38. rész - Az első jelek

 3 nap telt el, mióta hazajöttünk Londonból.  Ez alatt a 3 nap alatt semmit sem hallottunk Johnról és Edwardről.  Ami azt illeti eléggé aggódom értük és haragszom is rájuk, amiért nem jelentkeznek.  Rengeteg üzenetet hagytunk már nekik Liammel, de semmi.  Ki vannak kapcsolva, ami már nagyon idegesítő.
A legjobb, hogy a szüleiknek még nem szóltunk. Liammel úgy egyeztünk meg, hogyha holnap estig nem jelentkeznek, akkor értesítjük a rendőrséget. Azért ilyen későn, mert lehet, hogy megint csak gondoltak egyet és elutaztak valahova. Ez igen jellemző rájuk mostanság.  Lananak tegnap haza kellett mennie. Éppen ezért úgy, ahogy Liam is, a lelkemre kötötte, hogy amint megtudok valamit, szóljak.
   - Megjöttünk! - kiabálta anya.   
Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd a távirányítóval kikapcsoltam a TV-t, amit eddig néztem.  Néztem? Ugyan dehogy. Csak ment, és bámultam a képernyőt. Közben az agyam valahol máshol kattogott. 
  - Sziasztok! - köszöntem. - Na, mi újság a nagyival? - kérdeztem. 
  - Semmi különös. Jól van, minden teljesen rendben van körülötte. Csak nagyon sajnálta, hogy nem jöttél velünk. Hiányolt. - ecsetelte anyu, míg pakolta ki az újonnan beszerzett befőtteket, savanyúságokat.  
  - Majd legközelebb én is meglátogatom. Most csak felzaklattam volna az idegeskedésemmel.  De látom, megint pakolt! 
  - Tudod, tőle nem lehet üres kézzel eljönni! Amúgy van valami hír az ikrekről? 
  - Semmi. - hajtottam le a fejem. 
  - Biztos nincs semmi bajuk! Szerintem csak kiruccantak valamerre, pihenni. Kikapcsolva a külvilágot. Néha jól jön. 
  - Úgy legyen! De akkor sem értem,  miért nem szóltak? Legalább csak nekem, hogy ne aggódjak értük. 
Már a sírás kerülgetett. 
 - Szakmai szemmel nézve, megtudom őket érteni. Nagy a nyomás rajtuk. Néha jó kiengedni a fáradt gőzt. Anyaként viszont biztos  megfojtanálak, ha eltűnnél szó nélkül. Nem tudom, hogy Susanna mit fog szólni, ha ez kiderül, de eltudom képzelni.  - magyarázta. 
Anya pszichológus. Éppen ezért könnyedén eltudom neki mondani, bármi nyűgöm, bajom. Mindig jól kijöttünk. Jó mondjuk ez így nem teljesen igaz, mert nálunk is voltak anya-lánya harcok. De kinél nem?!  
  - Nem tervezem, hogy ilyet tennék! 
  - Ajánlom is! Igaz felnőttél, de te mindig az én kislányom maradsz!
  - Anya! 
  - Mi van? Ez az igazság!  Ja, amúgy ugye ma nem ülsz itthon egész nap?  
  - Talán zavarok? - kérdeztem meglepetten. 
  - Dehogy! Csak az elmúlt pár napban sehol nem voltál. Ezek a szünet utolsó napjai. Használd ki! - mondta, közben csengettek.  
  - Várunk valakit? - kérdeztem, miközben elindultam az ajtó felé. 
  - Nem tudok róla! - szólt utánam anyu. 
Mikor kinyitottam a bejárati ajtót, megfagyott körülöttem a levegő. Nem tudtam eldönteni, hogy most csapjam a vendégünk képébe az ajtót, vagy 2 perc múlva.  De ugyan akkor kicsit megkönnyebbültem. Éreztem, hogy végig gördül egy könnycsepp az arcomon. De nem bírtam mozogni, hogy letöröljem. Csak álltunk ott egymással szemben. Egyikőnk sem tudott megmukkanni. 
  - Ki az Sara? - jött oda anya. - Áh, szia John! - mondta meglepetten. 
