3. Rész Indulás haza!!

Amilyen állapotban elaludtam, ahhoz képest viszonylag jól ébredtem. A rádiós vekkerem keltett pontban 6 órakor, mert még nem kapcsoltam ki a sulis ébresztőmet. Hiába próbáltam, nem tudtam már visszaaludni. Így kikászálódtam az ágyból és kimentem a fürdőszobába. Mikor megpillantottam a tükörképemet, szó szerint megijedtem. Duzzadt, vörös orr, ugyan ilyen szemek. A fejemen meg valami szénaboglya,  nem igazán nevezhető hajnak....  "Ezen gyorsan változtatni kell" -mondtam magamban. Az arcomat hideg vízzel megmostam, a hajamat kifésültem aztán beálltam a zuhany alá. A forró víz teljesen ellazított. Fél óra múlva már azt a Sarat láttam, akivel viszonylag jó a viszonyom... :)  Mikor elkészültem úgy döntöttem, hogy nekiállok reggelit készíteni, de csodás barátnőm már beelőzött. Miután jól bekajáltunk Becky-nek el kellett mennie dolgozni. A szüleinek van egy kávézójuk és ott talált állást magának. Egyedül maradtam. Bekapcsoltam a rádiót, hogy ne legyen akkora csend itthon, mert azt utálom... Nem kellett volna. A reggeli műsorban a Jedward vendégeskedett.
  - Tehát New York-ban vagytok...  - mondtam gúnyosan. Nem voltam képes kikapcsolni. Így pakolás közben félfüllel önkéntelenül is hallgattam a beszélgetést. Egy bizonyos pontig.
 - Na lányok, most figyeljetek, mert szerintem ez a kérdés mindenkit érdekel.  Van ba...
 - Engem bizony nem.  -  nyomtam ki a rádiót.
Délután 4 órára már indulásra készen lettem volna. Csak annyi hátráltatott, hogy este 8-kor szál fel a gépem. Még nagyon sok időm volt, tehát ledőltem egy kicsit aludni.  Nem mintha a gépen nem lenne rá lehetőségem, de utálok járművön aludni. Legyen az autó, vagy vonat vagy repülőgép...  Azt a jó pár órát csak kibírom valahogy! :D
 - Nem akarsz még kelni?? 7 óra van, már el kellett volna indulnunk!!! - rontott be Becky a szobámba.
 - Jolvan anya, 5 perc. -mondtam, majd hirtelen leesett. - Jajj istenkém elkésünk!!        
Kipattantam az ágyamból, fél perc alatt rendbe szedtem magam, majd elindultunk végre. A reptér tőlünk körül belül 10 percnyire van autóval, de a dugó miatt örökké valóságnak tűnt  Mikor végre odaértünk gyorsan elbúcsúztam Beckytől, felvettem a jegyem, aztán mindent hamar elintéztem.  10 percem volt a felszállásig. Rohantam a kapuhoz, közben a jegyemet kutattam a táskámban. Már majdnem ott voltam, mikor megbotlottam valamiben és orra estem... "Vigyázz!!"  hallottam a távolból, de már késő volt.
 - Bocsi! Ne haragudj!! Jól vagy?? - kérdezte egy ismerős hang. Felnéztem. Nem hittem a szememnek...
 - Edward!

2. Rész - Emlékek

Felvettem a földről a fényképalbumot.  Lefagytam.  Nem tudtam megszólalni, csak tartottam a kezemben a kis könyvet és a borító képet bámultam. Én voltam rajta meg a voltbarátom John.  Körül belül 2 éve szakítottunk, mert az öccsével Edwarddal bekerültek egy tehetség kutatóba. Én pedig a suli miatt egyre elfoglaltabb lettem, alig tudtunk találkozni vagy épp beszélni pár szót, így közös megegyezés alapján szétváltunk. Elvileg barátként váltunk el, de azóta egy szót sem beszéltünk egymással. Majdnem 2 évig jártunk együtt. Nosztalgiámból Becky zökkentett ki.
 - Ezt még nem dobtad ki? – kapta ki a kezemből az albumot.
 - Próbáltam megszabadulni tőle, de valahogy nem sikerült.

Leültem az ágyamra és még mindig csak bámultam maga elé.  Eszembe jutott minden egyes együtt töltött pillanat.  Az első csók.  Az első komolyabb együttlét. Igen, mindenben ő volt nekem az első. Miután szakítottunk nagyon sokáig tartott míg újra talpra tudtam állni. Rátett még egy lapáttal, hogy Beckyék épp akkor költöztek ki New York –ba.
 - Fogadjunk, hogy most rágondolsz! – bökött vállon a barátnőm, visszahozva ezzel a valóságba.
 - Eltaláltad! – válaszoltam letörten.
- Még mindig szereted??
 - Nem tudom. Nem mondanám azt, hogy szeretem, csak még nem tudtam őt elfelejteni.  Hiányzik. Hiányzik az ölelése, az ahogyan hozzám ér, a csókja. Minden, érted?!  Minden. – már a sírás kerülgetett, de nem hagyhattam magam. Nem lehetnek az érzéseim erősebbek egy olyan személy iránt, akit majdcsak 2 éve nem láttam személyesen, mint én magam!
 - Még mindig szereted! – állapította meg Becky, majd kiment. Gyorsan kirámoltam mind azt ami még a szekrényemben volt és úgy ahogy volt belegórtam mindent a bőröndbe. Egyetlen egy ruhadarab maradt a polcon, ami nagyon szíven ütött. Azt sem tudtam, hogy még nálam van. Ez nem volt más, mint egy pulcsi. John egyik pulcsija.  Gyorsan kikaptam és felvettem. Beleszagoltam. Jó lett volna érezni még az illatát, de csalódnom kellett... Bebújtam az ágyba, ölembe vettem az albumot, és nézegetni kezdtem. A képeken, és minden egyében ami benne volt nevetés és zokogás tört rám egyszerre. Mire a végére értem már csak írtam. Végül kisírt szemmel, a pulcsiban aludtam el. A másnap is hozott meglepetéseket, nem is akármilyeneket...

1. Rész

           Név: Sara Wilson 

       Életkor: 19
       Születési idő: 1992. Szeptember. 16.

Áhh mindig ugyan azok a kérdések..  Na, de legalább ez az utolsó vizsga lap amit ki kell töltenem ebben a szemeszterben.  – gondoltam magamban és mikor befejeztem kivittem a papírokat. 

Másnap:
    

-         Felveszem! – kiabáltam Becky-nek, mikor meghallottam a vezetékes telefon csörgését. Lehalkítottam a szobámban a zenét és szaladtam a nappaliba. Nem tudom, hogy miért voltam ilyen izgatott, talán azért mert a nyári szünetig csak pár nap van és ez nekem nagy szó, mert végre hosszabb időre hazamehetek a családomhoz Dublinba.  Ugyan is, tavaly nyáron úgy döntöttem, hogy New Yorkba költözöm, és itt tanulok tovább. Szerencsére felvettek az egyik jogi egyetemre, most fejeztem be az 1. évemet, szerintem viszonylag jól. J 

-         Haló?! –szóltam bele a telefonba.

-         Haló, Bretany Tonkin vagyok. Ms. Wilsonhoz van szerencsém? – kérdezte udvariasan.

-         Igen. –válaszoltam.

-         Remek. Az egyetemről hívom. Csak szólni szeretnék, hogy a papírjaiért holnap bejöhet, készen vannak.

-         Ez nagyszerű hír. – örvendeztem. Szépen megköszöntem aztán bontottuk a vonalat. Ekkor vettem észre a kis cetlit amit Becky  a konyhapulton hagyott.  „ Elmentem vásárolni. Majd jövök.  B.” 

-         Jól van, csak akkor minek kiabálok utánad?? –kérdeztem a levéltől.   Na, mind1 is.  Már nagyon hiányoztak a szüleim, na meg persze a 12 éves kisöcsém Martin is. Úgy döntöttem nem szólok haza, hogy 2 napon belül otthon leszek, hadd legyen meglepetés.  Becky a lakótársam és az egyik legjobb barátnőm már kiskorom óta. Jó pár éve a családjával ide költöztek New York-ba.  Már azóta van egy saját lakása és amíg itt vagyok a városban addig együtt lakunk.  Visszamentem a szobámba, ölembe vettem a laptopomat és böngészni kezdtem a holnapi dublini járatokat.  Épp lefoglaltam a jegyem, mikor zajra lettem figyelmes.
 - Megjöttem! – szolt Becky.  Kiszaladtam hozzá és a nyakába ugrottam.
 - Jajj úgy fogsz hiányozni!!  Holnap este megyek haza. –mondtam.
 - Gondoltam, hogy a napokban mész, ezért vettem ezeket.  – mondta, közben elővett a táskájából egy kék színű kis dobozkát – Búcsú ajándék!

2 db kis aranymedál volt bennük, hangjegy alakúak.
 - Ezeket is fel tudjuk rakni a karláncunkra és mindig ott leszünk egymásnak. 

Mikor Becky és a családja kiköltöztek, búcsú ajándéknak vettem 2 ugyan olyan arany karláncot és azóta kis medálkákkal gazdagítjuk. Eddig egy lóhere és egy maci van rajtuk, most már hangjegy is.
 - Imádom!! Jajj nagyon köszönöm!! Olyan szép. – áradoztam és gyorsan feltűztem a láncra. Becky is ugyan ezt tette a sajátjával.
 - Segítesz csomagolni? – kérdeztem.
 - Hát persze!! J - majd kézen fogott, és bementünk a szobámba. Elkezdtem kirámolni a szekrényemet, mikor hirtelen a földre esett egy régi emlék...