajkaimra.   Éreztem, ahogy az én szívem is rakoncátlankodni kezd, pont mint nemrég a szerelmemé.
  - Ah! - rezzentem össze.  Nem csak én éreztem a dübörgést a mellkasomban, hanem a pocaklakóm is, és egy erős rúgással fejezte ki nem tetszését a zaj iránt.  John aggódva tartott a karjaiban, és féltő tekintete láttán gyorsan hozzátettem:  -  Semmi baj! Csak Effy is izgalomba jött.  
Akárhányszor a kicsi jött szóba, John szeme felcsillant a boldogságtól. Ez most sem volt másképp.  Leült a mellettünk lévő ágy szélére, majd az ölébe húzott.
  - Effy! Drága angyalkám!  Örülsz, hogy anya és apa összeházasodnak?  - súgta a hasamba válaszra várva, ami szerencsémre nem jött.
  - Biztosan elfáradt az előző miatt. - mondtam nevetve, mikor megláttam a tetetett csalódottságot az arcán.
  - Egészen biztos! - mondta mosolyogva, majd újra megcsókolt.  - Azt hiszem, még tartozom valamivel! - súgta bele a csókba.  Egyik kezét levette a derekamról és a zakója zsebéből elővette az aprócska bársony ékszer dobozt.  Gyorsan kiszedte a gyűrűt belőle, megfogta a kezem és óvatosan felhúzta az ujjamra. Furcsa érzés öntött el.  Sokkal szebb volt ez a pillanat, mint ahogy kislányként olyan sokszor elképzeltem magamnak.   Lassan az ujjamon pihenő ékszerre néztem.  Elakadt a lélegzetem a látványtól.  Az arany karika közepén egy hatalmas gyémánt csillogott. Mikor felemeltem a kezem, hogy közelebbről is szemügyre vehessem, megéreztem a súlyát.  Elég szokatlan volt még.
  - Ez gyönyörű! - motyogtam - Köszönöm!
A szemem sarkából láttam, ahogy John arcára kiül egy hatalmas mosoly. Teljesen elvonta a figyelmemet az ékszerről.  Átöleltem és még szorosabban bújtam hozzá, mint eddig.  Csendben tartott a karjaiban és lassan ringatni kezdett. Olyan szép lett volna ez a pillanat, ha a gyomrom hangos korgása nem zavarja meg.  Önkéntelenül is a müzlis tálamra és a tartalmára gondoltam, amit otthon a dohányzó asztalon hagytam.
 - Éhes vagy? Rendeljek valamit? - kérdezte.
 - Igen. De ne...    Olyan szép itt minden, de én most inkább hazamennék!
 - Rendben, menjünk. - mondta.
Kicsúsztatott az öléből, felállt, majd engem is felsegített.  Elcsomagolta minden cuccunkat,  majd kézen fogva elindultunk a recepcióra.  Nem volt kedvem újra a csajszihoz, tehát mielőtt odaértünk volna, megállítottam Johnt.
  - Figyelj, amíg te rendezed a dolgokat, én átszaladok a Juiceba.  Veszek egy kis smoothiet.  Kérsz te is?
  - Jól hangzik.  - kezdte mosolyogva. - Menj csak, majd odaállok a kocsival.
  - Oké.
Egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd a kijárat felé vettem az irányt. Alig vártam már, hogy megoszthassam Jakel az örömhírt.  Annyira  boldognak éreztem magam. Nemrég, még azon izgultam, hogy mit felejtettem el, hiszen ezen a napon nem ünnepeltünk semmit.  No ez meg is dőlt.  Hiszen ezen a napon az eljegyzésünk emlékét ünnepeljük, amit soha sem fogok elfelejteni.....

   

Ezúttal eltekintek a kommenthatártól, de persze ez nem azt jelenti, hogy nem örülnék néhánynak! :P
December 18.-án osztottam meg az első részemet pontosan 1 éve  a blogon amit  a "beteg" gépem miatt  magamban "ünnepeltem"  meg, azzal hogy készítettem a következő részeket.  :)  Az 57. rész félig készült el, de amint kialudtam magam, nekiülök és hozom egyből! :)
Nos, köszönöm nektek ezt az évet, nélkületek nem jutottam volna el idáig! :)  Remélem tényleg tetszik nektek a sztori és igyekszem, hogy ez a továbbiakban is így maradjon, habár már  eléggé a végén járok a történetnek.  De máris van új ötletem, egy teljesen új sztorihoz! :D  Természetesen John és Edward szereplésével. Majd jönnek bővebb információk is, remélem az is elnyeri majd az érdeklődéseteket!  Na de addig is, remélem tetszett az új rész! :)
                                                                                                Noémi  :)  

55. rész - Kalandos meglepetés

A nap vakító sugarai könnyedén törtek be az ablakon és élettel telítették meg, az eddig oly sötét szobát.  A madarak édesen csiripeltek a ház mellett álló hatalmas diófán.   Abszolút nem bántam, hogy erre keltem, hiszen ezek a tavasz első jelei, aminek rettentően tudtam örülni.  A télnek végre vége és a mai nappal valami új kezdődik.

  Furcsálltam, hogy nem szuszog mellettem senki.  Azt hittem, még egészen korán van, ezért is lepett meg, hogy egyedül vagyok.
De be kellett látnom, mikor az órára pillantottam, hogy ismét tévedek, hiszen az fél 12-t mutatott.   Bosszankodva ültem fel, amennyire csak tudtam.  Hiába mondom minden este Johnnak, hogyha felkel, keltsen fel engem is.  De sosem teszi meg.
Lassan kikászálódtam az ágyból és belebújtam a köntösömbe.   Így a nyolcadik hónap végén már nem olyan könnyű a mozgás. Lebotorkáltam a nappaliba, azt remélve, hogy összefutok valakivel, de a házban rajtam kívül egy lélek sem volt. Pedig mostanában nem csupán hárman, hanem öten lakunk itt.  Becky és Lana látogatása kicsit elhúzódott, de persze ennek talán én örülök a legjobban.  Hiszen imádom őket,  a barátnők mindig jól jönnek, valamint John legnagyobb örömére sosem vagyok egyedül.  Vagyis, úgy néz ki mégis...
A konyhában a szokásos reggeli müzlimet készítettem elő, mikor megakadt a szemem egy üzeneten, ami a hűtőn várta, hogy elolvassa valaki.
 
   "Sarah,
  Nem akartunk felébreszteni, tehát leírom, hogy mi is történt, míg te aludtál!  Edward és én elutazunk a hétvégére ünnepelni  kicsit, Lana pedig este ér haza, Freddievel tölti a napot.  John már legalább egy órája elment, van egy kis dolga, de hagyott  neked valamit a házban egy borítékba rejtve, azt kéri keresd meg!  
  Majd hívlak, amint tudlak.  Puszi Becky!  

U.I.  Szerintem érdemes a nappaliban keresgélni, de shhh.... ;) "

A müzlis tálammal és a levéllel a nappaliba sétáltam. Kapcsoltam egy kis zenét és a kedvenc fotelemben újragondoltam Becky levelét.  Várható volt, hogy elmennek valamerre Eddel, hiszen éppen ma lettek 3 hónaposak, Lana pedig állandóan Freddievel lóg.  Egyedül John lepett meg.  Mi dolga lehet vajon, amiről nem szólt nekem?!   De csak ekkor esett le igazán, hogy meg kéne keresnem egy borítékot.  Körülnéztem és szerencsére nem kellett sokáig keresgélnem, mert a szekrényen egy oda nemillő ezüst papírt pillantottam meg.    Az asztalra tettem mindent, ami a kezemben volt és  érte mentem.   Kíváncsian bontottam ki és vettem elő a lapot, amin ez állt:
 
    " Ha finom turmixra vágysz, idejársz.
      Az mindegy, hogy a nap melyik szakaszán, 
      Hisz ez a hely, éjjel s nappal nyitva vár. 
      Itt várok rád, remélem megtalálsz! "   

Kössz!  Pont ilyen fejtörőkre van most szükségem...   De aztán beugrott egy hely.   A Juice.  Itt volt anno egy "Üdv itthon!" bulim, amit még Becky és Ed szerveztek nekem nagy titokban.   Amilyen gyorsan csak tudtam, elkészültem és hívtam egy taxit.

                                &&&&&&&&&


 Amint beléptem a vendéglőbe  Johnt kezdtem keresni.  Őt ugyan nem, viszont egy másik, rég nem látott ismerőst találtam.
Mosolyogva ültem le a pulthoz, ami mögött állt.
  -  Szép napot, mit adhatok?  - kérdezte, de nem nézett rám.  Belelendült egy banán szeletelésébe.
  -  Jake! Szia!
A hangomra felkapta a fiú a fejét.
  - Sarah!  Reméltem, hogy tényleg benézel ma!  - mondta.
  - Kitalálom!  John járt itt és ha jól sejtem hagyott nekem valamit.
  - Eltaláltad!  Azonnal hozom, csak ezt még elkészítem.  -  mutatott a gyümölcsökre.
  - Csak nyugodtan!  Amúgy hogy hogy visszajöttél Dublinba, de én nem tudok róla?
  - Csak pár napja vagyok itt.  A nagynénémnek szüksége van rám, tudod.  Megakartalak látogatni titeket de a munka minden időmet elvette.  Hogy vagytok?
  - Remekül, köszi.  Már csak 3 hetet kell kibírni és meglesz a baba. Alig várom már.  De azért kicsit félek.
  - Elhiszem.  De ez a normális nem?!  Amúgy van már neve a kislánynak?
  - Igen.  Elisabett.
  - Hmm, a kis Effy baba. Az unokahúgomat is így hívják.  
  - Effy? Ez tetszik!
  - Ezt most ki kell vinnem, aztán hozom a pakkodat!
  - Rendben.
Most már egyre bizonytalanabb vagyok.  Fogalmam sincs mit tervez John és ez idegesít.  
Persze, jól tette, hogy Jakehez jött, mert  December óta, - mikor visszament New Yorkba -  nem hallottam felőle és hiányzott.
  - Már itt is vagyok, tessék!
Jake kitett a pultra egy szál vörös rózsát és egy ezüst ajándékzacskót.
  - Van egy olyan érzésem, hogy borítékot fogok benne találni. - szedtem ki a zacskóból a tartalmát.  Rengeteg csomagolópapír és védőfólia alatt, nagy meglepetésemre egy újabb ezüst boríték rejtőzött. - Na mit mondtam?  -emeltem a magasba.
 Jake csak nevetett.
 - Te amúgy tudsz valamit erről az egészről? - kérdeztem, még kibontottam a levelet.
 -  Nem.  Reggel beállított, megkért, hogy tegyem el ezeket, és ha jössz adjam oda.  Ennyi.
 - Hát én sem.  És már reggel óta, vagyis hát mióta felkeltem azon gondolkodom, hogy mit felejtettem el.  De ezen a napon nem ünneplünk semmit!   És egyre jobban aggaszt, mert ilyeneket ír, mint ez:

          "Jó érezni, hogy szeretlek, nagyon és egyre jobban,
            ott bujkálni a két szemedben, rejtőzködni a mosolyodban
            érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek,
           S érezni azt, ha szép, veled szép, és csak veled teljes az élet.  

             Ügyesen megtaláltad az első állomást, 
              ugyan engem már elszalasztottál!  
               A Juicezal szemben egy szálloda
                   Talán épp ott várok rád?! "   

 - Hűű, ez tényleg rémisztő!  - nevetett Jake.
 - Ugye?!  Na de szerintem én most megyek és kiderítem, mire készül!
 - Rendben!  De majd feltétlen értesíts!
 - Úgy lesz! Szia!  - köszöntem el.
 - Szia.

Örültem, hogy közeli helyszínt választott.   Ahogy  a forgóajtó elvezetett az előtérbe, a recepciót kezdtem keresni.  Még csak pár lépést tettem meg odabent, de már kellemetlenül éreztem magam.  Nos a világos szaggatott farmeremben, valamint a szürke smileys felsőmben, ráadásul edző cipőben, igazán kilógtam a sorból.   Próbáltam nem törődni a rám szegezett, gúnyos pillantásokkal.
  - Üdvözlöm hölgyem! Segíthetek valamiben? -  kérdezte a recepciós lány.  
A csini kis kosztümjében, felkontyolt hajával és kicsit sem ál mosolyával ő is csatlakozott a többi vendég primitív viselkedéséhez.  Próbáltam nem felkapni a vizet, és ugyan olyan rendesen, mint ő válaszolni.
  - Nos igen, köszönöm.  Én John Grimeshoz jöttem.
  - Valószínűleg maga Ms. Wilson!
  - Eltalálta!
  - Mr. Grimes már várja.  426-os szoba. A 3. emeleten találja meg. Tessék, itt egy mágnes kulcs!  -  tette ki a pultra.
  - Köszönöm a kedvességét! - vettem el.
  - Nagyon szívesen!
Amint hátat fordítottam ennek a libának, leszedtem az ál vigyort az arcomról és egyenesen a lift felé mentem.
Amíg haladtam felfelé, azon gondolkodtam, hogy miért vagyunk egy szállodában.  Nem értettem.  Otthon csak miénk a ház...
A lift hangosan jelzett, hogy megérkeztünk és az ajtó kinyílt előttem.  Abba a tudatba ringattam magam, hogy nemsoká mindenre fény derül és már csak pár ajtó választ el Johntól.  A folyosó jobbra kanyarodott és már messziről láttam az ajtót.
Mielőtt bekopogtam volna, lepillantottam a földre.  A szívem a torkomban kezdett dobogni, mikor megláttam a vörös rózsaszirmokat a fehér szőnyegen, aztán az is eszembe jutott, hogy kaptam kulcsot, nem kell kopognom.  A rózsaszirmok áradata nem csökkent még odabent sem.  Alig hittem a szememnek. A szirmok elvezettek egy szobába, ahol egy hatalmas ágy várt,  hatalmas szívvel a közepén, természetesen rózsaszirmokból.  A szemeim megteltek könnyel, de nem tudtam sírni.  Letettem az asztalra cuccomat, de közben valamit lelöktem a földre.  Utána néztem.  Nevetnem kellett, mikor egy újabb ezüst borítékot találtam a földön.  Miközben kinyitottam, izgatottan vártam a következő rejtvényt, de helyette ez fogadott:

  " Köszönöm a hűséget mit csak melletted éreztem
   Köszönöm a szerelmet mit csakis te adtál nekem 
   Köszönöm az álmokat hogy valóra válhattak 
   Köszönöm a perceket hisz csakis téged imádlak
   Fogadt tőlem-e verset örökre emlékül,
  S felteszem a kérdést: Hozzám jössz feleségül?  "  

  
             Következő rész  4 komi után! :)  

54. rész - You belong with me

Edward szemszöge:


 143.  Ha álmomból keltenének is tudnám, hogy hányas ajtó választ el Beckytől.  A szám, amivel már 3 napja folyamatosan szembetalálom magam és az ajtó, ahova már -csak ez alatt a 3 nap alatt - rengetegszer emeltem a kezem, hogy bekopogjak.   De még sem voltam még a 143-as ajtón túl, hiába csak Lana szavaira visszhangoztak a fejemben, "Ha nem mondod el neki mit érzel, találni fog egy másik fiút, aki elmondja neki mindazt, amit tőled akart hallani!"   Nem is tudom, mitől félek jobban.  Az elutasítástól, vagy a sajtótól, esetleg rajongók  véleményétől.   John azt tanácsolta, hogy ne hagyjam magam befolyásolni, csak és kizárólag a szívemre hallgassak.   Az pedig most azt súgta, hogy menjek be végre azon az ajtón és vegyem a kezembe a dolgokat.  Így hát mély levegőt vettem és újra kopogásra emeltem a kezem.  Ezúttal megtettem azt, amit eddig valamiért nem mertem.   Nem vártam meg a választ, csak benyitottam. Amint belenéztem Becky csillogó szemeibe, minden gyávaságom elszállt.
  - Edward! Hát téged is lehet látni?  Ezer éve!  - ült fel az ágyán.
  - Szia.  Hogy érzed magad?
  - Remekül, most, hogy végre meglátogattál!   Mindig mondták a többiek, hogy te is itt vagy.  Vártalak, de nem jöttél be hozzám.  Azt hittem, valami baj van.  Apropó többiek,  Sarahék hazamentek már?
  - Igen, már elmentek.  Csak én maradtam itt.  Korábban Sarah volt bent nálad, de éppen aludtál.
  - Tudom.  Hagyott itt nekem egy levelet.  Legalább, kicsit feldobta a napomat. Még mindig hülye amúgy a csaj! De gyere, ülj már le! - hadarta.
  - Kaptál valami gyógyszert, mondd csak? -  kérdeztem nevetve.
A lány hangosan nevetett fel, majd arrébb csúszott az ágyon és megpakolta a szabad helyet maga mellett.   Szótfogadtam neki és leültem.
  - Na és, mi járatban erre? - kérdezte.
  - Beszélni szeretnék veled!  Rólunk.
Becky az utolsó szó hallatán felkapta a fejét  és így arcunk majdnem összeért. Késztetést éreztem, hogy megérintsem.  Csak egy kicsit.  De most nem lehet.   Most koncentrálnom kell arra, amiért itt vagyok.
  - Hallgatlak! - suttogta.
Gyorsan összeszedtem a gondolataimat, majd belevágtam. Úgy éreztem, most vagy soha.
  - Tudod, akkor döbbentem rá csak igazán, hogy mit is vesztettem el, mikor hagytalak elmenni, amikor már túl késő volt.  Elkövettem egy nagyon nagy hibát, amit szeretnék helyrehozni!  Azt hittem szeretem Madisont, de ha ez tényleg így lett volna, akkor sikerül elfelejtenem téged.  De ez nem történt meg.   Csak későn jöttem rá, hogy amit keresek egy lányban, az benned mind megvan.  Sőt, még több is! És végre be kellett látnom, hogy ha akarnám sem tudnám elhallgattatni azt, amit irántad érzek! Így hát, jól figyelj, mert kimondom!  Becky én még mindig...  szeretlek... téged!
Percekig ültünk csendben egymással szemben.  Vártam, hogy mit reagál.  Már éppen, mikor idegeskedni kezdtem, elmosolyodott.    Ez a mosoly, teljesen megnyugtatott.  Tudtam, hogy nem kell tartanom tőle.
  - Még soha senki nem mondott nekem ilyen szépeket! - kezdte. - De, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ami egyszer már nem ment, azt érdemes-e újra megpróbálni?!
  - Ha tudnád, hogy hányszor futott ez át az agyamon!   De arra jutottam, hogy ne fojtassuk, hanem kezdjünk mindent tiszta lappal!  Mintha csak most ismertük volna meg egymást.  Na, mit mondasz?
  - Ez esetben.  Szia, Becky Ross vagyok!  -  nyújtotta mosolyogva a kezét.  Gyengéden viszonoztam a kézfogást  és mélyen a szemébe néztem.
  - Én pedig Edward Grimes.  Örülök a találkozásnak!

 - Úgy szintén!
Elengedtük egymás kezét, majd mindketten hangos nevetésben törtünk ki.  Órákig beszélgettünk még.  Tényleg, mint két új ismerős.    Valahogy nem fogytunk ki a témából és szerencsére a csend sem állt be egyszer sem.    Már besötétedett, mikor egy ápolónő kizökkentett minket.   Eljött az idő, hogy hazamenjek, így már csak egy dolog várt rám.
  -  Becky!  Lenne kedved újra találkozni?
  -  Megtisztelnél vele!  Engem még egy darabig itt megtalálsz!  Nem megyek sehova.
  -  Jól hangzik!  És ha lesz rá lehetőség,  a kórház falain kívül is összehozhatnánk valamit.
  -  Feltétlen!  -   mondta nevetve.  
Az ápolónő az ajtóban várta, hogy elmenjek végre, de nem akartam.   Végül mikor már a torkát kezdte köszörülni, lágyan a kezembe vettem Becky kezét és csókot leheltem rá búcsúzóul.    

   Becky szemszöge:  

     " Kedves Naplóm, 
   Ma már a 3. estémet töltöm ebben a hófehér, fertőtlenítő szagú szobában. Utálom! Az ember azt hinné, idővel megszokja, de     egyszerűen nem lehet.  Legalábbis nekem nem megy.   A nap egyetlen vigasza, hogy miután Sarah hazament, - a mázlista. -      bejött hozzám  Edward. Szerelmet vallott nekem és azt kérte kezdjük újra!    Újra fellángoltak bennem azok az érzelmek,        amiket akkor éreztem, mikor anno együtt voltunk, na meg mikor Bécsben megcsókolt.  De úgy érzem, ezek most erősebbek!  
   Sokkal, de sokkal erősebbek!  Az a baj, hogy fogalmam sincs mit tegyek.  Félek.  Remélem ezek a kétkedések idővel        elmúlnak és minden a maga rendjében fog zajlani. Végül is, ha két embernek együtt kell lennie, egyszer úgyis egymásra   találnak!  Azt hiszem, ez nálunk most jött el!"  

    Következő rész 4 komi után! :) 

53. rész

Lana szemszöge:

  Úgy tartják, hogy minden okkal történik.  Okkal jövünk a világra és okkal hagyjuk el azt.
Valamiért úgy akarták, hogy az a szarvas kiugorjon elénk a jeges útra, mi pedig most itt üljünk egy összetört autóban.
Hihetetlen, hogy ennyire kiszolgáltatottak vagyunk és pillanatok alatt a feje tetejére állhatnak a dolgok.   Egyik percben még minden rendben, vidáman csevegünk, a másikban pedig azt sem tudom, hogy az előttem ülő barátnőim élnek-e még egyáltalán.
  - Becky?  Sarah?  Jól vagytok?
Percekig hajtogattam ezt, szólongattam őket, de nem kaptam választ.   Bepánikoltam.   Fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit is kéne tennem.  Látni is alig láttam már a szemembe gyűlő könnyektől.
Hirtelen a távolból egy mentőautó szirénájára lettem figyelmes.  Szerencsére a hang egyre közeledett, míg egészen közel hozzánk meg nem állt.   Mozdulni sem mertem, de végül erőt vettem magamon és óvatosan kiszálltam a kocsiból.   Odakint szembe találtam magam a kíváncsiskodó tekintetekkel, de valahogy most nem tudott érdekelni, hogy ki mit csinál.  A barátnőimért aggódtam és csak megnyugvást kerestem.
  -  Kisasszony, jól van? - jött oda hozzám egy mentős és  mélyen a szemembe nézett.
  -  Azt...  Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul.
  -  Hogy hívják?  -  kérdezett újra.    
Nem tudtam felelni.  Másra figyeltem.  Néztem, ahogyan a többiek kiszedik a barátnőimet a kocsiból.   Megkönnyebülve láttam, hogy Sarah magához tér, de Becky még mindig nem reagál.
  - Hölgyem!  Elmondaná a nevét?  -  zökkentett vissza a mentős.
  - Mi?  Az én nevemnek semmi köze ehhez az egészhez! - kiabáltam.
Nem igazán voltam tudatomnál, eluralkodott rajtam a sokk.
  - Rendben.  Nincsen semmi baj, később újra megpróbáljuk!  Kérem jöjjön velem  a mentőautóhoz!  -  karolt át a vállaimnál.
A mentőben bebugyolált egy vastag pokrócba és, amíg én a székben pihentem, a srác előkészített egy injekciót.
Rendszerint frászt kapok a tűktől, de a mostani beszámíthatatlan állapotomban csak ennyi jött a számra:
  - Remélem, valami ütős cuccot kapok!
  - Tudom én, mi kell önnek.   - mondta, miközben beadta a gyógyszert.
Ráhibáztam.  Alig telt el pár perc és mély álomba merültem.

John szemszöge:

  A lányok gépe már körülbelül 3 órája leszállt, de hiába hívjuk bármelyikőjüket, nem kapunk választ.
A rendőrök már jó ideje elhagyták a házat, természetesen nem találtak semmit.    Mint kiderült, mielőtt hozzánk jöttek, anyuéknál jártak.  Szegény teljesen kikészült a hír miatt, de nem is csodálom.
  - Még mindig nem jelentkeztek?  -  jött be Edward a konyhába.
  - Eltaláltad! Nem tudom mi lehet velük.
  - Biztos jól vannak!  Fogadni mernék, hogy beültek valahova és dumálnak.
  - Remélem, hogy így van.  De a telefont azért felvehetnék!
Ahogy befejeztem a mondatot, Ed mobilja kezdett el rezegni az asztalon.   Egyszerre kaptunk utána, de ő gyorsabb volt.
  - Ki az?  -  kérdeztem, reménykedve.
  -  Lana.
  - Mire vársz?  Vedd már fel!  - utasítottam. - Hangosítsd ki!
  - Szia Lana! Merre vagytok?  - szólt bele.
  -  Sarah is ott van veled? -  kérdeztem.
  - Srácok!  - kezdte sírva.
  - Hé, mi a baj? Megijesztesz!
  - Autóbalesetet szenvedtünk. - szipogta. -    Behoztak a kórházba minket.
  - Mi? És..  Mi van Beckyvel meg Sarahval?  - kérdezte aggódva Ed.    Nekem teljesen elakadtak a szavaim.
Egyből a legrosszabbakra tudtam gondolni.
  -  Sarah jól van, épp most vizsgálják.  De Becky...   Becky még mindig nincs magánál.
  - Odamegyünk!  - mondtuk egyszerre.

Lana szemszöge:

 Csak ültem a folyosón és bámultam magam elé. Elmerengtem a régi emlékeken.  Még kislány koromban nyaranként, rengetegszer elkísértem a nagypapámat hosszú autóutakra.  Egy ilyen út során, sohasem fordult elő, hogy ne láttunk volna árokba borult, összetört autókat.  Ilyenkor mindig hálát adtam az égnek, hogy nem én, vagy egy közeli ismerős ült bennük.
  -  Hogy érzed magad?  -  ült le mellém valaki.   Ijedten kaptam a fejem a hang után.
  - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! -  mondta a mentős srác.   -  Tessék, hoztam neked egy kis forró teát.  -  nyújtott egy gőzölgő poharat.
  - Köszönöm!  Köszönök mindent!
  - Ugyan, én csak a dolgomat végeztem.   Freddie vagyok.
  -  Lana.
  -  Örülök, hogy elárultad végre a neved!  Persze jobb lett volna, ha más körülmények között találkozunk.
  -  Nekem mondod?  -  kortyoltam bele a teámba.
Örültem, hogy ott volt velem Freddie.  Jól érzem magam a jelenlétében és persze a mellett sem lehet elmenni, hogy nagyon helyes.  Mellette kicsit elfeledkeztem a történtekről, míg John és Edward meg nem érkeztek.
  - Hogy vannak a lányok? - kérdezte aggódva John.
  - Még nem mondanak semmit. - kezdtem. -  Vizsgálják őket.
  - Bcky felébredt már?  - kérdezte Edward.
  - Igen.  Nemsokkal az után, hogy hívtalak titeket.
  - Ha gondoljátok, megpróbálhatok szerezni pár infót. - ajánlotta Freddie.
  - Megtennéd?
  - Nem biztos, hogy sikerrel járok, de érdeklődhetek utánuk.
  - Leköteleznél vele! - öleltem át.
Kínos pillanat, mikor senki sem számít egy ilyen mozdulatra, még magam sem...   Amilyen lendülettel rávetettem magam, el is engedtem.  Jól nézhetett ki kívülről, főleg, hogy láttam Edwardön, alig bírja visszatartani a kitörő nevetést.   Freddie zavartan felállt és elment tőlünk.
  - Ki volt ez a srác?  - kérdezte John.  
Szerencsés helyzetben voltam, hogy nem viselte az egyenruháját, gondoltam, kicsit megleckéztetem Edet, amiért kinevetett.
  - Valami Freddie.  Nagyon rendes gyerek.  Úgy tudom, hogy Beckyvel kavar!
  - Mi van? - nézett rám rémülten Ed.  Ennyivel sikerült a kiakadás szélére hoznom...
  - Há! Megvagy!
  - Miről beszélsz?
  - Ajj Edward, olyan kis átlátszó vagy!  Na csüccs ide! - paskoltam meg magam mellett a széket.  Először nem akart engedelmeskedni, de aztán mégis beadta a derekát.  -  Figyelj rám! Ha nem mondod el neki mit érzel, találni fog egy másik srácot, aki elmondja neki mindazt, amit tőled akart hallani!  Mert tudom, hogy ő is ugyan azt érzi, amit te.  És azt is tudom, hogy csak az elutasítástól féltek!  De higgy nekem, ez nem fog megtörténni!   És nyugodj meg, Freddie az egyik mentőorvos, aki behozott minket és inkább megtartom magamnak!
  - Most, hogy mondod. - kezdte John. - Ott jön!
Arra felé fordultam,  amerre John mutatott.  Freddie nem volt egyedül, egy orvos jött vele.  Mindhárman egyszerre pattantunk fel.
  - Srácok! - kezdte Freddie.  - Ő itt Dr. Blunt.  De át is adnám doktor úrnak a szót!
  - Köszönöm!  Nos, akkor bele is vágnék.  Én kezeltem mindkét pácienst, név szerint Becky Rosst és Sarah Wilsonst.  Mindkettejük   állapota stabil.  Ms. Ross még egy hétig folyamatos kezelésre szorul, így bent tartjuk, ellenben Ms. Wilson, persze ha minden a mostani állapotban marad, 2 nap múlva hazamehet.  Szerencsére neki csak egy gyenge agyrázkódása volt, amit könnyen kezeltünk, a magzatra nem hatott semmi külső erő, így teljesen rendben vannak mindketten.  Ms. Rossnál kicsit súlyosabb volt a helyzet, de már ő is jól van!
  - És be lehet menni hozzájuk? - kérdezte Edward.
  - Természetesen!  A Kolléga odakíséri magukat! - mutatott Freddie felé. - Nekem most mennem kell! További szép napot!
  - Köszönjük!
Pontosan ezekre a hírekre volt szükségünk. Végre mindannyian megnyugodtunk, de ez talán Johnon látszódott a legjobban.
Szerintem ha bármi is balul sült volna el, az már utolsó csepp lett volna neki a pohárba.  De csak csodálni tudom, hogy mindent ilyen jól bír.
Közben megérkeztünk a kórtermekhez.  John egyenesen bement a Sarahéba, de Edward kint marasztalt egy pillanatra.
  -  Csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm!  Mindent, amit mondtál nemrég. És megfogadom a tanácsodat!

      Következő rész 4 komment után! :)  

 

52. rész - Minden, egy nap...

John szemszöge:


- John! A rendőrök téged keresnek!  - mondta Sarah.   Értetlenkedve néztem rá, azt hittem csak ugrat, de látszott rajta, hogy aggódik.
 - Na mit műveltél már megint? - pattant le mellém a kanapéra Ed.   Látszólag kicsit sem vette komolyan.  Ami azt illeti, most még én sem.
 - Rögtön kiderül! - álltam fel.
Sarah az ajtóhoz kísért, ahol valóban két egyenruhás úriember állt.   Köszöntöttük egymást, bemutatkoztunk, majd a lényegre tértek:
 - Úgy tudjuk, Kevin Grimes a maga bátyja.
 - Igen. Mi van vele?  - kérdeztem.
 - A testvérét, dogcsempészés, birtoklás, valamit annak terjesztése és fogyasztása miatt az éjszaka őrizetbe vettük. - kezdte a magas.   Ledöbbenten álltam előttük.  Nem tudtam mire vélni a hírt.  Én Kevint nem így ismerem.  Miért tenné ezt?  Az alacsonyabbik rendőr zökkentett vissza a valóságba. Már ha ez az...
 -  Éppen ezért, minden olyan házhoz, ahol Mr. Grimes megfordulhatott, házkutatást rendelt el a bíróság. - nyújtotta át a papírt.   Átfutottam a fontosabb részeket, majd odaadtam Sarahnak, ő jobban ért az ilyenekhez.
 - Mi már egy jó ideje nem találkoztunk Kevinnel, de jöjjenek! - mondtam végül.  
Bekísértem őket a nappaliba.  Edward meglepődve nézett fel a telefonjából, nem igazán értette, hogy mi is történik.
 - És csak ketten lesznek, vagy... ?  - kérdezte  halkan Sarah.
 - Nem.  Azonnal itt lesznek a többiek is.
 - Miért?  Mi fog történni? - állt fel Ed a kanapéról.  
 - Átkutatják a házat.  - mondta Sarah.
 - Mégis minek? - értetlenkedett.
 - Kevint az éjjel letartóztatták...  - kezdem.
 - Mi? Miért?
 - Végig mondhatom?
 - Ja persze mondjad!
 - Köszönöm.  Szóval, a bátyánkat este letartóztatták mert drogozott, meg mindent csinált vele, amit csak lehet.
 - Kevin?
 - Van másik bátyánk?
 - Nekem speciel van, de...
 - Edward! - szóltam rá, már idegesen.
 - Hé, hé nyugi! Megértem, hogy váratlanul ért a hír, de azért ne ess neki a testvérednek!  - ölelt át hátulról Sarah.   Mély levegőt vettem, ami  lenyugtatott és segített, hogy ne a magas C-ről kezdjem a mondandóimat.
 - Ne haragudjatok!  Csak Edward, jössz itt a hülyeségeiddel, mikor azért elég komoly a helyzet.
 - Igaz. Bocsi. - kezdte. -   Hé, amúgy hova lettek a zsaruk?
 - Nem tudom,  az előbb még itt voltak. - néztem oda, ahol nemrég még álltak.
 - Kimentek, ott várják meg a többieket. - világosított fel minket Sarah.
 - Mind1 is...  Anyuék tudnak vajon erről az egészről?  - jutott eszembe.
 - Megkérdezem.  - halászta ki Ed a zsebéből a telefonját.
Félrevonult, én pedig Sarah felé fordultam.
 - Jól vagy? - kérdeztem.
 - Te engem csak ne félts!   Nagy a nyomás rajtatok,  most meg még ez is...  Nekem kéne megkérdeznem!
 - Minden oké.  Csak, nem fér a fejembe.  Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy Kevin ilyet tegyen.
 - Mindannyiunkat meglepett az biztos.
Szorosan magamhoz öleltem Saraht.  Percekig álltunk így.  Legszívesebben  örökké így maradtam volna, de muszáj volt elengednem őt, mert a kis pocaklakó akkorát rúgott, hogy az én hasam is belesajdult.  Mindkettőnket megnevettetett.  Hihetetlen, de még odabent is képes volt oldani a feszültséget.
 - Alig várom már, hogy a kezemben tarthassam! - mondtam mosolyogva.
 - Igen, én is.  De erre még 4 hónapot várnunk kell!
 - Tudom.
Sarah újra hozzám bújt, de szinte rögtön el is engedett, a telefonja csörgése miatt.
 - Ki az?
 - Csak emlékeztető.  Beckyék nemsoká landolnak.  Nem baj, ha itt hagylak titeket egy kis időre?
 -  Róluk meg is feledkeztem.  Dehogy baj, menjél nyugodtan!

  Sarah szemszöge:

Annyira tudtam örülni, mikor végre átjutottam a rendőrök, az újságírók és a kíváncsiskodó rajongók tömkelegén és hozzáfértem végre az autómhoz.   Igazán rászokhatnék már, hogy ne a ház előtt, hanem a garázsba parkoljak. Végül is azért van...  
A házunk előtt hatalmasra nyúlt a tömeg.   Természetesen nem várhattam meg, amíg mindenki tovább áll, így próbáltam nem elütni senkit.