  - Szia. - szólt lágyan John. Mivel végig engem nézett nem tudtam eldönteni, hogy ez most nekem szólt, vagy anyának. 
  - Hát akkor szerintem, most magatokra hagylak titeket. Van mit megbeszélnetek! De ne itt az ajtóban. Gyertek beljebb! - húzott be mindkettőnket a csuklónknál fogva. - Kértek esetleg valamit? 
Én nem feleltem, inkább a szobám felé vettem az irányt.
  - Nem, köszönjük. - mondta John helyettem is, majd hallottam, ahogy elindul utánam.
Leültem az ágyamra. John velem szembe. Egyikőnk sem szólt semmit. Ismét rám jött a sírás, de nem engedtem ki. Jobbnak láttam visszafojtani. Majd mielőtt már beállt volna a kínos csend, kijött belőlem, az amit 3 napja tartogatok:
  - Nem tudom felfogni, hogy mégis hogy gondoltátok, hogy eltűntök! Legalább egyszer, csak egyszer felhívhattatok volna, hogy nyugi, jól vagyunk. Liam is aggódott miattatok. Állandóan titeket keresett. Holnap már a rendőrségre mentünk volna. - eddig bírtam. Ahogy ezt elmondtam, kitört belőlem a sírás.  John gyorsan magához szorított és simogatni kezdett.  Nem tiltakoztam. Már nagyon hiányzott.
  - Ne haragudj! - súgta a hajamba.
  - Soha többé ne csinálj ilyet! - mondtam szipogva.
  - Rendben.
Szívverését hallgatva, eszembe jutott egy kérdés, amin már régóta gondolkozom.
  - Amúgy hol voltatok?
  - Magyarországban. Még nem jártunk ott. Eddel gondoltuk felmérjük a terepet, teljes titokban. Egyedül anyuék tudtak róla. Őket meg megkértük, hogy ne szóljanak senkinek, csak neked, Liamnek meg Louisnak. De közben ők is elutaztak és elfelejtették mondani nektek. Ezért is ért váratlanul, mikor itthon bekapcsoltuk a telefonjainkat. - magyarázta.
Amint befejezte, valami rosszat éreztem a gyomromban. A következő pillanatban pedig már a kezemet a szám előtt tartva rohantam a fürdőszobámba.
  - Sara! Jól vagy? - hallottam John aggódó hangját az ajtó mögül. - Sara! Kérlek nyisd ki, hadd menjek be!
  - Ne! Nem akarom, hogy így láss! Azonnal kimegyek. - kiabáltam.
Miután úgy éreztem, hogy végeztem, felálltam a WC elől és a csaphoz mentem. Kiöblítettem a számat, majd mély levegőt vettem és kimentem Johnhoz.  Aggódó tekintetével találtam szembe magam.
  - Jól vagy? - kérdezte.
  - Igen! Csak nagyon felizgattam magam és, ha ideges vagyok néha ez előfordul.
  - Rendben. Gyere ülj le. - húzott az ágy felé.
  - Tényleg jól vagyok! Nem megyünk el ma valahova? Csak mi ketten. Olyan régen voltunk már együtt valahol.
  - Most is csak ketten vagyunk! - incselkedett.
  - De ne itthon legyünk!
  - Hova szeretnél menni?
  - Mondjuk mozi?
  - Benne vagyok! Mit nézünk meg?
  - Majd ott eldöntjük.
  - Oké.
Gyorsan rendbe raktam magam, átöltöztem stb.  Mint kiderült John autóval jött. Nem is tudtam, hogy tud vezetni. Azzal mentünk a moziba is. Végül egy romantikus filmre esett a választásunk. Mondjuk ennek legfőbb oka az volt, hogy másra már nem volt jegy.  A film címe: A felhők felett 3 méterrel.  Sikerült ezen is elbőgnöm magam. De szerencsére John ott volt és megvigasztalt pusztán azzal, ahogy ölelt magához. Jó volt végre nem törődni semmivel és senkivel, csak vele. Bármi lesz is a jövőben, tudom, hogy ő itt lesz és kitart mellettem. Valamiért ebben biztos vagyok.