59. rész - Mit csinálsz olyankor, mikor minden álmod valóra vált?

     Leírhatatlan érzés a gyermeked a kezedben tartani. Teljesen más, mint általában, hisz a sajátod.
Az én picikém, akivel annyi mindenen mentünk keresztül. Aki akkor is ott volt velem, mikor egyedül voltam és akiért bármit megtennék, akár az életem árán is, hogy megóvjam.   Anya lettem és az életem ezzel a nappal még nagyobb fordulatot vett.

   Effy kicsivel több, mint 1 órája van a világon, itt közöttünk.  Azóta folyamatosan őt csodálom, iszom minden pici rezdülését. John is ugyan ezt teszi, nem tudunk betelni vele.
Miután a nővérek is békén hagytak minket, szerettünk volna kicsit hármasban maradni. Csak egy kicsit.  Ennek a kintiek, biztosan nem örültek, de már látták a babát, ennyi nekünk is kijár.
  - Hogy vagy? - ült le mellénk John az ágyra és átölelt.
  - Fáradtan. - mondtam esetten.
Valóban elég fáradt voltam egy ilyen hosszú nap után, de valahogy nem akartam hogy vége legyen.
  -  Azt  elhiszem. Ügyes voltál! - simogatta a karom.
  - És te is! - mondtam, majd sóhajtottam. - Fogadjunk, nem gondoltad, hogy egyszer ez fog velünk történni?!
  - De igen! Mindig is ezt akartam. - kezdte határozottan. - Csak azt nem, hogy ilyen hamar.
  - Már csak azt kell megbeszélnünk, hogy mikor akarjuk bemutatni  a világnak.
  - Hát.. Edward már kiposztolta twitterre az örömhírt.
  - Edward! Hát persze.. - nevettem halkan. - Ez még belefér.  De nem akarom, hogy a képeivel legyen tele az összes újság!
  - Én sem.  Megbeszéltük, hogy minimum 2 hétig nem nyilatkozunk senkinek. Majd idővel.
  - Helyes!
Amint kimondtam, kopogtattak az ajtón, majd Edward kíváncsi tekintetével kukucskált be rajta.
  - Bejöhetünk végre? - kérdezte halkan.
Johnnal egymásra néztünk. Mindketten tudtuk, hogy nem tarthatjuk tovább odakint őket.  Már nem is akartuk. Többnyire mindent megbeszéltünk, amit szerettem volna.
  - Persze! - felelt John.
  - Ah, végre!  - mondta, majd kiszólt a többieknek.  Amint Edward közelebb jött, fényképezni kezdett minket, de szerencsére hamar észrevette, hogy ez nem jó ötlet.     Mindenki követte őt: anya, apa, Susann, John, Kevin, Becky, Lana és Freddie. A kis szoba hirtelenjében benépesült.   /És igen, Kevin is.  Mint később kiderül, csak a haverjai szórakoztak és szerepeltették őt a Kész átverésben, csak éppen azt felejtették elintézni, hogy Kevin egyáltalán az országban legyen, de sebaj...   Ezért érdemes volt karácsonykor felzaklatni a családot.../    
  - Jajj de gyönyörű! - ült le a másik oldalamra Becky.
  - Igen, csodaszép! - helyeselte valaki.  Ekkora tömegben nehéz figyelni.
  - John, rád hasonlít! Öhm, illetve rátok! Ajj, vagy mi van akkor, ha iker az apuka?!  -  Lana.
  - Úgy gondolod? - kérdezte John. - Én Saraht látom benne.  - puszilt meg.
  - Megfoghatom? - kérdezte Becky.
  - Persze, csak óvatosan! Nehéz napja volt.
  - Gratulálok! - nyújtotta Freddie a kezét Johnnak.
  - Köszönjük!
  - Teszek valamit a tiszteletetekre! -mondta.
  - Na mit? - kérdeztük egyszerre.
  - Amint elmegyünk innen veszek vagy 10 tucat gumit!
  - Jól teszed! - nevettük.
  ...
Imádtam, hogy itt volt a családom, de azért kicsit fellélegeztem, mikor el kellett menniük.  Jó volt újra hármasban lenni. Csak Effy, John és én. Ja, és persze a csönd!
Míg a kicsi aludt, mi beszélgettünk, majd később a kedvesem engem is elaltatott.  Az utolsó szavaival a szívemben elnyomott a fáradság:
  - Már csak egy valamit nem tudok. Áruld el nekem, te mit csinálsz olyankor, mikor minden álmod valóra vált?