Éppen, mikor leállítottam az autó motorját, a reptér parkolójában, jelzett a mobilom, hogy Becky és Lana 5 perc múlva landolnak.  Gratulálni tudtam volna magamnak ezért a pontosságért...  Ami azt illeti, mostanában nem vall rám.
Tömegre számítottam,  már csak az ünnepek miatt is, de a reptér szinte üres volt.  Ezért is volt könnyű kiszúrni a barátnőimet, ahogy a bőröndjeikkel rohannak felém.
  - Úristen, de hiányoztál!  -  ugrott a nyakamba Becky.
  - Te is nekem!  Nagyon örülök, hogy végre itt vagy!
  - Nem akarlak összenyomni titeket, de egyszerűen nem tudlak elengedni!
  - Pedig jó lenne, vagy úgy jársz, mint John!  Na meg hadd üdvözöljem Lanat is!
Amint Becky elengedett, Lana  át is vette a helyét.  Mondjuk ő gyengédebb volt.   Percekig álltunk a terminál közepén és beszélgettünk. Mikor ezt meguntuk a kijárat felé vettük az irányt.
  - Segítsek?  Vigyek valamit? - kérdeztem a lányoktól.
  - Nem kell köszi.
  - Nekem se.
  - Remek!  Én is így gondoltam! - viccelődtem.
  - Most, hogy mondod... - kezdte Becky.
  - Áj áj, ez a hajó már elment!  
  -  Neked is hiányzott ez a kedvesség? - kérdezte Becky Lanatól.
  - Abszolút!  - válaszolta.
Átgázoltunk a majdnem üres parkolón és bepakoltunk a kocsiba.   Becky úgy érezte, hogy még nem elég fáradt a kicsivel több, mint 8 órás repülőúttól és ragaszkodott ahhoz, hogy a volánhoz ülhessen.   A jeges utakon utálok utas lenni, de megesett a szívem a barátnőmön, így megengedtem neki, hogy vezessen.  Út közben  elmeséltem nekik az otthoni káoszt.  Mivel John még nem csörgött, hogy tiszta a ház, nem haza felé tartottunk, hanem egy város széli kis vendéglőbe.  Beckyvel rengeteget jártunk oda régen.  Eddig mindig nyitva volt az ünnepekkor is, éppen ezért reméltük, hogy ez nem változott.  
 -  ...  és annyira örültem, hogy végre azt csinálhatom, amit....
 -  Vigyázz!!  -  kiabálta hátulról Lana.
Becky hirtelen félrerántotta a  kormányt, de így sem kerültük el a balesetet.  Az utolsó emlékem, hogy hangosan koppan a fejem az ablakon, mikor a fának ütközünk....

          Következő rész  4  komment után! :)       

51. rész - Nem túl békés karácsony...

 

Indítsd el, mielőtt nekilátsz! :) 

 

    Nem létezik olyan szenteste, ami nem egy hatalmas lakmározással telne. Nálunk ez hagyomány és természetesen tegnap este sem hagytunk fel ezzel. Az egész család összegyűlt nálunk egy jó kis vacsira.
  Az ikrek már lassan 1 hónapja teljes karácsonylázban égnek.  Feldíszítették az egész házat, kertet. Minden csillog - villog, tényleg nagyon szép.   Annyira kellemes, békés az egész.   Csak minden mozdulatomnál bennem van az, hogy el ne törjek valamit.  Mostanában szokásom, hogy mindennek és mindenkinek nekimegyek.  Az este is lebuktam, mikor csórtam egy csokit a fáról, mert belerúgtam egy dobozba, amitől majdnem eldőlt az egész.  A fiúk választása egy hatalmas karácsonyfára esett.  Tényleg nagyon nagy!  Tisztára, mint a filmekben.   Díszítés közben John elejtett egy olyan megjegyzést, hogy anno azért is választották ezt a házat, mert tetszett nekik, hogy magasan van a mennyezet, így karácsonykor szép nagy fát állíthatnak.  Hát ennek eleget is tettek...

A mai nap el lettem küldve otthonról.   Kicsit váratlanul ért, hirtelen azt sem tudtam merre menjek.  Ilyenkor minden zárva van. A csajok gépe meg majd csak 5 óra múlva száll le.  Addig meg csak nem fagyoskodom a reptéren.  Igen, a csajok.   Lana és Becky 1 hete felhívtak, hogy mit szólnék hozzá, ha az ünnepekre meglátogatnának.  Természetesen nagyon örültem neki.  A sok támadás után nagyon jól jön egy kis barátnői lelkifröccs.   A  műsor óta ugyan is már mindennek elkönyveltek.  Rólunk szólt minden hír, velünk volt tele  a sajtó.  Sokan úgy gondolják csak az ikrek pénzére hajtok, ezért vagyok Johnnal és, hogy biztosra menjek gyereket szülök neki...   Persze igyekszem nem törődni az ilyen megjegyzésekkel, de akkor is rossz érzés.
Szerencsére többen vannak, akik örülnek a dolognak. Folyamatosan kapom a gratulációkat, a pozitív üzeneteket. Twitteren már neveket is ajánlottak a rajongók, na meg persze rengeteg ajándékot kaptunk már tőlük.  Tényleg nagyon aranyosak.  Próbálok inkább velük foglalkozni.  Persze John és Edward, meg a szüleink is itt vannak támaszként, de a barátnőkkel mégis csak más.  Kicsit kizökkentenek legalább.  El terelik a gondolataimat és másvilágba repítenek, ahol mindez nem létezik, és ahol a probléma csak egy szappanbuborék, amit ha kilyukasztok, eltűnik.   Erre csak ők, a barátnők képesek.


A múlthéten megtudtuk, hogy kislányunk lesz.  Én valahogy számítottam rá.  Jó, nem mintha olyan sok variáció lenne, de akkor is..   Az ilyesmit meg lehet érezni?
Johnt le sem lehetett volna ütni, annyira boldog volt.  Amint kiértünk a kórházból hívta is a testvérét, hogy elújságolja a nagy hírt.  Aztán, még haza sem értünk, de Edward már kiposztolta twitterre...   És még, hogy a lányok a pletykások... 

Karácsony Dublinban - Karácsonyfa gömbökből. :)

Körül belül  4 órája jöttem el otthonról. Azóta már vagy háromszor biztosan körbejártam autóval a várost.
Jó volt nézegetni a karácsonyi díszekbe öltözött házakat, utcákat, épületeket.  Esténként ilyenkor úgy szeretek sétálgatni.  A legjobb benne, hogy sohasem néz ki ugyan úgy, így megunni sem lehet.
A karácsonyi dalokat, a telefonom csörgése zavarta meg.  Félreértés ne essék, nem az ünnep miatt szólnak nálam ilyen dalok.  Egyszerűen csak Edward szerint vicces, ha kicseréli az összes albumomat, ami az autóban volt...

  - Mikor mehetek ?  Kezdek már fázni a kocsiban! - szóltam bele.
  - Éppen ezért hívlak! Elkészültünk mindennel, most már jöhetsz!  -  mondta John.
  -  Oh, de rendes vagy, hogy  hazaengedsz!  Apropó,  mi az, amivel nektek el kellett készülnötök?
  -  Majd meglátod! Szia. - és bontotta a vonalat.
  - Hello! Én is szeretlek! - motyogtam a már süket telefonnak.

A hazafele vezető úton végig furdalt a kíváncsiság, hogy mi dolguk lehetett a fiúknak.  Rengeteg eshetőség megfordult a fejemben, jók és rosszak egyaránt, de mindent el is hessegettem, abban bízva, hogy hamarosan kiderül.   Mire a felhajtóra értem, már minderre fel voltam készülve.

  - Megjöttem!  - csaptam be magam mögött az ajtót, nyomaték céljából.
Szapora lépteket hallottam közeledni, pár pillanattal később pedig John jelent meg előttem egy hatalmas mosollyal az arcán.
  -  Már alig vártam, hogy hazaérj! - csókolt meg. - Gyere velem, mutatok valamit!  -  fogta meg a kezem, és elindult velem a lépcső felé.
  -  Héé, lassabban! Nem  tudok úgy rohanni.
  - Bocsi.  De úgy izgulok! Egész nap ezen dolgoztam. 
  - Kíváncsivá tettél! Jó mondjuk már azóta ezen gondolkodom, hogy mit csináltál,  hogy hívtál!  
  -  Csukd be a szemed!  - mondta, mikor a gyerekszoba ajtajához értünk.
  - Oké. - engedelmeskedtem.
  - De ne less!
  - Nem fogok! - mondtam már én is izgatottan. 
Hallottam, ahogyan benyit a szobába, majd hirtelen mögém állt és kezeit a szememre tette.  Lassan elkezdtünk befele sétálni.
  - Készen állsz? - súgta a fülembe.
  - Igen.
  -  Ez esetben:  Boldog Karácsonyt! - kapta el a kezeit.
Szép lassan kinyitottam a szemeimet, de egyszerűen nem akartam hinni nekik.   Az üres, hideg szoba teljesen átváltozott.   A falak meleg mályva színbe burkolóztak, a padlón pedig fehér, bolyhos szőnyeg pihent.  De amik a legjobban tetszettek, azok a bababútorok.  Annyira egyben volt az egész.
  - Ez gyönyörű!  - fordultam John felé.
  - Tényleg tetszik? - nézett rám hatalmas zöld szemeivel.
  - Imádom!  Alig várom már, hogy minden napomat itt töltsem!
  -  Hát...  -  nézett a kiságy felé. - Szerintem, ha nagyon összehúzod magad elférsz abban az ágyban! De akkor én egyedül maradok.  Nem szeretek egyedül aludni!
  -  Jajj de kis lüke vagy! - mondtam nevetve. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam!
  - Persze!
  - Oh, hát itt vagytok! - jött be Edward.  -  Na, mit szólsz Sarah?
  -  Annyira szép lett. De sajnos még 3 és fél hónapig csupán csak nézelődni járhatok ide be.
  - Hamar eltelik az!
  - Igaz.   - ahogy kimondtam megszólalt a csengő.
  - Várunk valakit?  - kérdezte John.
  -  Nem tudok róla. - szólt Edward.   
  - Szerintem Jake lesz az.  Tegnap beszéltünk és mondtam neki, hogy ma érkeznek a csajok.  Megyek kinyitom. 
Lebotorkáltam a lépcsőn és egyenesen a kapucsengőhöz mentem.
  - Sarah! - hallottam magam mögött Edward hangját.  -  Igaz Becky is jön?
  -  Természetesen. - mondtam, miközben megnyomtam a mágneszár gombját.  - Miért?
  - Csak kérdeztem.  Gondoltam beszélek vele.
  - Azt jól teszed!  
\\Sokkal felszabadultabb Edward, mióta Madisonnal szakítottak.  Mindez Ed a kis nyelvbotlása miatt történt.\\
  Résnyire nyitva hagytam a bejárati ajtót, hogy Jake betudjon jönni.  Hiába vártam, nem jött.  Helyette halk kopogásokra lettem figyelmes.  Az ajtóhoz mentem.  Értetlenkedve találtam szembe magam az egyenruhás urakkal.   Rémülten álltam az ajtóban, de ahogy jobban szemügyre vettem a két pacákot, majdnem elnevettem magam.  Az egyik egy nagyon magas, sovány, barna, dús hajú, a másik pedig egy alacsony, kövér, kopasz férfi.  Vicces párosítás.
  -  Jó napot kívánunk!  Elnézést a zavarásért!  John Grimes-t keressük.  Jó helyen járunk? - kérdezte a  kopasz.
  - Öhm, igen.  Szólok neki. Egy pillanat! - mondtam, már kicsit idegesen.
  - Köszönjük!
A nappaliba indultam, ahol utoljára láttam őt.  Meg is találtam.  A kanapén ült és a tv-t bámulta.
  - Na, mi van?  Nem jön beljebb Jake? - kérdezte, mikor meglátott.
  -  Jake nem jött.  Viszont...    - mély levegőt vettem. - John, a rendőrök téged keresnek!.....      

