48. rész - Félreértés - John szemszöge

  Az étterem, ahova hívtak, nem volt messze a szállodától. Liam ugyan kérte, hogy maradjunk ott, hát Edward szót is fogadott. Ugyan is, őt nem hívták. Ami mondjuk kicsit fura...  Hiszen a Jedward 2 tagból áll.
  Az ausztriai JedHead Fandom vezetője vette fel velem a kapcsolatot.  A rajongók nevében szeretne átadni egy kis ajándékot, a szülinapunk alkalmából. Tehát így még furább...
   Na igen, a születésnap.  21 évesek lettünk. Most már hivatalosan is nagykorúak. Ünnepelni ugyan nem ma fogunk hanem, mikor a családunkkal leszünk. Már kaptam reggel egy gyönyörű ajándékot Sarahtól. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni. Persze, számítottam rá, de akkor is rossz nélküle. Bárcsak, itt lehetne velem...   Noha, mindennap beszélünk, de az nem ugyan az. Nem tudom megcsókolni, vagy csak magamhoz ölelni...

   - Szia! Örülök, hogy eljöttél! Bocsi, hogy késtem, de szörnyű dugó van a belvárosban.  - ült le az asztalomhoz, egy rettentően izgatott lány. - Oh, de bunkó vagyok. - kapott észbe.-  Emilynek hívnak! Az ausztriai fandomot képviselem. 
  - Szia! John. :)  - nyújtottam a kezem, ami után epekedve kapott. - Nem baj, én is csak most értem ide.
  - Tudom! Mármint, hogy TE vagy John, nem pedig, hogy most értél ide... Arról honnan kellene tudnom?!  De rendben, megnyugodtam, hogy nem nagyon várakoztattalak meg! - hadarta.
Megnyugodott?? Hát, jól titkolja! Igazi őstehetség... 
  - Nos, gondolom tudod, hogy miért hívtalak ide!  - nézett rám mosolyogva.
  - Ötletem sincs! - tettem a hülyét.
  - Ajj ne bolondozz már! - húzta végig a mutató ujját a vállamon.   Alig észrevehetően arrébb húzódtam. Most csak 1 valakinek élvezném a közelségét.
  - Jó, van egy sejtésem.  - mondtam.
Huncut mosollyal  az arcán egy nagy dobozt tett az asztalra.  Eddig fel sem tűnt, hogy nála van... Hol rejtegette?
  - A rajongók elküldték nekem a nektek szánt ajándékokat. Minden ebben a dobozban van. Azt kérték, hogy majd együtt nyissátok ki! Az Edwardnek szánt ajándékomat is beletettem. Ez pedig... - húzott elő egy piros kis ajándékzacskót a táskájából. - ... a tied.  Én magam csináltam. Mármint csak a díszítést...  Boldog szülinapot!  - puszilt arcon, majd a kezembe nyomta az ajándékát.
  - Hú! Köszönöm! Most bontsam ki?
  - Még szép!
  - Oké! - láttam neki. A zacskó egy boxert rejtett magában. Mivel nyilvános helyen voltunk, csak felületesen néztem meg.  Egy egyszerű, piros alsó, a fenekére flitterekkel rávarrva: "Emily & John!"    Kicsit furának éreztem, de kaptunk már jó pár furcsa, extrém ajándékot a rajongóktól.  Kíváncsi vagyok, hogy a nagy doboz miket rejthet.
  - Nagyon szép! - öleltem meg, bár ez így utólag elég rossz ötletnek bizonyult, ugyan is, hiába húzódtam el tőle, nem eresztett.
  - Örülök, hogy tetszik. Remélem hordani is fogod! - súgta a fülembe.
  - Feltétlen! - hazudtam.  Sarah nem biztos, hogy jó szemmel nézné...   - Hé Emily! Légyszi' engedj most már el!  
  - Oh, bocsi.
  - Nem történt baj, csak kicsit hosszúra nyúlt egy ártatlan baráti ölelés.
  - Rendben. Na, mesélj valamit magadról! - kérte.
  - Minek? Biztsan több mindent tudsz rólam, mint én saját magamról! Inkább te!  - kortyoltam bele a narancslevembe.
  - Nos, igaz.  Talán... De ne rólam beszéljünk! Ami azt illeti nem szeretek magamról mesélni.
  - Értem. - hagytam rá.  Én aztán nem faggatom.
  - Edward amúgy miért nem jött?
  - Te kérted, hogy csak én jöjjek!  - magánál van ez a csaj? - Amúgy már kérdezni akartam.  Miért is?
  - Ja, tényleg! Csak azt hittem mindenféleképpen hozni fogod, így el is feledkeztem róla. Ami azt illeti azért, mert kérni szeretnék valamit.
  - Hallgatlak!
  - Nos...  Hát... Ez elég gáz... Nem is tudom, hogy hol kezdtem.
  - Talán az elején! De ez csak egy tipp!
  - Jó. Szóval...  Biztos sok mindenkitől hallottad már, de szó szerint, szerelmes vagyok beléd!  - na, jól kezdődik... - És ez nem túlfűtött rajongás. Ez tényleg szerelem.  Azt mondják, hogy az elsőt egy különleges férfinak kell tartogatni. Én meg találtam ezt a férfit. Téged! Szeretném, hogy te legyél nekem az első! Ha nem nagy kérés.  Tudom, hogy te is akarod! Hisz pasiból vagy! És látom a tekintetedben, ahogy rám nézel, hogy én is bejövök neked!
Hallottam, ahogyan az állam koppant az asztalon.  Először azt hittem csak ugrat. De aztán láttam rajta, hogy abszolút komolyan gondolja.
  - Na, mit szólsz? - kérdezte kíváncsi tekintettel.
  - Azt, hogy őrült vagy! De komolyan! Amúgy is, hány éves vagy te?
  - 14. De 2 hónap múlva 15.
Az ilyen idős leányzóknak még nagyban babázniuk kéne, nem idegen pasiknak ajánlkozni...
  - Kihez menjünk? Hozzád, vagy hozzám? Ja és ne izgulj, van nálam gumi!  - kezdte simogatni a combom.
  - Hát az 100, hogy én most visszamegyek a szállodába! Nélküled! - álltam fel, közben kértem a számlát.  Szerencsére hamar kihozták, fizettem, majd felkaptam a dobozt. Mielőtt még elindultam volna visszafordultam Emilyhez:
  - Azt ajánlom, keress fel egy szakembert! Nem árt hidd el, ha kivizsgáltatod magad! 
  - Ezt még megkeserülöd!  - hallottam az asztalunktól, de nem foglalkoztam vele, csak igyekeztem mihamarabb eltűnni onnan.  Az étterem előtt találtam egy taxit, majd visszamentem a hotelba.

   - Remélem nem bombát hoz ebben a nagy dobozban uram! - viccelődött a portás, mikor kinyitotta nekem a kaput.
   - Még nem készülök merényletre! - hagytam ennyiben. Bent az épületben egyből a lifthez indultam, hogy Edwardnek mihamarabb elmeséljem, mit éltem át ebben az órácskában....  
Az ajtó szerencsére nyitva volt, így  nem kellett a kulcs után kutakodnom. Ahogy beléptem rajta nem várt vendégekkel találtam szemben magam. Anya, Kevin és Becky.   Várjunk csak, ha Becky itt van, akkor Sarahnak is itt kell lennie!  Ahogy ez átfutott az agyamon, meg is jelent Edwarddel a fürdőszoba ajtónál.
  - Sziasztok! -  köszöntem meglepetten.   Mindenkihangját viszont hallottam, kivéve a barátnőmét. Keresztbe tett karokkal állt, ott, ahol eddig.  Letettem a dobozta az egyik ágyra, majd elindultam felé, de kezével jelezte, hogy ne nagyon menjek közelebb.   Nem értettem mi van vele.
  - Na, és mi jót vettél a boltban? - kérdezte gúnyosan.
  - Mi? - értetlenkedtem.
  - Fiam! Nagyon jól tudod, hogy utálom ezt! Nem "mi", hanem tessék!  Sarah pedig arra utal, hogy a testvéred azt mondta nekünk 1 órával ezelőtt, hogy boltba mentél! - világosított fel anya.
  - Ja, igen! Leugrottam oda, vettem rágót. Aztán találkoztam az egyik rajongónkkal, hogy felköszöntsön.  De már itt vagyok.  Jó látni titeket! - mentem oda anyuhoz és megkezdtem az ölelgetést, bízva abban, hogy Sarah is felenged.   De be kellett látnom, nem jött be a terv.
  - És Edward erről nyilván nem tudott...  Vagy ezt miért nem mondta és miért kellett hazudnia? - kérdezte, mikor hozzáértem.  Gondolkoztam a válaszon, de mielőtt bármit is mondhattam volna, Becky kimentett.:
  - Ajj, Sarah! Ne legyél már rinyalina!
  - Jó, igaz.  Ne haragudj! Kicsit túlreagáltam a dolgokat! Csak már annyira hiányoztál, és annyira beleéltem magam, hogy újra láthatlak és kicsit felzaklatott, mikor nem voltál itt.  A hazugságot meg utálom  és idegesített, hogy Edward nem egészen volt biztos abban, amit mondott! -  bújt szorosan hozzám. Jó volt újra érezni őt, bár ez az ölelés, kicsit más volt, mint amit megszoktam.
  - Úgy érzem, van köztünk valami! - viccelődtem.   Komoly arccal nézett vissza rám.
  - Arra célzol, hogy kövér vagyok? - kérdezte felháborodottan. Megfagyott a levegő. Ugyan nem sokáig, mert sikerült elröhögnie magát és ezzel el is árulta, hogy csak ugratott.  Én is felnevettem a meg könnyebüléstől és azzal a lendülettel egy csókot adtam ajkaira. 

47. rész - Irány Bécs

     Október 16.-a van, az ikrek születésnapja. Úgy volt, hogy ma jönnek haza, de  csúszott a turné, így még pár hetet külföldön kell tölteniük.
    Időközben átköltöztem. Becky itt van velem még mindig és rengeteget segít.  Jake pedig a nagynénjénél van, de ő is itt Dublinban.  Így legalább van társaságom és nem vagyok teljesen egyedül.  Mondjuk mostanában az idő eltöltésével nem lenne nagy gond, ugyanis sikeresen felvételiztem egy helyi egyetem jogi karára.  Úgy gondoltam az első félévben tanulok, utána pedig babázok.  Aztán, ha a kicsim nagyobb lesz folytatom itt a sulit. Sajnso New Yorkról teljesen elfeledkezhetek. Oda maximum már csak nyaralni megyek vissza.
  Reggel az első dolgom volt, hogy felköszöntsem a srácokat.  Egyúttal Johnnak elküldtem az első képet a babánkról.  A mai napon akartam a kezébe nyomni, de ez még várat magára.  Két hete voltam ultrahangon. Becky és anya kísért el. John csak lélekben volt ott velem, de nagyon sajnálta, amiért ki kellett hagynia. Végre leszedték  az idegesítő kötéseimet is. Már csak pár tapasz van a mélyebb vágások helyén.
   - Megjött a kaja! - jött be Becky a szobámba. Amíg a srácok nincsenek itthon, velem lakik a barátnőm. Egyedül ebben a hatalmas házban?! Soha! A horrorfilmekben sem szokott az ilyen jól végződni...
   - Oh, na végre! - által fel az ágyról.  -  Majd éhen halok!  - mondtam.
Lementünk a konyhába és nekiláttunk az ételnek.
  - Mikor is jönnek haza fiúk? - kérdezte, mikor befejezte.
  - Igazából fogalmam sincs. 1 vagy 2 hét múlva talán. Miért?
  - Csak kérdezem. Mert nem akarlak sokáig egyedül hagyni.
  - Miről beszélsz? Tudod, hogy addig maradsz, ameddig csak akarsz! - mondtam. - Vagy már unsz?
  - Jajj dehogy is! - kezdte nevetve. - És tudom nagyon jól.  Csak anya tegnap hívott. Apa bekerült a kórházba. Szívrohama volt.  És haza kell mennem hozzájuk. Segíteni anyunak a kávézóval, meg persze meglátogatni őket.  Már lefoglaltam a repülőjegyet. Egy hét múlva hazautazom. Csak érdekelt, hogy nem-e baj, hogy itt hagylak?!
  - Úristen szegény. Dehogy baj! Otthon most nagyobb szükség van rád. Én megleszek egyedül is. Meg Jake is itt van, meg a suli. Vagy annyi, hogy hazamegyek anyuékhoz. - mondtam, míg vettem egy következő szelet sütit. Ez már körül belül a 3. volt. 
  - Azigen. Hogy bírsz te ennyit enni? - nézett rám Becky.
  - Már ne is haragudj, de terhes vagyok, ha esetleg nem tudtál volna róla!  Kettőnk helyett kell ennem. Fel tudnék falni sokszor egy egész szupermarketet... És olyan fura dolgokat kívánok, amiket vagy utálok, vagy még életemben nem ettem. Áh kész őrület!!
  - Végül is, mindig jó új dolgokat kipróbálni... - mondta nevetve Becky.
  - Ez nem vicces! - nyúltam máris egy másik szelet sütiért, de megzavart a csengő.  - Kinyitom!

 - Szervusz Angyalom! - köszönt Susann, majd mögötte Kevin is. 
 -  Sziasztok! Gyertek beljebb! - tártam ki az ajtót. 
Elvettem tőlük a kabátjaikat, majd bekísértem mindenkit a nappaliba. Becky is csatlakozott hozzánk.
 - Látom sikerült szépen berendezkedned! - nézett körül Kevin.
 - Igen. Még van pár doboz, ami kicsomagolásra vár, meg van, amit még nem hoztam át.  De haladok.
 - Na és hogy vagy kedves? - kérdezte Susann. - Hogy bírod így egyedül?
 - Nagyon jól, köszönöm. És abszolút nem vagyok egyedül. Becky és Jake itt vannak velem és mindenben segítenek.  - mondtam mosolyogva.
  - Persze! De gondolom hiányoznak a fiúk.
  - Igen! Nagyon.
  - Nekünk is. éppen ezért gondoltam, hogy már csak a születésnapjuk miatt is elutazunk hozzájuk és meglepjük őket. Liammel már mindent lebeszéltem. John és Edward semmiről sem fog tudni. Már csak az a kérdés, hogy volna-e kedved jönni?
  - Abszolút! - vágtam rá hezitálás nélkül.  - Mikor és hova megyünk?
  - Holnap reggel indulunk Bécsbe. Megfelel?
  - Persze! Becky is jöhet?  - kérdeztem
  - Ha szeretnél? - fordult Susann a lány felé.
  - Igen. Jól hangzik. De meddig maradunk?
  - Én és Kevin 2 éjszakát maradunk. Az, hogy ti meddig szeretnétek maradni, az rajtatok múlik. - mondta.
  - Szóval úgy pakoljatok! - szólt Kevin.
  - Oké!
  - Na, akkor mi most megyünk. Holnap reggel 7 órára legyetek készen! Idejövünk értetek.
  - Rendben! - felletem.
Kikísértem Susannt és Kevint, majd visszamentem Beckyhez a nappaliba.
  - És most mit csináljunk?  Pakoljunk? - kérdezte a lány.
  - Igen. De előtte...
  - Jaja, én is felhívom anyut. - vágott a szavamba.
  - Én arra gondoltam, hogy együnk valamit...  De ez sem rossz ötlet.  - mondtam nevetve.
  - Úristen! - forgatta a szemeit.
A nap további részében nagyrészt azon tanakodtunk, hogy milyen ruhákat pakoljunk, meg körül belül mennyit.  Végül is, tök jó, hogy nemrég pakoltam be a szekrényembe, de már feldúltam... Mire végeztünk már legalább egy hétre elegendő cucc volt a bőröndjeinkben.   Ez után betettünk egy filmet, aminek már az elején sikerült bealudnom....

Másnap:

Bécs egyszerűen fantasztikus. Annyira más, mint amihez hozzászoktam. 
A repülőút viszont borzalmas volt.  Végig hányinger gyötört. Mindig is jól bírtam a repülést, olyan, mint ma, még soha sem történt velem...
Liam kijött elénk a reptérre autóval és egyenesen a szállodához vitt minket.  Direkt ablak mellé ültem, hogy nézelődhessek.  Tuti, hogy amíg itt leszek, elráncigálok valakit sétálni. Egy étterem előtt kapott el minket a piros lámpa. Belestem a hatalmas ablakokon. Hirtelen, mintha Johnt vagy Edwardöt pillantottam volna meg oldalról egy lány társaságában az egyik asztalnál, de nem sikerült leellenőriznem, mert elindultunk.  Liam azt mondta, hogy megkérte őket, bármi van, maradjanak a szállodában. Szóval nem hiszem, hogy bármelyikőjük is ott ült volna. 
Kicsit sajnáltam, hogy olyan gyorsan a hotelhez értünk, szívesen elnézelődtem volna még, de nagyon izgatott voltam, amiért hamarosan újra láthatom Johnt.  Lecuccoltunk a szobáinkba, majd Liam a fiúkhoz kísért minket.  Bekopogtunk az ajtón, de senki sem nyitott ajtót. Lementünk egy pótkulcsért, majd vissza a szobába, ami persze üres volt. Látszott Liamen, hogy ideges, amiért az ikrek megint nem fogadtak szót neki. Kihalászta a telefonját a zsebéből és Edet kezdte hívni. Mint kiderült, csak a szálloda játéktermében volt. Biztos voltam benne, hogy John is vele, de Edward egyedül jött fel. Mindenkit megölelgetett és nagyon örült nekünk, ugyanakkor rettentő furcsán viselkedett.  Látszott rajta, hogy titkol valamit.
  - Hol van a testvéred? - kérdezte meg helyettem is Susann a fiától.
  - Öhm...  Hát..  Lement a boltba. - mondta határozatlanul.
  - És te miért nem mentél vele? - kérdeztem gyanakvóan.
  - Mert.. Mert hidegrázást kapott a nyuszis mamuszom! Meg amúgy is, Liam megkért, hogy maradjunk a szállodában és Johnnal ellentétben, én szót fogadtam!   Kevin és Susann annyiban hagyták a dolgot, de engem viszont egyre jobban zavart. Lehet, hogy nem csak egy hasonló srácot láttam az étteremben?   Mikor már végleg meguntam a várakozást, na meg a tanakodást, hogy mi lehet, félrehívtam Edwardöt.
  - Na mondd! Mizujs? - játszotta a hülyét.
  - Előbb te!
  - Mire gondolsz?
  - Okos fiú vagy te!  Tudod nagyon jól, mire gondolok.
  - Ha arra vagy kíváncsi, nagyon csinos vagy! Mintha már látszana kicsit a hasad.  De félre ne érts, nem azt mondom, hogy kövér vagy! Sok nő egyből ezt veszi le, pedig...
  - Edward! Ne terelj! - vágtam közbe.
  - Tényleg nem tudom, hogy mire gondolsz!
  - Rosszul hazudsz!
  - Sarah...
  - Edward! Hol van John? És ne nagyon ragaszkodj a boltos variációhoz! Tudom, hogy nem igaz. Tehát, utoljára kérdezem:  Hol van John?    


 

Köszönöm! :D

Itt a blogom 2. díja! :)  Nagyon köszönöm! :D  (Az 1. sajna nem tudtam kitenni, mert nem kaptam meg a megfelelő instrukciókat)   Köszönöm szépen Bαяηιє!-nak

 

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő minden kérdésére válaszolnia kell.
3. 11 kérdést kell feltennie a jelölteknek!
4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni. /Nincs visszaadás, visszajelölés/

•   11 dolog magamról: 

1.  Lehet újat mondok, imádom a JEDWARDöt és vérbeli JedHead vagyok! :) 
2.  Most kezdem majd a gimit. 
3.  Van egy hörcsögöm, úgy hívják, hogy Hörbi :) <3 
4.   4 testvérem van. :) 
5.   Barna hajam és zöldes szemem van. 
6.   Nagyon szeretem Olly Murst
7.  Imádok utazgatni, várost nézni.
8.  Szeretek új dolgokat kipróbálni. :) 
9.  Szeretem az extrém dolgokat. például: vidámparkban, bármire felülnék!! :D 
10.  A barátaimért ölni tudnék! :)
11.  Megtalálsz Twitteren is:  @noncsi97

• 2.  A kapott kérdések   

1.  Mi alapján döntöd el az alapsztorit? ( film, álom, stb)
        - Ahogy olvastam a sztorikat, felmértem, hogy milyenek vannak. Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a főszereplő csaj, újra találkozna egykori szerelmével, meg ilyenek. És lényegében ezen a szálon indultam el. :) 
2. Melyik az a város, ahol a legszívesebben élnél?
       - Magyarországon belül: Budapest.  Kívül:  Anglia, vagy valahol Amerikában! :) 
3. Mióta írsz?
      - Komolyabban tavaly december óta. De már az Újra vele előtt is írogattam sztorikat, de egyiket sem fejeztem be...    
4. A fiúkon kívül van kedvenc énekesed/bandád?
      - Van.  Méghozzá, Olly Murs, Big Time Rush :D 
5. Van testvéred?
      - Igen. 4 is. :D 
6. Ha végeztél a középiskolával, mik a további terveid?
      - Ügyvéd, vagy Pszichológus szeretnék lenni, már régóta. :) 
7. Amit jelenleg írsz, az hanyadik blogod?
      - A leges legelső! :)
8. Van One Drictiontől, Jedwardtől vagy egyéb előadótól albumod?
     - Jedward - Young Love, és L.L. Juniortól még 2 :) 
9. Mi alapján választasz főszereplő lányt?
     - Húú fogalmam sincs..  :$ 
10. Szoktál zenét hallgatni írás közben?
      - Igen, gyakran szoktam. :) 
11. Kerültél már alkotói válságba?
      - Igen, sajnos nem is egyszer. De egyik nagyon jó barátnőm "küldte nekem az erőt" így sikerült folytatnom. :D 

• 3. Az én kérdéseim: 

1. Honnan merítesz ihletet? Egyszerűen a fejedben születik, vagy külső hatásokból? (tv, magánélet)
2. Melyiket szereted jobban? Jedward vagy One Direction? 
3. Csak írsz, vagy olvasol is fanfitcionöket? 
4. Mi vett rá, hogy elkezdj írni? 
5. A saját életedből is vannak részletek a sztoridban? 
6. Mi a kedvenc dalod? 
7. Mit szeretsz leginkább az írásban? 
8. Hova szeretnél eljutni? 
9. Ha lehetne 1 kívánságod, mi lenne az? 
10. