24. rész - Bonyodalmak

 - Sziasztok! - köszöntem.
Edward ott állt Liam mellett, meghúzta magát. Nyilván ő hozta ide.
 - John itt van? - kérdezte Liam újra.
Elég idegesnek tűnt. Mielőtt bármit is mondhattam volt John kijött a szobámból.
  - Miért? Talán van valami probléma? - kérdezte egy merő gúnnyal a hangjában.
 - Most szórakozol velem? - esett neki Liam. Megijedtem ahogy hirtelen berontott a házba.  Edward oda kint maradt, nem mozdult. De behívtam, hogy ne tőlünk zengjen ilyenkor az egész lépcsőház.
 - Mi folyik itt? - kérdeztem rémülten.
 - Áhh, semmi különös. Csak épp végig nézem, ahogyan tönkre megy miattad a srácok karrierje. - ordította most nekem.
 - Ő nem tehet semmiről! - védett meg John.
 - Nem? Akkor mégis ki miatt hagytad félbe a német turnét és mindent, még Edwardöt  is otthagyva rohantál New Yorkba?
Riadtan néztem Johnra, hogy ez mégis mit jelentsen, de ő csak megrázta a fejét.
 - Liam! Azt ne mondd, hogy te még sohasem voltál szerelmes. - kezdte higgadtan Ed.  Egész végig csak mellettem állt, átkarolt és velem együtt figyelte a történéseket.
 - John most az. - folytatta. - És ez ellen sem te sem én nem tehetünk semmit.  Nem hogy örülnél, hogy boldog, vagy ha annak nem is, talán annak, hogy nem egy olyan lányt talált, aki csak kihasználja és a pénzünkre hajt.
Még mindig engem ölelt. Annyira aranyos tőle. Jól esett, hogy mellém állt.
 - Természetesen annak örülök, hogy boldog vagy. De nélküle is lehetnél az. -  mondta Johnnak, majd felém fordult. - Tudod, hogy mióta köztudott, hogy együtt vagytok, azóta mennyivel csökkentek a lemez eladások és a felkérések száma?
Nem tudtam erre mit mondani. Könnyek gyűltek a szemembe és nem vártam másra, csak, hogy egyedül lehessek egy kicsit.  Így hát fogtam magam, kibújtam Edward öleléséből és kirohantam a házból.
Még hallottam, ahogyan John üvölt egy sort Liammel, majd utánam rohant.  A házhoz közeli parkba igyekeztem.  Futás közben előtörtek a könnyeim. Nem sírtam, mikor John elhagyott, vagy mikor Jake elment.
Nem. Mindent szépen magamba gyűrtem. Most még ezzel is együtt nem bírtam tovább.
Odaértem az egyik padhoz és leültem rá.  Tenyerembe temettem az arcom és csak zokogtam. Nagyon lehűlt a levegő, shortban és pántos felsőben majd meg fagytam. De most ez sem érdekelt.
John hamar odaért hozzám.  Leült mellém és a hátamat simogatta.
 - Nagyon sajnálom az előbbit. - mondta halkan.
 - Nem kell. Igaza van. - mondtam sírva. - John, nem teheted ezt a rajongókkal, Liammel, Louissal, de legfőképp Edwarddel nem. Nehéz utat jártatok be idáig. Nem adhatod fel.
 - Én nem akarom feladni és cserben sem hagyok senkit. Csak úgy érzem felnőttem. Most már másra is oda kell figyelni. Elkezdtem építgetni a magánéletemet.  Ami akkor is lesz, ha netán már a JEDWARD nem.  És szeretném, ha ennek te is részese lennél. - mondta, majd letörölte az arcomról a könnycseppeket.
Meleg keze érintését érezve, hűvös bőrömön, kirázott a hideg. Ezt ő is észrevette és kibújt a zakójából, majd a hátamra terítette azt.  Sokkal jobb volt. Sokáig ültünk még ott kint egymás karjaiban.  Beszélgettünk, tervezgettünk, aztán csak néztük a csillagokat. A vállára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.
A következő, amit érzékeltem az volt, ahogy John óvatosan letesz az ágyamba, aztán lágy csókját a homlokomon.  Úgy éreztem nyugodtan visszaaludhatok, hisz ő itt van mellettem.  És csak ez számít..... :)

23. rész - Minden rendben, vagy mégsem?!

Ugyanis Ő ült a földön, az ajtónknak dőlve.  El sem hiszem, hogy itt van, hogy eljött hozzám.
Mikor meglátott minket, felpattant a földről, majd egy határozatlan lépést tett felénk.
 - Sziasztok! - köszönt szerényen.
 - Szia! - szólt előbb Becky. - Azt hiszem, jobb, ha magatokra hagylak titeket. - mondta, majd bement.
Egyikőnk sem mondott semmit. Percekig álltunk és csak néztük egymást. Végül aztán John törte meg a csendet.
 - Hiányoztál! - lépett közelebb hozzám. Szép lassan elvette tőlem a csomagokat, majd félretette azokat.
Egyik kezével megfogta az enyémet, másikkal pedig az arcomat kezdte cirógatni. Régóta vártam már erre a pillanatra. Elvesztem gyönyörű szép szemeiben. Ismertem már, tudtam mi fog következni, de mielőtt bármi is történhetett volna:
 - Inkább menjünk be! - mondtam.
 - Öhm, rendben. -  egyezett bele, kicsit csalódottan.
Kiszabadítottam a kezem gyengéd szorításából, majd felkaptam a szatyrokat.
 - Had segítsek! - nyúlt utánam, és elvett tőlem mindent.
Mindent letettünk a konyhába, majd bementünk a szobámba.
 - Figyelj.. - kezdtük egyszerre.
 - Mondd te! - adtam át neki a szót. Igazából kíváncsi voltam mit akar mondani.
Leült velem szembe és mélyen a szemembe nézett.
 - Nagyon sajnálom, ahogyan viselkedtem veled. Nem kellette volna, csak úgy elrohannom, csak rontottam a helyzeten. Igazából nem is rád haragudtam meg, hanem feldühített, hogy nem hagynak minket békén.
 - Erre számítani lehetett. - vágtam a szavába.
 - Tudom. De nem tudtam felkészülni rá, mert az első akkor volt, mikor kórházba kerültél miattam.
 - Nem miattad!  - mondtam, de szerintem meg sem hallotta, hisz csak folytatta.
 - Én csak féltelek téged. - bökte ki. - Magunkat.  Nem akarom, hogy minden úgy végződjön, mint Edward és Becky közt. Mert, azt nem bírnám ki. Nem akarlak megint elveszteni.
 - Én sem szeretném, hogy ez történjen.
 - És ami Jake-et illeti..  - kezdte. - Szereted őt?
Rossz volt hallani azt a fájdalmat a hangjában.  látszott rajta, hogy tart a választól, de nincs miért.
 -  Mint egy jó barátot. Hidd el, köztünk nincs semmi, és nem is lesz és persze nem is volt. - mondtam.
Arca ellazult, láthatóan megkönnyebbült.
 - Elhiszem! - mondta lágyabban.
Újra elvesztem gyönyörű szemeiben.  Az, hogy hitt nekem, nagyon sokat jelentett.
Egy kósza tincset igazított a fülem mögé, majd arca lassan közeledni kezdett felém.
Nem bírtam ki az óvatoskodását, így rávetettem magam.  Hangosan felnyögött meglepettségében, de nem szakította meg a csókot. Szorosan ölelt magához, mint, aki soha nem akar többé elengedni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Igaz nem kellett semmitől sem félnem, de olyan jó volt érezni őt. Hogy ott van velem, és csak az enyém. Nem bánnám, ha örökre így kellene maradnunk.
A csengő zavart meg minket. Vártam, hogy Becky menjen és kinyissa, de a harmadik csengőszó után sem történt semmi, így én mentem ajtót nyitni.
Valamiért pont ő rá nem számítottam.
 - Szia Sara! John itt van?....

22. rész Több, mint barátság?!

 - Elmentem! - kiabálta Becky.
 - Szia! -szóltam utána, de szerintem már nem hallotta.
Nekem még van 1 órám a találkáig. Mivel, már rég elkészültem,  a nappaliban ütöttem el azt a kis időt. A tv-t bámulva. Szokásosan semmi érdekes nem volt benne, így leragadtam egy zenecsatornánál. Éppen vége lett az International Love-nak, mikor egy olyan szám kezdődött, ami a szívemhez nagyon közel áll. Ez nem volt más, mint a Bad Behaviour. Mióta itt vagyok, alig jutottak eszembe a srácok. Az az John. Vajon mi lehet velük? Csak néztem a klipet és közben dúdolgattam a dalt. Késztetést éreztem, hogy felhívjam. Vágytam a hangjára, az érintésére. Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, hogy itt legyen velem.
Semmi többet. Hisz, másra nincs szükségem. De sajnos nem tehetem. Nem tudom, hogyan reagálna a hívásra.
Nem tudom, hogy hol tart.   Mondtam, megvárom még ő keres. Csak aztán meg ne bánjam!
Elmélkedésemet a telefonom emlékeztetője zavarta meg. 15 perc múlva találka Jakkel.
Amit még kellett, elintéztem, majd elindultam. Ma már nagyon jó volt az idő. A tegnapi eső teljesen felszáradt, már nyoma sem volt. Azért ez elég furcsa itt. Úgy beszéltük meg, hogy a Shake-nél találkozunk. Nos, én értem oda hamarabb, de nem kellett sokat várom Jake megjelenéséig.
 - Szia! -köszöntött egy baráti öleléssel. Váratlanul ért, így csak később kapcsoltam, hogy visszaöleljek.
 - Hali. - mondtam miután elengedtük egymást.
 - Na, és most merre? Mozi? Séta? Vidámpark?  - kérdezte.
 - Sétáljunk. Aztán később majd eldől, hogy mi legyen.  
 - Rendben!
Jake valahogy most teljesen más volt, mint Dublinban. Határozottabb. Talán, mert csak itthon van.
Vagy csak mert, ez már nem az első találkánk.  Az állatkertben, mintha izgult volna, vagy nem is tudom.
Sétáltunk és beszélgettünk. Rákérdeztem, hogy tud-e az újság cikkről, amit rólunk írtak. Hát nem tudott, így mindent szépen elmeséltem neki. Még a Johnos részt is.
 - Sajnálom. - mondta. - Viszont, nem bánnám, ha a hírek igazak lennének és tényleg együtt lennénk.
Mintha arcon csaptak volna ezzel a vallomással. Hirtelen nem is tudtam mit reagálni rá.
Azt tudtam, hogy ő többet érez irántam, mint én ő iránta, de ez akkor is hirtelen ért.
 - Jake... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
 - Tudod mit? Vedd úgy, mintha nem is mondtam volna semmit. - mondta.
 - Nem. Ezt így nem lehet. Muszáj megbeszélnünk.
 - Nincs mit megbeszélnünk.
Nem vettem figyelembe amit mondott, csak folytattam.
 - Figyelj! Én nagyon kedvellek téged. Egy olyan barátra leltem benned, amilyen nekem sosem volt. Nem akarlak elveszíteni. De én Johnt szeretem.
 - Ha az a "de" nem lenne ott...
 - De ott van! Nem tudsz ellene mit tenni.
 - A remény hal meg utoljára. Nem igaz?
 - Ez pontosan így van.
 - Ne haragudj, de most mennem kell! - mondta, majd elviharzott.
Ott álltam és egészen addig néztem, ahogy egyre távolodik tőlem, míg fogott egy taxit.
Egész úton hazáig pörgött az agyam. A zenét is alig hallottam a gondolataimtól.
Felmerült bennem, hogy mi van, ha most elveszítettem egy barátot. De gyorsan elsepertem, mert ezt nem fogom hagyni.  Otthon, amíg Becky haza nem jött, csak olvastam.
 - Na, milyen volt a napod? - kérdezte, mikor kimentem hozzá a nappaliba.
 - Remek... - leültem mellé és mindent  elmeséltem.  - Hát a tied?
 - Elment. Nagyon sajnálom ami veled történt ma. - ölelt meg.  - Nincs kedved lejönni velem a boltba? Nincs itthon semmi.
 - De, persze. Menjünk.  - mondtam.
Egy éjjelnappalit céloztunk meg. Rengeteg mindent vettünk. Körülbelül  1 hétig nem kell kaját venni.
Gyorsan végeztünk. 3-3 szatyorral battyogtunk fel a 4. emeletre.  Én mentem elől, de az utolsó lépcsőfordulóban megtorpantam. Ugyanis....