50. rész - A show

  - Miért nem gondoltam át jobban ezt a dolgot? Akkor biztos nem vállalom be!  - járkáltam körbe-körbe a sminkszobában.
  - Hé! Szívem nyugi! - ölelt át hátulról John. - Minden oké.  Jó? Nem lesz semmi baj! - súgta a fülembe.
Felé fordultam, hgy a szemébe nézhessek, de jobbnak láttam inkább hozzábújni, olyan szorosan, ahogy csak tudtam.
  - Jó persze.  Ti már hozzászoktatok! - mondtam.
Rettenetesen izgultam.  Legfőképp a következmények miatt. Na meg persze, hogy egészen ma délelőttig úgy tudtam, hogy ez csak egy egyszerű felvétel lesz, amit majd január környékén leadnak a tv-ben. Hát persze, hogy nem...  Az egész műsort élőben fogják közvetíteni.  Azért nem mondták a srácok korábban, mert azt hitték, tudok róla. Ma is csak véletlen derült ki.
  - 10 perc és ti jöttök! - szólt be a rendező az ajtón, majd rohant is tovább.   A sminkes pedig kikapta Jont a karjaim közül, hogy elintézze az utolsó simításokat.
  - Na gyerekek! - csapta össze a tenyerét Liam. - Akkor úgy, ahogy megbeszéltük!   Sarah, minden rendben? - kérdezte, mikor összerezzentem kicsit.  Hirtelen mindenki felém kapta a fejét és aggodalmasan nézett rám.
  - Öhm...  Igen.   Csak...   Csak azt hiszem, épp most rúgott egyet  a baba.  Kicsit váratlanul ért.
  - Komolyan? - rohant vissza hozzám John és a hasamra tette a kezét, várva, hogy újra megtegye a kis pocaklakó.
  - Nyilván érzi, hogy izgulsz és kicsit oldani akarja a feszültséget. - mondta Edward.
  -  5 perc és titeket szólítanak! Gyertek velem!  - jött vissza a rendező.  John gyengéden megfogta a kezem, majd együtt indultunk a férfi után, aki a színfalak mögé kísért minket.  Természetesen Edward is jött utánunk.  Mióta hazajöttünk Bécsből, olyan fura. Nem önmaga. Nem csak velük viselkedik furcsán, hanem Madisonnal is. Na meg, akárhányszor Szóba jön Becky az ő társaságában, egyfolytában másfelé tereli a témát. Senki nem tudja, mi van vele. Johnnak sem mond semmit.
  - Vigyázzatok arra az állványtartóra! - szólt hátra nekünk a rendező. Amíg mi könnyedén átléptük, a mögöttünk jövő Edward nem figyelt sem a figyelmeztetésre, sem a lába elé, így sikeresen megbotlott.
  - Jól vagy? - kérdeztem.
  - Ajj ne legyél már ilyen béna! - állította fel nevetve John a testvérét.
  - Kössz! Abszolút!  Imádom összetörni a lábujjaimat! - gúnyolódott.
  - Sarah! Menj előre!  Beszélek vele egy kicsit. - súgta John.
Szót fogadtam és ahogy eddig, követtem tovább a rendezőt. Egészen addig, míg a díszlet bejáratához nem értünk, nem fordult hátra.  Csak ott szembesült azzal, hogy egyedül vagyunk.
  - Hova tűntek az ikrek? - kérdezte kicsit idegesen.
  - Rögtön itt lesznek!
  - Remélem is, 2 perc és ti jöttök.
Ahogy ezt ki mondta, meg is jelentek mögöttünk a fiúk.    
  - Minden oké? - kérdeztem halkan Johntól, mikor újra megfogta a kezem.  Alig észrevehetően bólintott, majd hirtelen:
  -  Üdv újra mindenkit!  A szünet előtt említettem, hogy a Jedward elfogadta a meghívásunkat és elhoztak magukkal egy számukra, -  legalább is a duo egyik tagjának biztosan - nagyon fontos személyt.  Aki nem más, mint egy lány!- kezdte  a műsorvezető.
  - Készüljetek! - szólt a rendező.
  - Hát jöjjenek most ők egy nagy bejelentéssel! Hölgyeim és Uraim! Fiúk, Lányok!  Fogadják sok szeretettel Sarah Wilsont és a Jedwardöt!
A közönség egy emberként  kezdett tapsolni és sikoltozni, ami teljesen elnyomta a bevonuló zenét.   A fiúk előttem mentek, leugráltak a lépcsőn, majd az alján John megvárt engem és kézen fogva a kanapéhoz mentünk.  Éreztem a döbbent tekinteteket a hasamon pihenni.  Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, de ezt a 15 percet ki kell bírnom, ha már bevállaltam.
 Rick a műsorvezető köszöntött minket, ahogy odaértünk. Hagyott időt, hogy elmondjuk, amit akarunk, majd elkezdtük a beszélgetést.   Az elején még inkább csak a sablon szöveg ment,  szóba hozta a régi emlékeit a srácokkal, majd hirtelen belevágott a közepébe:
  - Úgy tudom, hogy ti ketten már korábban is jártatok együtt. Igaz?
  - Igen!  Jóval az X-Faktor előtt jöttünk össze.  De a kevés idő és a hirtelen jött hírnév véget vetett sajnos az egésznek. Akkoriban nem fért volna bele egy párkapcsolat. - mondta John.   Már vagy 2 hete megbeszéltük, hogy bármit kérdeznek - hogyha az nem egyenesen nekem van szegezve. - akkor ő beszél helyettem.  Az úgy is jól megy neki... 
  - És hogyan találtatok újra egymásra?
  - Egy géppel jöttünk haza New Yorkból.  A hosszú út alatt sikerült beszélgetnünk.  Lényegében itt kezdődött el minden újra. Igaz? - kérdezte tőlem.
  - Igazából a repülőn erről nem nagyon beszélgettünk. A hídnál mondtuk ki biztosra.  - emlékeztettem.
  - Igen, ahogy hazaértünk Dublinba, rá úgy 2 napra. - helyeselt.
Még nem igazán tudtam feloldódni.  Idegesített, hogy mindenki engem néz. Ezt mindig is utáltam.
  - Sarah! - na tessék...- Mesélj! Hogy sikerül megbirkóznod a rajongókkal, na meg a tudattal, hogy ennyire híres a párod és ilyen sokan szeretik őt, őket?!
  - Ez nekem sohasem jelentett problémát. Már az elején megbarátkoztam a gondolattal, hogy ez nem lesz egy szokványos kapcsolat. Ezt el kellett fogadnom. Ami azt illeti, féltem is kicsit, újra belevágni, de így utólag semmin sem változtatnék és örülök, hogy egykor így döntöttem!
  - A rajongókkal hogy állsz? Nem zavar, hogy a fiúk ennyire közvetlenek a lányokkal?
  - Abszolút nem. Nyilván van a fejemben egy bizonyos határ megszabva, hogy még mi az, ami belefér, de ez még nem lett átlépve.
  - Értem. Nagyszerű, hogy így állsz hozzá! Na és, hogyan gondolsz a jövőtökre? Mikor már megszületik a babátok?
 - Szerintem Johnból nagyszerű apa lesz és maximálisan odateszi majd magát minden téren.  De ennél többet nem tudok mondani. Majd lesz, ami lesz!
  - Sok  boldogságot kívánok nektek!  De Edward! Te is itt vagy! Na, hogy ne legyél annyira csendben, úgy hallottam, hogy már a te szíved is foglalt.   Mit lehet tudni a szerencsés leányzóról?
  - Igen, jól hallottad! 2 és fél hónapja vagyunk együtt. Beck...Madisonnak hívják!
  - Ajajj!  Mintha nem lennél benne egészen biztos!  Itt bajok lesznek már látom..  
  - De, egészen biztos!  - mondta nem túl meggyőzően Ed.
Tehát itt van a szög elásva.  Végre rájöttem, mi baja Edwardnek.    Becky és közte biztosan történt valami Bécsben.   Ezen kattogott az agyam, nem is nagyon tudtam másra figyelni.  Így arra sem, hogy a maradék időben miről is volt szó...   Arra észleltem fel, mikor a közönség elkezdett tapsolni és sikítozni. Aztán Rick kezdett búcsúzkodni:
  - Hölgyeim és Uraim, köszönöm, hogy ismét minket választottak.    Tartsanak velünk a jövő héten is! Itt lesz velünk Olly Murs és az újdonsült jegyese, valamint a One Direction sztárja Niall Horan is kitálal!  Viszlát!
  - Ééés ennyi! - hallottuk az operatőr hangját.
Végre kikapcsoltak a kamerák, lementek a fények  én pedig megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hogy  vége.  Visszamentünk az öltözőnkbe.  Az elmúlt 15 percben, csak erre vágytam...
  -  Ügyes voltál! - csókolt meg John.
  -  Köszi! - súgtam.
Edward háttal állt nekünk, az asztalon támaszkodott.  A tükrön keresztül láttam az arcán, hogy elég feldúlt.  De beszélni akartam vele.  John valamiért kiment a szobából kettesbe hagyva minket.  Én pedig kaptam az alkalmon.:
  - Edward!
  - Légyszi' ne most! -  emelte a magasba az egyik tenyerét.  - Megtennéd, hogy magamra hagysz?
Megsajnáltam. A beszélgetés ráér később is, de feltétlen megejtjük.
  - Persze.  - álltam fel. -  Tudod, New Yorkban most délelőtt 9 van! - fordultam vissza az ajtóban, majd mielőtt válaszolhatott volna becsuktam azt.  

49. rész

 Becky szemszöge:

    - Mi a jó istent csinálsz te? - riadt fel Sarah.
    - Bocsi.  Csak szétesett az ágyam. Szóltam a recepción, de ahelyett, hogy megcsinálták volna, a kezembe nyomtak egy fúrót. A fiúk még alszanak. Én is aludnék még, de hát legurulok az ágyról...  - mondtam, közben a következő csavart illesztettem a helyére. Odaemeltem a fúrót, de mielőtt nekiláthattam volna Sarah közbeszólt:
   - Nehogy elkezdj nekem itt hangoskodni! Gyere, elférünk ketten is! - csúszott arrébb az ágyán.
   - Köszi!  -  átpakoltam a párnáimat meg a takarómat, majd nagy nehezen visszaaludtam.

Már itt vagyunk Bécsben egy ideje.  Susann és Kevin tegnap reggel repültek haza, én pedig holnap fogok.  New Yorkig meg sem állok...   Sarah marad az ikrekkel a turné maradék 2 hetében. Így jó mindenkinek.
Este abban maradtunk, hogy miután felkeltünk, elmegyünk várost nézni, meg venni ezt azt. Elvileg csak mi ketten, de kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mert az elmúlt  pár napban a "csak mi ketten" kategória magában foglalt még legalább 2 főt.  Ami mondjuk nem zavart, mert imádom az ikreket, de néha kicsit sok belőlük.  Főleg, hogy Edward és Én köztem még mindig fagyos kicsit a hangulat, de próbáljuk feledni a múltat. Úgy néz ki, ő kicsivel gyorsabban felejt, mert már egy ideje új barátnője van, Madison.

  - Hé, Becky! Éhes vagy? Persze, hogy az vagy! Na, ébredj! Hozattam fel kaját. - keltett a barátnőm.
Nagy nehezen feléledtem, majd leültünk reggelizni.   Megbeszéltük a mai programjainkat, pihentünk egy kicsit, majd hivatalosan is elkezdtük a napot. 
Először a Hősök Terére mentünk, majd szép sorjában haladtunk, mígnem minden nevezetességet megnéztünk.  Alig bírtunk állni már a lábunkon, így bevánszorogtunk egy közeli plázába, ahol találtunk egy színpatikus kis cukrászdát. Beültünk oda, és amíg vártuk a rendelésünket megnéztük az eddig készült fényképeinket, közben be nem állt a szánk...     Végre tényleg csak mi ketten voltunk, aminek nagyon örültem, hiszen egy darabig ez az utolsó közösen eltöltött napunk.   Tök jól elvoltunk, aztán Sarahnak megszólalt a telefonja.
  - Bocsi, ezt fel kell vennem. - mondta.
  - Csak nyugodtan!
  - Szia Liam! ...  Persze mondd! ... Akkor? ... Öhm, gyere. ... Igen. A földszinten vagyunk, pont a főbejárattal szemben, egy cukrászdában.  ....  Oké! Szia.
  - Idejön? - kérdeztem.
  - Igen. Megakar valamit beszélni velem, ami nem épp telefontéma. Fogalmam sincs, mit akarhat.  - kortyolt bele az üdítőjébe.
  - Hát, most majd kiderül, mert ott jön. - mutattam a forgó ajtó felé.
  - Oh, még ugyan gyors volt! - mondta nevetve. - Ennyire fontos?
  - Biztos...
  - Sziasztok lányok! - ült le az asztalunkhoz Liam.
  - Hello!  - köszöntünk egyszerre Sarahval.
  - Na, mit szeretnél? - kérdezte a barátnőm.
  - Beszélni veled, ha lehet, négyszemközt. - nézett rám.
  - Hogyne!  - vettem a célzást.  Kiszívtam az poharam tartalmának utolsó cseppjét, majd fogtam a cuccom és felálltam.
  - Hova mész?  - kérdezte Sarah.
  - Szerintem, vissza a szállodába.  Van még mit csomagolnom, azt befejezem.
  - De nem vársz meg?
  - Nem. Beszéljetek nyugodtan!
  - Becky...
  - Nyugi, nincs semmi baj!  Majd később találkozunk.  Sziasztok! - jöttem el.
Persze, megtehettem volna, hogy amíg ők beszélnek, szétnézek pár butikban. Hisz hatalmas ez a pláza, mi meg csak a földszintig jutottunk. De  most jobbnak láttam visszamenni.  Felültem egy helyi járatos buszra, kapcsoltam egy kis zenét, majd az ablakon keresztül bámultam, ahogy elsuhannak mellettem az épületek....

Liam szemszöge:

  - Hallgatlak! - nézett rám kíváncsi tekintettel Sarah.  
Nem tudtam hol kezdeni a mondandómat.  Ismerem már ey ideje a lányt, megbékéltem a tudattal, hogy John barátnője, ugyanakkor még mindig elég vegyesek az érzelmeim iránta. 
  - Először is, szeretnék neked is gratulálni a kisbabához! Mikor a fiúktól hallottam, azt hittem csak ugratnak, de aztán megláttalak. 
  - Köszönjük!
  - A másik pedig.  Egyre jobban elterjedt, kitudódott, hogy az ikreknek barátnői vannak.  Pontosabban, hogy Johnnak.  Madisonról, vagy hogy is hívják a lányt, még nem nagyon tudnak. Szóval, szeretne téged megismerni a világ.
  - Engem? - lepődött meg.
  - Igen.  Nemrég keresett fel az ITV2 tv csatorna producere. Most fog indulni egy új műsor.  Ilyen beszélgetős lesz, és felhívtak, hogy egy decemberi felvételen így hárman nem-e vennétek részt?!
  - A fiúk tudnak erről?   Mármint, hogy engem is...
  - Persze!  Nekik is ma mondtam, mielőtt hívtalak.  Ők teljes mértékben benne vannak, de helyetted nem akartak dönteni.  Ez rajtad áll, hogy szerepelsz a műsorban, vagy nézed.
  - Értem!  De van egy kis probléma.
  - Micsoda? 
  - A hasam. Addigra már nem fogom tudni elrejteni.
  - Nem is kell! Ha addig nem szűrődik ki, ott lesz a legjobb alkalom, hogy nyilvánosságra hozzátok. Előbb, utóbb úgyis kiderül. Jobb, ha tőletek hallják, mint hogy  felreppenjen egyszer csak  valakitől a téma és botrány legyen.
  - Rendben. Akkor, ha ilyen kedvesek, hogy gondoltak rám is, elmegyek.
  - Oké. Ez esetben még ma visszahívom őket, hogy elkezdjünk szervezkedni.
  - És ezt nem hallhatta Becky?
  - Jobb szeretem, csak az érintetteket beavatni, az ilyen ügyekbe.  Az meg, hogy te elmondod-e neki, vagy sem, rajtad áll.
  - Értem.
  - Hát, akkor mi végeztünk is. Akarod, hogy visszavigyelek a szállodába? - kérdeztem.
  - Igen! Az jó lenne.  - mondta.
Megvártam, még fizetett, majd elindultunk az autóhoz.  Útközben még beszéltünk pár szót, de többnyire csöndesen telt.

Becky szemszöge:

Nagyon örültem, mikor végre visszaértem a szállodához.  Igen, busszal jöttem és a megálló követlen az épület előtt van, mégis lejártam a lábam.  Megint.   Ugyanis két megállóval túl mentem...   Rám vall, hogy fent maradok a buszon...   Na mind1 is..  Mikor felértem a szobámba ledobtam magam  az ágyra.  Örömmel tapasztaltam, hogy ezúttal nem esett szét.  No meg, hogy egyáltalán össze van rakva. Csak mert reggel nem így hagytam itt...    Na de ez most nem tudott érdekelni. Csak aludni akartam, de amint lementem alfából bétába, kopogni kezdte az ajtón.
  - Ajj, annyira tudtam... - motyogtam, míg odamentem a bejárathoz és kinyitottam azt.
  - Szia! - mosolygott rám Edward. - Reméltem, hogy már visszajöttetek! 
  - Hali.  Hát csak én.
  - Saraht hol hagytad? - jött be.
  -  Liam beszélni akart vele, így elküldött. - mondtam.
  - Sarah?  - nézett rám meglepetten.
  - Nem. Liam.
  - Ja.  Biztos a műsort beszéli meg vele.
  - Milyen műsort?  Ah, tudod mit? Nem érdekel. John hol van?
  - Talált egy DVD-t a TK-ban és azt nézi.  Valami Skins.  Ma egész nap azt bámulta...
  - Jajj, az jó! Sarahval nagyon szeretjük azt a sorozatot!
  - Biztos.  Na, de mesélj! mit csináltatok ma?
  - Hát... - kezdtem el.  Csak úgy dőltek belőlem a szavak. Mindent elmondtam. Még a reggeli fúrós incidenst is. Miközben magyaráztam, egyszer csak azt vettem észre, hogy a szemembe lógó tincsemhez nyúl, majd a fülem mögé igazítja.  Aztán arca egyre közelebb került az enyémhez. Elakadtak a szavak, de épp időben, ugyanis szája már az enyémen pihent.  Percekig ölelkeztünk, majd hirtelen eltolt magától.
  - Becky, ezt nem szabad! - mondta rémülten.
  - Jókor jut eszedbe!
  - Ne haragudj!  Nem tudom, hogy mi ütött belém. Elkapott a hév...
  - Most jobb, ha elmész!
Kicsit hezitált még mellettem, majd felpattant és kiment.
A történteken járt az agyam.   Jó, mondjuk én is ellenkezhettem volna, de hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Egy biztos: ezek után nagyon örülök, hogy holnap már repülök haza New Yorkba.   Nem szeretnék mostanában Madisonnal találkozni, nem tudom, hogy tudnék a szemébe nézni....  

48. rész - Félreértés - John szemszöge

  Az étterem, ahova hívtak, nem volt messze a szállodától. Liam ugyan kérte, hogy maradjunk ott, hát Edward szót is fogadott. Ugyan is, őt nem hívták. Ami mondjuk kicsit fura...  Hiszen a Jedward 2 tagból áll.
  Az ausztriai JedHead Fandom vezetője vette fel velem a kapcsolatot.  A rajongók nevében szeretne átadni egy kis ajándékot, a szülinapunk alkalmából. Tehát így még furább...
   Na igen, a születésnap.  21 évesek lettünk. Most már hivatalosan is nagykorúak. Ünnepelni ugyan nem ma fogunk hanem, mikor a családunkkal leszünk. Már kaptam reggel egy gyönyörű ajándékot Sarahtól. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni. Persze, számítottam rá, de akkor is rossz nélküle. Bárcsak, itt lehetne velem...   Noha, mindennap beszélünk, de az nem ugyan az. Nem tudom megcsókolni, vagy csak magamhoz ölelni...

   - Szia! Örülök, hogy eljöttél! Bocsi, hogy késtem, de szörnyű dugó van a belvárosban.  - ült le az asztalomhoz, egy rettentően izgatott lány. - Oh, de bunkó vagyok. - kapott észbe.-  Emilynek hívnak! Az ausztriai fandomot képviselem. 
  - Szia! John. :)  - nyújtottam a kezem, ami után epekedve kapott. - Nem baj, én is csak most értem ide.
  - Tudom! Mármint, hogy TE vagy John, nem pedig, hogy most értél ide... Arról honnan kellene tudnom?!  De rendben, megnyugodtam, hogy nem nagyon várakoztattalak meg! - hadarta.
Megnyugodott?? Hát, jól titkolja! Igazi őstehetség... 
  - Nos, gondolom tudod, hogy miért hívtalak ide!  - nézett rám mosolyogva.
  - Ötletem sincs! - tettem a hülyét.
  - Ajj ne bolondozz már! - húzta végig a mutató ujját a vállamon.   Alig észrevehetően arrébb húzódtam. Most csak 1 valakinek élvezném a közelségét.
  - Jó, van egy sejtésem.  - mondtam.
Huncut mosollyal  az arcán egy nagy dobozt tett az asztalra.  Eddig fel sem tűnt, hogy nála van... Hol rejtegette?
  - A rajongók elküldték nekem a nektek szánt ajándékokat. Minden ebben a dobozban van. Azt kérték, hogy majd együtt nyissátok ki! Az Edwardnek szánt ajándékomat is beletettem. Ez pedig... - húzott elő egy piros kis ajándékzacskót a táskájából. - ... a tied.  Én magam csináltam. Mármint csak a díszítést...  Boldog szülinapot!  - puszilt arcon, majd a kezembe nyomta az ajándékát.
  - Hú! Köszönöm! Most bontsam ki?
  - Még szép!
  - Oké! - láttam neki. A zacskó egy boxert rejtett magában. Mivel nyilvános helyen voltunk, csak felületesen néztem meg.  Egy egyszerű, piros alsó, a fenekére flitterekkel rávarrva: "Emily & John!"    Kicsit furának éreztem, de kaptunk már jó pár furcsa, extrém ajándékot a rajongóktól.  Kíváncsi vagyok, hogy a nagy doboz miket rejthet.
  - Nagyon szép! - öleltem meg, bár ez így utólag elég rossz ötletnek bizonyult, ugyan is, hiába húzódtam el tőle, nem eresztett.
  - Örülök, hogy tetszik. Remélem hordani is fogod! - súgta a fülembe.
  - Feltétlen! - hazudtam.  Sarah nem biztos, hogy jó szemmel nézné...   - Hé Emily! Légyszi' engedj most már el!  
  - Oh, bocsi.
  - Nem történt baj, csak kicsit hosszúra nyúlt egy ártatlan baráti ölelés.
  - Rendben. Na, mesélj valamit magadról! - kérte.
  - Minek? Biztsan több mindent tudsz rólam, mint én saját magamról! Inkább te!  - kortyoltam bele a narancslevembe.
  - Nos, igaz.  Talán... De ne rólam beszéljünk! Ami azt illeti nem szeretek magamról mesélni.
  - Értem. - hagytam rá.  Én aztán nem faggatom.
  - Edward amúgy miért nem jött?
  - Te kérted, hogy csak én jöjjek!  - magánál van ez a csaj? - Amúgy már kérdezni akartam.  Miért is?
  - Ja, tényleg! Csak azt hittem mindenféleképpen hozni fogod, így el is feledkeztem róla. Ami azt illeti azért, mert kérni szeretnék valamit.
  - Hallgatlak!
  - Nos...  Hát... Ez elég gáz... Nem is tudom, hogy hol kezdtem.
  - Talán az elején! De ez csak egy tipp!
  - Jó. Szóval...  Biztos sok mindenkitől hallottad már, de szó szerint, szerelmes vagyok beléd!  - na, jól kezdődik... - És ez nem túlfűtött rajongás. Ez tényleg szerelem.  Azt mondják, hogy az elsőt egy különleges férfinak kell tartogatni. Én meg találtam ezt a férfit. Téged! Szeretném, hogy te legyél nekem az első! Ha nem nagy kérés.  Tudom, hogy te is akarod! Hisz pasiból vagy! És látom a tekintetedben, ahogy rám nézel, hogy én is bejövök neked!
Hallottam, ahogyan az állam koppant az asztalon.  Először azt hittem csak ugrat. De aztán láttam rajta, hogy abszolút komolyan gondolja.
  - Na, mit szólsz? - kérdezte kíváncsi tekintettel.
  - Azt, hogy őrült vagy! De komolyan! Amúgy is, hány éves vagy te?
  - 14. De 2 hónap múlva 15.
Az ilyen idős leányzóknak még nagyban babázniuk kéne, nem idegen pasiknak ajánlkozni...
  - Kihez menjünk? Hozzád, vagy hozzám? Ja és ne izgulj, van nálam gumi!  - kezdte simogatni a combom.
  - Hát az 100, hogy én most visszamegyek a szállodába! Nélküled! - álltam fel, közben kértem a számlát.  Szerencsére hamar kihozták, fizettem, majd felkaptam a dobozt. Mielőtt még elindultam volna visszafordultam Emilyhez:
  - Azt ajánlom, keress fel egy szakembert! Nem árt hidd el, ha kivizsgáltatod magad! 
  - Ezt még megkeserülöd!  - hallottam az asztalunktól, de nem foglalkoztam vele, csak igyekeztem mihamarabb eltűnni onnan.  Az étterem előtt találtam egy taxit, majd visszamentem a hotelba.

   - Remélem nem bombát hoz ebben a nagy dobozban uram! - viccelődött a portás, mikor kinyitotta nekem a kaput.
   - Még nem készülök merényletre! - hagytam ennyiben. Bent az épületben egyből a lifthez indultam, hogy Edwardnek mihamarabb elmeséljem, mit éltem át ebben az órácskában....  
Az ajtó szerencsére nyitva volt, így  nem kellett a kulcs után kutakodnom. Ahogy beléptem rajta nem várt vendégekkel találtam szemben magam. Anya, Kevin és Becky.   Várjunk csak, ha Becky itt van, akkor Sarahnak is itt kell lennie!  Ahogy ez átfutott az agyamon, meg is jelent Edwarddel a fürdőszoba ajtónál.
  - Sziasztok! -  köszöntem meglepetten.   Mindenkihangját viszont hallottam, kivéve a barátnőmét. Keresztbe tett karokkal állt, ott, ahol eddig.  Letettem a dobozta az egyik ágyra, majd elindultam felé, de kezével jelezte, hogy ne nagyon menjek közelebb.   Nem értettem mi van vele.
  - Na, és mi jót vettél a boltban? - kérdezte gúnyosan.
  - Mi? - értetlenkedtem.
  - Fiam! Nagyon jól tudod, hogy utálom ezt! Nem "mi", hanem tessék!  Sarah pedig arra utal, hogy a testvéred azt mondta nekünk 1 órával ezelőtt, hogy boltba mentél! - világosított fel anya.
  - Ja, igen! Leugrottam oda, vettem rágót. Aztán találkoztam az egyik rajongónkkal, hogy felköszöntsön.  De már itt vagyok.  Jó látni titeket! - mentem oda anyuhoz és megkezdtem az ölelgetést, bízva abban, hogy Sarah is felenged.   De be kellett látnom, nem jött be a terv.
  - És Edward erről nyilván nem tudott...  Vagy ezt miért nem mondta és miért kellett hazudnia? - kérdezte, mikor hozzáértem.  Gondolkoztam a válaszon, de mielőtt bármit is mondhattam volna, Becky kimentett.:
  - Ajj, Sarah! Ne legyél már rinyalina!
  - Jó, igaz.  Ne haragudj! Kicsit túlreagáltam a dolgokat! Csak már annyira hiányoztál, és annyira beleéltem magam, hogy újra láthatlak és kicsit felzaklatott, mikor nem voltál itt.  A hazugságot meg utálom  és idegesített, hogy Edward nem egészen volt biztos abban, amit mondott! -  bújt szorosan hozzám. Jó volt újra érezni őt, bár ez az ölelés, kicsit más volt, mint amit megszoktam.
  - Úgy érzem, van köztünk valami! - viccelődtem.   Komoly arccal nézett vissza rám.
  - Arra célzol, hogy kövér vagyok? - kérdezte felháborodottan. Megfagyott a levegő. Ugyan nem sokáig, mert sikerült elröhögnie magát és ezzel el is árulta, hogy csak ugratott.  Én is felnevettem a meg könnyebüléstől és azzal a lendülettel egy csókot adtam ajkaira. 

47. rész - Irány Bécs

     Október 16.-a van, az ikrek születésnapja. Úgy volt, hogy ma jönnek haza, de  csúszott a turné, így még pár hetet külföldön kell tölteniük.
    Időközben átköltöztem. Becky itt van velem még mindig és rengeteget segít.  Jake pedig a nagynénjénél van, de ő is itt Dublinban.  Így legalább van társaságom és nem vagyok teljesen egyedül.  Mondjuk mostanában az idő eltöltésével nem lenne nagy gond, ugyanis sikeresen felvételiztem egy helyi egyetem jogi karára.  Úgy gondoltam az első félévben tanulok, utána pedig babázok.  Aztán, ha a kicsim nagyobb lesz folytatom itt a sulit. Sajnso New Yorkról teljesen elfeledkezhetek. Oda maximum már csak nyaralni megyek vissza.
  Reggel az első dolgom volt, hogy felköszöntsem a srácokat.  Egyúttal Johnnak elküldtem az első képet a babánkról.  A mai napon akartam a kezébe nyomni, de ez még várat magára.  Két hete voltam ultrahangon. Becky és anya kísért el. John csak lélekben volt ott velem, de nagyon sajnálta, amiért ki kellett hagynia. Végre leszedték  az idegesítő kötéseimet is. Már csak pár tapasz van a mélyebb vágások helyén.
   - Megjött a kaja! - jött be Becky a szobámba. Amíg a srácok nincsenek itthon, velem lakik a barátnőm. Egyedül ebben a hatalmas házban?! Soha! A horrorfilmekben sem szokott az ilyen jól végződni...
   - Oh, na végre! - által fel az ágyról.  -  Majd éhen halok!  - mondtam.
Lementünk a konyhába és nekiláttunk az ételnek.
  - Mikor is jönnek haza fiúk? - kérdezte, mikor befejezte.
  - Igazából fogalmam sincs. 1 vagy 2 hét múlva talán. Miért?
  - Csak kérdezem. Mert nem akarlak sokáig egyedül hagyni.
  - Miről beszélsz? Tudod, hogy addig maradsz, ameddig csak akarsz! - mondtam. - Vagy már unsz?
  - Jajj dehogy is! - kezdte nevetve. - És tudom nagyon jól.  Csak anya tegnap hívott. Apa bekerült a kórházba. Szívrohama volt.  És haza kell mennem hozzájuk. Segíteni anyunak a kávézóval, meg persze meglátogatni őket.  Már lefoglaltam a repülőjegyet. Egy hét múlva hazautazom. Csak érdekelt, hogy nem-e baj, hogy itt hagylak?!
  - Úristen szegény. Dehogy baj! Otthon most nagyobb szükség van rád. Én megleszek egyedül is. Meg Jake is itt van, meg a suli. Vagy annyi, hogy hazamegyek anyuékhoz. - mondtam, míg vettem egy következő szelet sütit. Ez már körül belül a 3. volt. 
  - Azigen. Hogy bírsz te ennyit enni? - nézett rám Becky.
  - Már ne is haragudj, de terhes vagyok, ha esetleg nem tudtál volna róla!  Kettőnk helyett kell ennem. Fel tudnék falni sokszor egy egész szupermarketet... És olyan fura dolgokat kívánok, amiket vagy utálok, vagy még életemben nem ettem. Áh kész őrület!!
  - Végül is, mindig jó új dolgokat kipróbálni... - mondta nevetve Becky.
  - Ez nem vicces! - nyúltam máris egy másik szelet sütiért, de megzavart a csengő.  - Kinyitom!

 - Szervusz Angyalom! - köszönt Susann, majd mögötte Kevin is. 
 -  Sziasztok! Gyertek beljebb! - tártam ki az ajtót. 
Elvettem tőlük a kabátjaikat, majd bekísértem mindenkit a nappaliba. Becky is csatlakozott hozzánk.
 - Látom sikerült szépen berendezkedned! - nézett körül Kevin.
 - Igen. Még van pár doboz, ami kicsomagolásra vár, meg van, amit még nem hoztam át.  De haladok.
 - Na és hogy vagy kedves? - kérdezte Susann. - Hogy bírod így egyedül?
 - Nagyon jól, köszönöm. És abszolút nem vagyok egyedül. Becky és Jake itt vannak velem és mindenben segítenek.  - mondtam mosolyogva.
  - Persze! De gondolom hiányoznak a fiúk.
  - Igen! Nagyon.
  - Nekünk is. éppen ezért gondoltam, hogy már csak a születésnapjuk miatt is elutazunk hozzájuk és meglepjük őket. Liammel már mindent lebeszéltem. John és Edward semmiről sem fog tudni. Már csak az a kérdés, hogy volna-e kedved jönni?
  - Abszolút! - vágtam rá hezitálás nélkül.  - Mikor és hova megyünk?
  - Holnap reggel indulunk Bécsbe. Megfelel?
  - Persze! Becky is jöhet?  - kérdeztem
  - Ha szeretnél? - fordult Susann a lány felé.
  - Igen. Jól hangzik. De meddig maradunk?
  - Én és Kevin 2 éjszakát maradunk. Az, hogy ti meddig szeretnétek maradni, az rajtatok múlik. - mondta.
  - Szóval úgy pakoljatok! - szólt Kevin.
  - Oké!
  - Na, akkor mi most megyünk. Holnap reggel 7 órára legyetek készen! Idejövünk értetek.
  - Rendben! - felletem.
Kikísértem Susannt és Kevint, majd visszamentem Beckyhez a nappaliba.
  - És most mit csináljunk?  Pakoljunk? - kérdezte a lány.
  - Igen. De előtte...
  - Jaja, én is felhívom anyut. - vágott a szavamba.
  - Én arra gondoltam, hogy együnk valamit...  De ez sem rossz ötlet.  - mondtam nevetve.
  - Úristen! - forgatta a szemeit.
A nap további részében nagyrészt azon tanakodtunk, hogy milyen ruhákat pakoljunk, meg körül belül mennyit.  Végül is, tök jó, hogy nemrég pakoltam be a szekrényembe, de már feldúltam... Mire végeztünk már legalább egy hétre elegendő cucc volt a bőröndjeinkben.   Ez után betettünk egy filmet, aminek már az elején sikerült bealudnom....

Másnap:

Bécs egyszerűen fantasztikus. Annyira más, mint amihez hozzászoktam. 
A repülőút viszont borzalmas volt.  Végig hányinger gyötört. Mindig is jól bírtam a repülést, olyan, mint ma, még soha sem történt velem...
Liam kijött elénk a reptérre autóval és egyenesen a szállodához vitt minket.  Direkt ablak mellé ültem, hogy nézelődhessek.  Tuti, hogy amíg itt leszek, elráncigálok valakit sétálni. Egy étterem előtt kapott el minket a piros lámpa. Belestem a hatalmas ablakokon. Hirtelen, mintha Johnt vagy Edwardöt pillantottam volna meg oldalról egy lány társaságában az egyik asztalnál, de nem sikerült leellenőriznem, mert elindultunk.  Liam azt mondta, hogy megkérte őket, bármi van, maradjanak a szállodában. Szóval nem hiszem, hogy bármelyikőjük is ott ült volna. 
Kicsit sajnáltam, hogy olyan gyorsan a hotelhez értünk, szívesen elnézelődtem volna még, de nagyon izgatott voltam, amiért hamarosan újra láthatom Johnt.  Lecuccoltunk a szobáinkba, majd Liam a fiúkhoz kísért minket.  Bekopogtunk az ajtón, de senki sem nyitott ajtót. Lementünk egy pótkulcsért, majd vissza a szobába, ami persze üres volt. Látszott Liamen, hogy ideges, amiért az ikrek megint nem fogadtak szót neki. Kihalászta a telefonját a zsebéből és Edet kezdte hívni. Mint kiderült, csak a szálloda játéktermében volt. Biztos voltam benne, hogy John is vele, de Edward egyedül jött fel. Mindenkit megölelgetett és nagyon örült nekünk, ugyanakkor rettentő furcsán viselkedett.  Látszott rajta, hogy titkol valamit.
  - Hol van a testvéred? - kérdezte meg helyettem is Susann a fiától.
  - Öhm...  Hát..  Lement a boltba. - mondta határozatlanul.
  - És te miért nem mentél vele? - kérdeztem gyanakvóan.
  - Mert.. Mert hidegrázást kapott a nyuszis mamuszom! Meg amúgy is, Liam megkért, hogy maradjunk a szállodában és Johnnal ellentétben, én szót fogadtam!   Kevin és Susann annyiban hagyták a dolgot, de engem viszont egyre jobban zavart. Lehet, hogy nem csak egy hasonló srácot láttam az étteremben?   Mikor már végleg meguntam a várakozást, na meg a tanakodást, hogy mi lehet, félrehívtam Edwardöt.
  - Na mondd! Mizujs? - játszotta a hülyét.
  - Előbb te!
  - Mire gondolsz?
  - Okos fiú vagy te!  Tudod nagyon jól, mire gondolok.
  - Ha arra vagy kíváncsi, nagyon csinos vagy! Mintha már látszana kicsit a hasad.  De félre ne érts, nem azt mondom, hogy kövér vagy! Sok nő egyből ezt veszi le, pedig...
  - Edward! Ne terelj! - vágtam közbe.
  - Tényleg nem tudom, hogy mire gondolsz!
  - Rosszul hazudsz!
  - Sarah...
  - Edward! Hol van John? És ne nagyon ragaszkodj a boltos variációhoz! Tudom, hogy nem igaz. Tehát, utoljára kérdezem:  Hol van John?    


 

Köszönöm! :D

Itt a blogom 2. díja! :)  Nagyon köszönöm! :D  (Az 1. sajna nem tudtam kitenni, mert nem kaptam meg a megfelelő instrukciókat)   Köszönöm szépen Bαяηιє!-nak

 

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő minden kérdésére válaszolnia kell.
3. 11 kérdést kell feltennie a jelölteknek!
4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni. /Nincs visszaadás, visszajelölés/

•   11 dolog magamról: 

1.  Lehet újat mondok, imádom a JEDWARDöt és vérbeli JedHead vagyok! :) 
2.  Most kezdem majd a gimit. 
3.  Van egy hörcsögöm, úgy hívják, hogy Hörbi :) <3 
4.   4 testvérem van. :) 
5.   Barna hajam és zöldes szemem van. 
6.   Nagyon szeretem Olly Murst
7.  Imádok utazgatni, várost nézni.
8.  Szeretek új dolgokat kipróbálni. :) 
9.  Szeretem az extrém dolgokat. például: vidámparkban, bármire felülnék!! :D 
10.  A barátaimért ölni tudnék! :)
11.  Megtalálsz Twitteren is:  @noncsi97

• 2.  A kapott kérdések   

1.  Mi alapján döntöd el az alapsztorit? ( film, álom, stb)
        - Ahogy olvastam a sztorikat, felmértem, hogy milyenek vannak. Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a főszereplő csaj, újra találkozna egykori szerelmével, meg ilyenek. És lényegében ezen a szálon indultam el. :) 
2. Melyik az a város, ahol a legszívesebben élnél?
       - Magyarországon belül: Budapest.  Kívül:  Anglia, vagy valahol Amerikában! :) 
3. Mióta írsz?
      - Komolyabban tavaly december óta. De már az Újra vele előtt is írogattam sztorikat, de egyiket sem fejeztem be...    
4. A fiúkon kívül van kedvenc énekesed/bandád?
      - Van.  Méghozzá, Olly Murs, Big Time Rush :D 
5. Van testvéred?
      - Igen. 4 is. :D 
6. Ha végeztél a középiskolával, mik a további terveid?
      - Ügyvéd, vagy Pszichológus szeretnék lenni, már régóta. :) 
7. Amit jelenleg írsz, az hanyadik blogod?
      - A leges legelső! :)
8. Van One Drictiontől, Jedwardtől vagy egyéb előadótól albumod?
     - Jedward - Young Love, és L.L. Juniortól még 2 :) 
9. Mi alapján választasz főszereplő lányt?
     - Húú fogalmam sincs..  :$ 
10. Szoktál zenét hallgatni írás közben?
      - Igen, gyakran szoktam. :) 
11. Kerültél már alkotói válságba?
      - Igen, sajnos nem is egyszer. De egyik nagyon jó barátnőm "küldte nekem az erőt" így sikerült folytatnom. :D 

• 3. Az én kérdéseim: 

1. Honnan merítesz ihletet? Egyszerűen a fejedben születik, vagy külső hatásokból? (tv, magánélet)
2. Melyiket szereted jobban? Jedward vagy One Direction? 
3. Csak írsz, vagy olvasol is fanfitcionöket? 
4. Mi vett rá, hogy elkezdj írni? 
5. A saját életedből is vannak részletek a sztoridban? 
6. Mi a kedvenc dalod? 
7. Mit szeretsz leginkább az írásban? 
8. Hova szeretnél eljutni? 
9. Ha lehetne 1 kívánságod, mi lenne az? 
10. Ha befejezed a jelenlegi blogodat, fogsz újat írni? 
11. Ki a kedvenc szereplőd a történetedben?  És miért? 

• 4. Akiknek tovább adom a díjat: 

@MissZituss
 Réka  

 

46. rész - Mély levegő...

  - Miért nem avattál be engem is a terveidbe?  Miért nélkülem szervezkedsz? - kiabáltam.
  - Gondoltam, most majd úgyis leülünk mindannyian beszélgetni. Akkor már miért ne essünk ezen is túl? 
  - De miért nem beszéltük ezt meg este? - kérdeztem, már normális hangszínben.
  - Mert már aludtál, mikor mindez az eszembe jutott.  - mondta higgadtan. - Figyelj! A napokban úgyis meg kellene tennünk ezt a lépést. Liam beszervezett egy új turnét a novemberi előtt. Hétfőn kezdődik és a szülinapunkig nem jövünk haza.
  - Jó utat!  - mondtam, kicsit sértődötten.
  - Én úgy gondoltam, velünk jössz!
  - Nem lehet.  Ebben az 1 hónapban rengeteg dolgom lesz itthon. Nem lenne értelme pár naponta haza, aztán visszamenni hozzátok.  - kontyoltam fel a hajam.
John mögém jött és hátulról átölelt. 
  - Haragszol rám? - kérdezte kisfiúsan?
Felé fordultam majd szorosan hozzábújtam.
  - Nem! - sóhajtottam. - Csak félek. Még nem készültem fel erre. - súgtam az ingébe.
  - Hé,hé! Nem kell egyedül végigcsinálnod! Itt vagyok veled! - csókolt homlokon.
Mikor végre elengedtük egymást, mindketten folytattuk a készülődést.
  - Sziasztok! - jött be Edward.
  - Hali! - köszöntem, majd John is.
  - Na készen vagytok? Odalent mindenki engem kérdezget a dolgokról és persze nem nézik jó szemmel, hogy nem mondok semmit. Inkább feljöttem hozzátok. Ti csak jobb társaság vagytok. Na és izgultok, hogy mit fognak szólni a nagy hírre?
  - Őt bezzeg beavattad? Véletlenül nem ő fog neked gyereket szülni?  Most tisztázzuk, hogy ne legyen meglepetés!
  - Valami rosszat mondtam? - kérdezte Ed szégyenlősen.
  - Áh, ne foglalkozz vele. Dolgoznak a hormonok. Kicsit harapós ma reggel!  - mondta halkan John.
  - Hallottam! - kiabáltam ki a fürdőszobából.
Kicsit lefröcsköltem az arcomat hideg vízzel, hogy megnyugodjak, majd fogat mostam és feltettem egy szolid kis nappali sminket.
  - Készen vagyok! - mentem ki a fiúkhoz.
  - Akkor mehetünk le? - kérdezte Edward.
  - Nem tudom. - néztem Johnra.
  - Ed előre mennél? Megyünk utánad azonnal. - kérte a testvérét.
  - Persze! Lent találkozunk. - ment ki.
John csak ült az ágyon, én viszont nem bírtam nyugton maradni. Fel s alá járkáltam a szobám közepén.
  - Minden rendben? Csak mert én már elszédültem!  - törte meg a csendet a fiú.
  - Nem, nincs. Te mégis, hogy bírsz ilyen nyugodt maradni?
  - Úgy, hogy nem gondolok rossz dolgokra. Csak a jóra. Na meg persze biztos vagyok a dolgomban. Ha nem lennék az, nem hívtam volna össze a családot. Ismerem a szüleimet. Biztosan jól fogadják majd.  Nem kell túldramatizálni.
  - A tieid lehet. Viszont az én apám ki fog belezni, amiért nem bírtad a nadrágodban tartani a micsodádat!
  - Igen. - kezdte nevetve. - Ez is megfordult a fejemben. Na de gyere! - fogta meg a kezem. - Essünk túl rajta.
  - Rendben! - sóhajtottam. Megszorította a kezem, majd elindultunk kifelé...

 - Na itt jönnek végre!  - hallottuk anya hangját az étkező felől.   John a hang irányába indult, engem pedig húzott magával.  Már mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál. Gyorsan köszöntöttük egymást a többiekkel, majd mi is leültünk a nekünk fent tartott helyekre, anya és Edward közé. Nem lett volna rossz, ha nem pont Susannel  kerültem volna szembe.
 Miután végeztünk az ebéddel anya behozta a desszertet, John pedig rátért a lényegre:
   - Nos, azért szerettem volna, hogy kicsit összeüljünk, mert Sarah és én mondani szeretnénk nektek valamit! - kezdte.  Aggódó, izgatott  és sürgető tekintetek szegeződtek ránk.  John még mindig fogta a kezem. Bizonyára látta rajtam, hogy nem sok kedvem van folytatni, így ismét ő vette kezébe az irányítást:
  - Ezt már biztosan tudjátok. Nem régiben Edward és én vettünk egy házat. - mielőtt folytatta apura nézett. - Szeretnénk az engedélyeteket kérni, hogy Sarah hozzánk költözzön.
  - Hát csak ennyi? Azt hittem komolyabb! - mondta nevetve apa.
  - Nem egészen. - folytatta John.   Mély levegőt vett.  Látszott rajta, hogy keresi a szavakat, de nem igazán találja őket.
  - Gyerekünk lesz! - vettem át a szót. 
Jól esett kimondani végre. Vicces volt hallani, ahogy a hír miatt megcsúszik valamelyik tányéron a villa.
  - És ez a fő ok, amiért nem megyek vissza New Yorkba. - tettem hozzá.
  - Gyerekek! Ez csodálatos! - örvendezett anyu. - De nem gondoljátok, hogy túl korai ez még nektek?
  - Hogy fogtok vele bírni? És a sok utazás? - kérdezte Susann.
  - A  gyereket nem hurcolhatjátok magatokkal minden felé.  Valamelyikőtöknek mindig itthon kell lenni vele. És a Jedward miatt, gondolom, hogy ez a feladat Sarahra hárul. Nem szeretném, hogy egyedül álló anya legyen a lányomból, ilyen fiatalon! - nézett apa a szúrós tekintetével a barátomra.
  - Brian! - szólt rá anya.
  - Mi sem így terveztük. - mondta John. - Majd megoldjuk.
  - Nem így terveztétek, de így alakult. Nekünk pedig el kell ezt fogadnunk. - mondta Susann, majd rám nézett és folytatta.: - És, hol tartasz drágám?
  - A 10. hétben.  - válaszoltam.
  - És csak most mondjátok el nekünk? - kérdezte anya.
  - Mi is csak nem régen tudtuk meg biztosra. Na meg volt ez a kis kórház látogatásom is.

Miután befejeztük a desszertet is, átmentünk a nappaliba és ott folytattuk a beszélgetést. A szülők mindenféle jó tanácsokkal árasztottak el engem és Johnt.  Mikor a férfiak a házban megunták a beszélgetést, kimentek az udvarra focizni.   Anya és Susann viszont rám szálltak. Onnan nem igazán tudtam volna menekülni. Olyan dolgokat meséltek el, ami nem biztos, hogy engem érdekelt volna... De azért örültem, hogy ilyen jól fogadták, mert abszolút nem erre számítottam.

                                             Ezt a képet nem hagyhattam ki!! :D  <3