    Következő rész 3 komi után! :) 
     

   

58. rész Új élet

John szemszöge:

   A koncertet, mint mindig, most is nagyon élveztük és jó érzés volt elsőként fellépni egy ilyen helyen.  Konkrétan mi avattuk fel a színpadot, ami hatalmas élmény és nem éppen visszatérő alkalom. A ráadás után felpörögve szaladtunk le a színpad mögé, vissza Liamhez, aki egész végig ott várt minket a törülközőinkkel és  rengeteg flakon vízzel. Kicsit felfrissítettük magunkat és már indultunk az öltözőnk felé, mikor Liam utánam szólt.:
   - Ja igen, John várj!  Elfelejtettem mondani, nemrég jött egy üzeneted. - adta át a mobilom. - Azt kérted, szóljak, ha keresnek.
   - Igen, köszi. És kitől? - kérdeztem, míg vártam, hogy bekapcsoljon a telefon.
   - Nem tudom, nem néztem meg, csak kinyomtam, hogy ne csörögjön. De látom, sikerült kikapcsolnom. - magyarázta. Türelmetlenül vártam, hogy betöltsön és egy pillanatra kizártam a külvilágot, mert mikor megláttam, hogy Becky a feladó, egyből a legrosszabb dolgok jutottak eszembe.  Kész örökkévalóságnak tűnt, mire megnyitotta magát az üzenetet.:
      "Behoztam Saraht a kórházba, elfolyt a magzatvíz!  Siess, ahogy tudsz!"
Először fel sem fogtam igazán, de szerencsére hamar tudatosult bennem, hogy itt az idő!  Mindaz, amire  9 hónapon keresztül készültem és vártam, ma végre valósággá válik.   Egy percet sem akartam tovább késlekedni.   Féltem, hogy bármit is elmulasztok, hogy valamiről lekések.
  - Merre van a legközelebbi hátsó kijárat? - fordultam Liamhez.
  - Az öltözőtök mellett. De....  - nem vártam meg, hogy befejezze, ennyi információ pont elég volt, hogy futásnak eredjek   - Hová mész? Várj, még nem mehetsz el! - kiabálta utánam, de nem érdekelt.
Az öltözőnkhöz érve, Edward lépett ki az ajtón, fél pucéran egy törülközővel a nyakában.
  - Hát te? - kérdezte meglepetten.  Egy pillanatra megálltam, hogy válaszoljak neki, de aztán rohantam is tovább.  Nem is figyeltem a reakcióját, valahogy most csak az érdekelt, hogy mihamarabb a kórházba érjek. De szerintem ez érthető.  Szerencsére senki sem állt az utamba.  Ahogy kiértem a főútra, azon kezdtem agyalni, hogy most taxit fogjak, buszra szálljak, vagy egyszerűbb, ha tovább futok.  Végül az utóbbinál döntöttem, mert kitudja, hogy mennyi időt pazarolnék el pusztán várakozásra, ami valljuk be, most nehezen menne...    Körülbelül 20 percbe telt, mire odaértem.  Leírhatatlan érzés volt, mikor már csak egy fotocellás üvegajtó választott el a recepciótól, amire majdnem felkenődtem, olyan lassan nyílt ki.  A recepciós asztaláról sikerült  mindent levernem sietségemben, talán ennek köszönhettem a nem túl kedves pillantásokat.
  - Sarah Wilsont hol találom? -  hadartam el lihegve.  A középkorú hölgy a másik oldalon még mindig mérgesen, valamint zavartan nézett vissza rám.
  - De hisz, épp az imént mondtam el magának! És már másodszorra dönti le a papírokat, ebben a percben tettem őket rendbe. Ne szórakozzon velem!  - mondta szigorúan. Értetlenül néztem rá, majd leesett.  Nyilván Edward beelőzött.
  - Az a testvérem volt és nagyon sajnálom, de kérem, nagyon sietek!
  - Oh, így már mindjárt másabb. A testvére mindenbe beavatott az imént, nem kell aggódnia. A kisasszonyt a 4. emeleten az 1425-ös szobában találja!  - bökte ki végül.
  - Köszönöm!  És még egyszer elnézést! - mondtam és már rohantam is a lifthez. Megnyomtam a hívó gombot, de  az csak villogott.  Nem mondhatni, hogy volt türelmem kivárni, így végül a lépcső mellett döntöttem. Amint felértem, a folyosó jobb felében megpillantottam Edwardöt és Beckyt.  Odasiettem hozzájuk.  Mielőtt bármit is kérdezhettem volna:
   - John!  Tudod, hogy mi gyorsabb a futásnál? Az autó!  Amivel én jöttem, rá volt írva, hogy "TAXI" ! Esetleg megvárhattál volna!  - csipkelődött Ed, de nem foglalkoztam vele.
   - Sarah? Ja és egyébként, a recepciós nő üdvözöl! - kacsintottam a testvéremre.  
   - Nemrég kapta meg az érzéstelenítőt. Már csak az orvosra várunk, pont jókor jöttél! - mondta Becky.
Hirtelen megdobbant a szívem, éreztem azt a bizonyos követ leesni. De ekkor valamilyen más érzés fogott el.
  - Egyedül van?  - mutattam az ajtaja felé.
  - Nem. Bent vannak a szülei. Igazából téged vár!
Mély levegőt vettem, majd bekopogtam. Amint beléptem a szobába, meghallottam a nevem. Sarahra pillantottam, aki az oldalán feküdt és fogta az édesanyja kezét, mellette pedig Brian ült egy karosszékben.
  - Most magatokra hagyunk titeket! - állt fel Loran és húzta maga után a férjét is. Mindkettőjüktől kaptam egy- egy biztató pillantást, mikor kimentek mellettem.
  -  Hogy érzed magad?  - ültem le Sarah mellé.
  - Jelenleg semmit sem érzek. De majdnem lecsúsztam az érzéstelenítőről.
  - Szerencsére csak majdnem!
  - Valamiről azonban tényleg lecsúsztam.  - kezdte. - A koncertről! Sajnálom! Megtudsz nekem bocsájtani? - viccelődött.  Elmosolyodtam. Nekem valahogy nem ez most a legfontosabb.
  -  Hát... Nem is tudom..  Nehéz lesz, de azt hiszem menni fog!  - mondtam, mire felnevetett.
  - Kapok egy puszit? - hajolt kicsit közelebb hozzám.
  - Akár kettőt is! - mondtam, még mindig mosolyogva, majd fölé hajoltam és megcsókoltam, de megzavartak minket.   Sarah orvosa nyitott be a szobába.
   - Elnézést, csak egy utolsó vizsgálatra jöttem. Előkészítettem a szülőszobát, mert valószínűleg mehetünk is, szóval nézzük!  - magyarázta.