 

21. rész Üdv újra New York

 Egy hét telt el azóta, hogy letettem anyuékkal a telefont, azzal a hírrel, hogy amíg ők kint vannak Olaszországban, addig New York-ba utazok Beckyhez. 4 napja vagyok itt. Az első éjszaka nem sokat aludtunk, én főleg az időeltolódás miatt, na meg rengeteget beszélgettünk  szóval nem az alvás volt az első helyen. Miután jól kipihentük magunkat, az elmúlt két napon nyakunkba vettük a várost.  Butikokból butikokba jártunk. Beszereztem néhány új ruhát, kiegészítőt. Na meg fodrász, szépségszalon.  Szóval csajos napok voltak.
Ma viszont már csak pihentünk. Bármit terveztünk volna, az idő tönkreteszi. Zuhogott az eső, egész álló nap.
Előszedtünk néhány régi társasjátékot és azokkal jól elvoltunk. Visszaidéztük ezzel a kis kori emlékeket, a pizsi partikat.
 - Te nem vagy éhes? - kérdezte Becky.
 - Egy kicsit.
Felpattant a földről és kiment a konyhába. Én követtem őt.
 - Nincs itthon semmi normális kaja. - mondta, a hűtőben lévő dolgokat tanulmányozva.
 - Akkor mi legyen? - kérdeztem.  Neki dőltem az ajtófélfának, és onnan figyeltem, ahogy elgondolkodik.
 - Találtam nemrég, egy tök jó kis ételbárt. A neve Shake. Oh, és nézd, már az eső is elállt. - mutatott az ablak felé. Tetszett az ötlet. Bementem a szobámba felöltözni, mert egész nap pizsamában flangáltam. Mivel volt szerencsém már korábban megismerni a várost, pakoltam melegebb cuccokat is.
Felkaptam egy szűk farmert, az egyik kedvenc felsőmet és egy vékony kardigánt. Egy kevés smink, és végül a tornacipőm.
 - Indulhatunk! - szóltam Beckynek, mikor elkészültem. Ő már a nappaliban ült és unalmában a tv-t bámulta.
 - Végre! Már porzik a vesém. Azt hittem, már sosem leszel kész. - mondta gúnyosan.  Elengedtem a fülem  mellett a megjegyzését. Most viszonylag gyors voltam.

Gyalog mentünk,  mert Becky elmondása szerint, nincs messze a Shake.  Épp, hogy odaértünk, mikor újra zuhogni kezdett.  Az étterem, nagyon kis hangulatos volt, enyhe retro beütéssel ugyan, de imádom az ilyen helyeket.
A piros és a bézs szín egyvelege barátságos érzetet biztosít, az ide belépő vendégek számára. Leültünk egy szabad boxba és vártuk a pincért.  Jött is hamar. Az arcát ugyan nem láttam,mert háttal ültem neki, de a hangját egyből felismertem.
 - Sziasztok! Mit hozhatok? - kérdezte a srác. Megfordultam, hogy meggyőződjek arról,  az-e akire gondolok.
 - Jake! Hát te? - kérdeztem.
 - Sara! Ugyan ezt én is kérdezhetném. Kerestelek, el akartam köszönni, de sehogy sem értelek el. Lejárt a szabadságom, és a napokban hazautaztam. - válaszolta a fiú.
 - Én Beckyt jöttem meglátogatni. Kis kikapcsolódásra volt szükségem. Ja igen, szerintem még nem találkoztatok, Jake, ő itt Becky a legjobb barátnőm. - mutattam be őket.  Köszöntötték egymást, majd Jake folytatta:
 - Na, és mit kértek?
 - Én egy menüt kérnék, jeges teával. - mondta a barátnőm.
 - Nekem is ez lesz, csak narancslével.
 - Rendben, azonnal hozom. - mondta, majd elment.
 - Ez az a srác, akivel összehoztak az újságírók??  - támadt le Becky.  De jó, hogy most mindent eszembe juttatott...
 - Igen, ő az.
 - Tök helyes! Ha  te nem hajtasz rá, akkor majd....
 - Becky!! -szóltam rá.
 - Hát, most na. - mondta nevetve. Végül együtt röhögtünk ezen.
Mulatságunkat a "Heart skips a beat" törte meg.
 - Ne haragudj, ezt most fel kell vennem. - állt fel az asztaltól.
 - Persze, menj csak.  - mondtam.
Ahogy kiment, Jake hozta is a rendelésünket.
 - Hova ment a barátnőd? - kérdezte, miközben pakolt.
 - Csak telefonál.
 - Értem. Öhm Sara...
 - Igen?
 - Ma dolgoznom kell, de holnap nincs kedved eljönni velem valahova? - kérdezte.
 - De, persze. Jó ötlet.
 - Klassz. Akkor majd hívlak. Remélem, most majd elérlek.
 - Vagy, mi lenne, ha mondjuk itt találkoznánk?! Persze, ha neked is megfelel.
 - Természetesen. Akkor megbeszéltük. Most mennem kell. - köszönt el.
 - Rendben. Szia.
Miután Beckyvel megvacsoráztunk, fizettünk és hazamentünk. Fogalmunk sem volt, hogyan telt el ennyire az idő. Körül belül 6-7 óra fele indulhattunk el, most 9 is elmúlt.
Otthon már semmit nem csináltunk. Becky eltette magát, mert holnap már dolgoznia kell. Én még beszéltem pár szót anyuékkal a neten, aztán követtem barátnőm példáját. Vártam is, meg nem is, a holnapi találkát. De akárhogy is, néhány dolgot muszáj lesz átbeszélnünk.  Például azt, hogy én és ő csak barátok lehetünk....
 

 

20. rész A cikk

Ugyan is Jaket és magamat láttam viszont a lapon. Amint épp a kávézóban ülünk és az állatkertben sétálunk. Visszamentem a nappaliba és leültem a kanapéra.

    "Nem a hűségéről híres a JEDWARD barátnő?!"  - olvastam a címsort. 

Ez nagyon nem esett jól. Mit tudnak ezek?  Az égvilágon semmit. Csak kavarnak ott, ahol tudnak. Tudom, hogy nem kéne ezzel foglalkoznom, de jelenleg a kapcsolatunk forog kockán, ha jól értettem... John szavai visszhangoztak a fejemben: 

   "Azt hiszem, ez a 2 hét épp elég lesz arra, hogy mindketten elgondolkodjunk néhány dolgon!"  

Jó, aláírom, néhol elég félreérhetőek a képek, de akkor sem érnek fel azokhoz, amilyeneket a srácok a rajongóikkal szoktak csinálni... 

Úgy döntöttem, hogy nem érdekel a cikk és, hogy nem izgatom fel magam a kommenteken, reakciókon. Nem szaladok magyarázkodni. Megvárom, hogy John mit fog lehozni az egészből, aztán majd eldől minden.

Ahogy ezt elhatároztam, felálltam és a legközelebbi kukába dobtam az újságot.  Felszaladtam a szobámba.  Még nagyobb rumli volt, mint ahogy itt hagytam. Mondjuk érthető, John feljött készülődni...  Kis rendet raktam, ami abból állt, hogy mindent, ami a földön volt a fotelembe hajítottam, majd lehuppantam az ágyamba. Magamhoz vettem a gépem. Épp, hogy bekapcsoltam a skype pittyogó hangját hallottam.  A tálcán Edward nevét láttam villogni. 

 - Mi történt veletek? Rossz ránézni Johnra, de ő nem mond semmit... - olvastam az üzenetet.  

 - Tőlem sem fogsz megtudni többet.  - válaszoltam. 

 - Na jól van milyenek vagytok..  Ne várd, hogy feladom, úgyis kiszedem belőletek!! :) Na de most mennem kell!! Szius!! :) 

 - Rendben! Sok sikert, majd tudasd velem is. :) Sziaa

Nem értettem Johnt. Még az ikertestvérének sem mond semmit ezzel kapcsolatban. 

Pedig kettőjük közt nincs titok.  

Jake vajon látta már a cikket? Mondjuk akkor biztosan hívott volna. A neten nem volt semmi új, így kikapcsoltam a laptopot, és félretoltam. Lehajtottam a fejem a párnára, és gondolataimba merülve elnyomott az álom!  

&&&&&&&&

A telefonom csörgésére ébredtem. Jól elaludtam, este 7 óra volt már.
  - Haló? - szóltam bele álmosan.
  - Becky vagyok! Hallod, igazak a hírek, amit épp a neten olvasok?  - kérdezte aggódva.
  - Öhm... nem tudom, mit olvasol?? - kérdeztem kómásan. Jelenleg épp, hogy azt tudtam hol vagyok, de az, hogy most ő épp mit olvas, na az már húzós kérdés..
  - Tudod mit, gyere fel skype-ra, ott átlinkelem. - mondta.  Mielőtt válaszolhattam volna bontotta a vonalat.
Újra bekapcsoltam a laptopot. Amint elérhető lettem, Becky egyből hívott is. Az oldalon, amit küldött ugyan az a cikk volt, mint a mai újságban. Tehát gyorsan ki is léptem, hiszen tartottam magam az elvemhez, hogy nem foglalkozom ezzel.  Na de azért Beckyvel kibeszéltük...  Ha vele nem tudnám tartani a kapcsolatot, teljesen egyedül lennék. Anyuék ugye Olaszországban vannak még pár hétig, a srácok Németben, Jennáékkal meg fogalmam sincs, hogy mi van.
  - Hahó! Figyelsz te rám? -  zökkentett vissza Becky.
  - Persze! Hogyne. Mit is mondtál?
  - Csak annyit kérdeztem, hogy nincs-e kedved meglátogatni?!   

 

19. rész Pedig minden olyan jól indult....

Halk kacagásra ébredtem. Imádtam ezt a hangot, ezer közül is felismerném. A másik oldalamra fordultam, így szembe kerültem vele.
 - Jó reggelt! - köszöntött egy puszival.
 - Szia! - köszöntem. Ekkor megláttam a mellkasán  a fényképalbumunkat, és a nevetése tárgya immár ismertté vállt számomra. Valóban vannak nagyon vicces képek benne. A zöme az, mert rendszerint, mikor elővettem a fényképezőgépem, vagy a mobilom mindig jött a "hogyan vágjunk hülye fejet?" stílus a részéről.
 - Hogy aludtál? - kérdeztem.
 - Remekül, csak meleg volt.
 - Hol találtad az albumot? - néztem rá kérdőn.  Igazából azért is kérdeztem, mert mikor kipakoltam, úgy elraktam pár cuccomat, hogy még most sem találom. Az album is egy volt közülük..
 - A polcodon volt. Megakadt rajta a szemem. - mondta.  Megvillantotta nekem kisfiús mosolyát, amit már nagyon régen láttam tőle. Adtam a szájára egy rövid csókot, majd felpattantam és a fürdőszobámba indultam.
Mivel nem volt rajtam semmi, ezért csak beálltam a zuhany alá. A langyos víz belecsapott az arcomba, majd végigfolyt rajtam. Kicsit megborzongtam, de jól esett a hűs víz. Kitisztította a fejem. Miután végeztem, magamra csavartam egy törülközőt. Megdörzsöltem vizes hajamat, majd átfésültem. A reggeli elintéznivalókkal végeztem, fogat mostam, felöltöztem. Visszarohantam a szobámba, de a küszöbön megtorpantam, mert John nem volt sehol. Végig néztem a szobán. A ruháim a földön, ami emlékeztetett a tegnapi csodás esténkre. Johnnak csak a nadrágját találtam ott, szóval olyan messze csak nem lehet. Kimentem és az emeleten az összes létező szobába  bekukucskáltam, de semmi. Majd megcsapott valamiféle szag. Halkan leosontam a lépcsőn. Bármit is csinált, nem akartam megzavarni. A konyha felé vettem az irányt. Amint megláttam jót nevettem magamban, olyan kis aranyos volt. A tűzhely előtt állt, egy száll boxerben és ingben, ami nem volt begombolva. Egy serpenyő volt előtte, és abban kevergetett valamit. Vállára egy konyharuhát csapott, mint valami igazi szakács. Jó kis műsort adott elő, anélkül, hogy tudná, valaki figyeli. Táncikált egy helyben és fütyürészett. Nekidőltem az ajtófélfának és onnan figyeltem.  Alig bírtam ki, hogy ne nevessek rajta, de aztán muszáj voltam szóvá tenni.
 - Hmm, mit kapok reggelire? - kérdeztem. Hangomra hirtelen  összerezzent, majd a serpenyővel együtt felém fordult.
 - Öhm, hadd legyen meglepetés! - mondta tétován. Úgy nézett az ételre, mint aki nem sokat remél, hogy az ehető lesz.
 - Majd szólok, ha kész lesz! -célozgatott. Vettem az adást és a nappaliba mentem. Leültem a kanapéra és kapcsolgatni kezdtem a tv-t. Semmi érdekes nem volt benne, így a kedvenc zenecsatornámon hagytam. Egyre finomabb illatok szálltak a konyhából és egyre éhesebb is lettem tőle. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, de mindenre fel voltam készülve. Unalmamban a klipeket bámultam. Persze azért hallottam, hogy a konyhában sem volt csend. Nem tudom, mennyi idő telt el, mert iszonyatosan bebambultam.
 - A reggeli az asztalon! - súgta lágyan a fülembe John. Hangjától és érintésétől hirtelen összerezzentem, de visszatértem a valóságba.
 - Már épp itt volt az ideje! - pattantam fel. John úriember módjára az asztalhoz kísért. Még a széket is kihúzta nekem.
 - Köszönöm! - mondtam meglepetten. Leült velem szembe, a saját helyére.  Körül néztem. Az asztal szépen meg volt terítve, minden úgy, ahogy kell a helyén volt. A poharainkban narancslé, a tányérjainkon meg valami, ami legfőképp tojásomletthez hasonlított.  Zöldségekkel meg Baconnel. Igazából nem nézett ki rosszul, már csak az ízére voltam kíváncsi.
 - Jó étvágyat! - láttam neki. John még nem kezdte el, kíváncsian fürkészte az arcomat inkább.  Felszúrtam a villámra egy falatot az ételből és gyorsan bekaptam. Kicsit még forró volt, de az íze, meglepően finom.
 - Na milyen? - kérdezte kíváncsian.
 - Tök finom. megmondom őszintén, nem erre számítottam.
 - Hát, én sem. - mondta nevetve, miután lenyelte a saját adagját.
A reggeli szép csendben telt ezután.
 - Meddig leszel ma? -kérdeztem.
 - Szerintem, lassan megyek. Még be kell csomagolnom, holnapra.
Belegondoltam, hogy több mint 2 hétig nem találkozunk. Az arcom ismét kiülhetett a szomorúság, mert ahogy láttam próbálta viccesre venni a figurát.
 - Na én főztem, te mosogatsz!!
 - Rendben. - egyeztem bele.
Amíg én a konyhában sertepertéltem, addig ő felment készülődni. A tv még mindig ment, és épp a kedvenc számaimat játszották. Még vártam Johnt, a nappalit is rendbe raktam kicsit, közben dúdolgattam. Éppen a kanapén igazgattam a párnákat, mikor hirtelen John megragadta a derekam és lerántott magával a heverőre.  Előkapta a mobilját és legnagyobb meglepetésemre képeket kezdett csinálni. Nevetve ellenkezdtem eleinte, de végül beletörődtem.
 - Kikísérsz? - kérdezte végül.
 - Persze.
Felálltam, majd őt is felhúztam. Mikor kinyitottuk az ajtót, John előbb lehajolt és felkapta az újságot a lábtörlőről. Gyors pillantást vetett rá, majd mikor le akarta rakni a szekrényre, megakadt valamin a szeme. Dühös tekintete az újságról rám vándorolt. Nem értettem, mi lelte.
  - Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
  - Azt hiszem, ez a két hét épp elég lesz arra, hogy mindketten elgondolkodjunk néhány dolgon. - mondta, majd kiviharzott az ajtón és eltűnt.  Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt, de mikor kézbe vettem a lapot, már minden világos volt. Ugyan is...