1 órával később...

Becky szemszöge:

  - Edward, édesem, nem tudnál megülni picit  seggeden? - kérdeztem kicsit ingerülten.
  - Nem. - vágta rá.
  - Jó lenne pedig!  Legalább azóta járkálsz itt körbe-körbe, mióta betolták Saraht.  Mindjárt leszédülök a székről!  Gondoltam szólok előre.
  - Szerinted nem furcsa, hogy kicsivel több, mint egy órája bent vannak és még semmi?
  -  Ez nem egy kétperces dolog. Ne aggódj, biztos nemsoká mondanak már valamit!
  -  Fiam! Ha most így ki vagy bukva, mi lesz ha egyszer a testvéred helyében leszel? - kérdezte Susann.
  - Az nyilván más...
  - Szerintem a padlóról kell majd fellocsolni! - vágtam a szavába.
  - Nagyon vicces! - mondta nevetve, majd lepattant mellém és csikizni kezdett.  Nagyon jól tudta, hogy ezzel bármikor le tud győzni. Kevesen múlott, hogy ne kezdjek sikongatni...
  - Shh!  Halljátok ezt?  - állított le minket Loran.  A folyosón  csak mi négyen ültünk, és mikor elhallgattunk egy baba sírása töltötte be a hosszú várótermet. Kezemet a szám elé kaptam.
  - Ez Effy? - kérdeztem meghatódottan.
  - Valószínű! - felelte Loran.
  - Látod, mondtam én, hogy hamarosan történni fog valami! - bújtam Edwardhöz.
Nemsokkal később, kinyílt a helység ajtaja, ahonnan a sírást hallottuk és John jött ki rajta. Tetőtől talpig ebbe a zöld nejlonba volt öltöztetve, alig bírtam elfojtani a nevetést, de segített, mikor megláttam, hogy mit tart a karjában.  A pici Effyt tartotta, akinek épp, hogy kilátszott a  kis arca a hatalmas rózsaszín pokróc alól.  Végigpillantottam a többieken.  Látszott mindenkin a meghatódottság, és alig várták, hogy megpillanthassák az új családtagot.  A folyosó ezúttal erős érzelmekkel telt meg.  Mindenkiből csak úgy sugárzott a boldogság és a büszkeség. De legfőképpen Johnból.  Rajta látszott a legjobban, hogy ezen az estén valami megváltozott  és új kezdődött el.  Egy új életet tartott a karjaiban és tudtam, hogy bármi történjék is, soha nem fogja elengedni.  

     Következő rész 3 komi után! :)

57. rész - Dolgok, amiket nem lehet előre látni...

   - Szépen kérlek gyere fel! Nagyon, nagyon szépen kérlek! Légyszi gyere fel!  Légyszi! Légyszi! - hadartam a tükör előtt, miközben Becky a ruhám cipzárjával küzdött a hátam mögött.   Mostanában ez a "tükör előtti könyörgés" elég megszokott volt nálam  és már eljutottam odáig, hogy nem zavar, ha vesztek egy ruhadarabbal szemben, de a mai nap különösen fontos volt, hogy feljöjjön rám a ruhám.
   Egy rendezvényközpont  megnyitójára kaptunk meghívást, ahol a Jedward is fellép. Természetesen, megjelenés alkalmi ruhában, amitől nagyon féltem, már akkor, mikor kézhez kaptuk a meghívót.
  - Szerintem ez reménytelen! - adta fel Becky.  -  Nem tudsz valami mást felvenni?
  - Sajnos a szekrényem nincs teletömködve estélyikkel. De akkor is belepasszírozom magam! Nézd csak, itt feljebb húzom.  Na most próbáld meg! - utasítottam elszántan.
  - Semmi. Lásd be Sarah, nem jó rád!  - tette a kezét a vállamra.
  - Az  nem lehet!  2 hete még könnyedén feljött! - siránkoztam.

  - Hát, az most mit sem számít! - mondta, miközben leült a fésülködő asztalomhoz, hogy megigazítsa a sminkjét.  Én még mindig a tükör előtt álltam és csak bámultam a gyönyörű ruhámat és a hatalmas hasamat.  A kettő valahogy nem illett össze. Nem tudtam eldönteni, hogy  nevessek a dolgon, vagy inkább duzzogjak... Legszívesebben az utóbbihoz volt kedvem, de mikor épp nekikezdtem volna, John lépett be a szobába.
  - Na csajok, hogy álltok?
  - Sehogy! - fordultam felé.
  - Én készen vagyok! - mondta Becky, mikor ránézett.
  - Nos, nem mintha sürgetni akarnálak titeket, de most beszéltem Liammel.  5 perc és itt lesz!  - jött be Edward is.
  - Oké. - kezdtem. - Menjetek csak nélkülem!  - ültem le az ágyra.
  - Miért mennénk nélküled? - értetlenkedett Edward.  Nyilván, még nem szembesült a problémámmal - gondoltam magamban.
  - Hacsak nincs egészen véletlenül egy tündérkeresztanyátok, hogy rám varázsolja a ruhát, akkor hármasban töltitek a ma estét. - szomorú tekintetük láttán még hozzátettem. - Nagyon sajnálom.  Nem így terveztem. De ti érezzétek jól magatokat, és sok sikert!
  - Biztos nincs egy másik ruhád? - kérdezte újra Becky.
  - Nem, sajnos nincsen olyan, ami feljönne.
  - Hát, akkor én sem megyek! - ült mellém.
  - De miért nem? - kérdezte csalódottan Ed.
  - Becky ezt igazán nem kérhetem...
  - Nem is csupán miattad Sarah.  Sajnálom szívem, ne haragudjatok, de semmi kedvem ilyen helyre menni. Nem az én világom. Rajtatok kívül nem ismerek ott senkit személyesen, ti meg amúgy is felléptek. Valószínűleg az este nagy részében egyedül ülnék egy asztalnál és felfalnám az összes sütit, ami a szemem elé kerül.
  - Igaza van! - helyeselt John. - Sarah nélkül tényleg egyedül lenne.
  - Nem maradunk le semmiről! - győzködtem őket. - A tv élőben közvetíti az egészet és... - szakított félbe egy dudaszó.
  - Itt az autó! - közölte Ed a nyilvánvalót. - Mennünk kell! - nézett ránk.
Becky felpattant mellőlem, kézen fogta Edwardöt és kivitte a szobából.  Johnnal kettesben maradtunk.  Leült mellém, oda, ahol az előbb még a barátnőm ült.  Csendben megfogta a kezem, megcsodálta a gyűrűt az ujjamon, majd magához ölelt.
  - Nem haragszol, hogy itthon maradok? - kérdeztem.
  - Dehogy.  Persze, sokkal kellemesebb lenne, úgy lenézni a színpadról, hogy  téged látlak ott, de ezt a pár órát csak kibírom valahogy. - mondta nevetve.  -  Hamarosan megszületik Effy, én meg cipelnélek mindenhova. Nehéz lehet.
  - Megoldom!
  - Tudom. Épp ezt imádom benned! Pontosabban ezt is!
  - És mi az, amit imádsz még bennem? - kacérkodtam.
  - Ha hazajöttem elárulom.  Most viszont mennem kell. - csókolt meg. Majd, ahogy Becky ő is felpattant, de a küszöbön megtorpant és visszanézett rám.
  -  Bekapcsolva hagyom a mobilom. Valószínűleg Liamnél lesz, de bármi van, hívj, vagy írj!
  - Rendben. De nem hiszem, hogy történne bármi is.
  - Azt nem tudhatod! - mondta mosolyogva.  - Na, most már...  - kezdte, de megszólalt a telefonja. Gyorsan megnézte a kijelzőt, majd kinyomta és csak ennyit mondott:  - Szeretlek!  - és eltűnt a szobából.
  - Én is szeretlek!   -  súgtam utána.


Becky szemszöge:

  - Elkezdődött már? - kiabált ki Sarah a konyhából.
  - A reklám után jön.  Szóval siess!  - válaszoltam unottan, egy magazint bámulva.  Amit igazából nem olvastam, csak lapozgattam.  Mindig ezt csinálom. Eleinte még furcsa volt, de már kezdem megszokni, hogy néha a saját arcomat is viszont látom bennük, ezért nem is időzöm hosszabb ideig egy lapon. Ezzel is úgy tettem, mint általában, egy könnyed mozdulattal lehajítom valahova.
A távirányítóért nyúltam, hogy kicsit feljebb vegyem a hangerőt, mikor megjelent a felirat:  A következő műsorszámot élőben közvetítjük!    
  - Kezdődik! - kiabáltam.
  - Jó, megyek! - mondta, majd pár másodperccel később meg is jelent mellettem karjaiban egy hatalmas tál popcornt, chipset, oreot, gumicukrot és egy doboz narancslevet tartott.
  - Hú, ezt te mind egyedül kitudtad hozni?  - ugrattam.
  - Mire való a nagy pocak?! Meg tartja a dolgokat! - viccelődött ő is. - Na de segíts, mert lepakolni viszont már nem tudok!
  - Adjad! -ültem fel a kanapén, majd mindent egyenesen az ölembe pakoltam.
  - Tudom, hogy most ettünk, de gondoltam adjuk meg a módját a mozizásnak.
  - Viccelsz?  Az 22 perce volt!  -nevettem.
A bevonulás és maga a megnyitó ünnepség elég unalmas volt.  Főleg, hogy szinte az összes jelenlévő sztárral csináltak interjút.  Igazából azokat végig is dumáltuk, na de mikor az ikrekre került a sor:
   - Úristeen, úristeen! - sipítoztam.
   - Shhhh!  Ők azok! Ott vannak! Nézd!
   - Látom, látom! Shhh!    
Konkrétan úgy viselkedtünk, mint két dilis rajongó, mikor meglátják a kedvenceiket, legyen az bárhol...  Egymásba kapaszkodva,fülég érő mosollyal,  csendben figyeltük az interjút és ittuk a fiúk összes szavát.  Fogalmunk sem volt, miért csináltuk ezt, de jólesett.  Emlékeztetett a néhány évvel ezelőtti csajos pizsama partikra.
   
 ..... - Izgatottak vagytok már a fellépés miatt?  Készültök valami különleges, eddig nem látott dologgal? - kérdezte a riporter.
     - Abszolút.  Mindig, minden egyes fellépés előtt nagyon izgatottak vagyunk. Úgy megyünk fel a színpadra, mintha az első koncertünk lenne, de amint meglátjuk a közönségünket, minden para megszűnik és bulizunk egy jót.  És igen, készülünk egy kis meglepetéssel is.  - válaszolta John.  
   -  Hú, én máris nagyon várom, hogy láthassam, de ezzel biztosan így vannak a nézők, és a jelenlévő rajongók is.  De ha már a jelenlévőknél tartunk, jól látjuk, hogy csak ketten érkeztetek?  Hol hagytátok a barátnőiteket?  
  - Ők most otthonról néznek minket. - kezdte Edward. 
  - Igen, sajnos nem tudtak eljönni. - erősítette meg John. 
  - Sajnáljuk, hogy nincsenek itt, de majd talán legközelebb.  Úgy tudom, hogy a jövőhéten adásba kerül az új műsorotok 2. évadja.  Mondanátok pár szót róla?
  - Valóban!  Akinek tetszett az első évad, akkor ezt garantáltan imádni fogja! 
  - Igen. Szóval  senki se hagyja ki!....

A továbbiakban hallhattuk a híres bemutatkozásukat, valamint a rajongóknak szánt üzenetet, majd megszakította a műsort egy kis reklám.
  - Hát ez irtó aranyos volt!  - mondta Sarah, majd felállt és a lépcső felé kullogott.
  - Hova mész? - kérdeztem.
  - Lehozom a takarómat.
Végignéztem, ahogy megy felfele, de hirtelen megtorpan és a hasához kapott.
  - Jól vagy?
  - Persze. Semmi baj. - ment tovább.
Fejemet visszafordítottam a tv felé és a kezembe vettem a  gumicukros tálkát. Miközben a kapcsolgattam, a nevemre lettem figyelmes.  Először azt hittem, csak képzelődök, de aztán hangosabban és kétségbeesetten újra meghallottam.  Mindent kilöktem a kezemből és egyenesen a hang irányába rohantam.  épp, hogy megtudtam állni a szobaajtóban.
  - Mi történt?  - kérdeztem ijedten, miközben kapkodtam a levegőt...


   Következő rész 4 komi után! :)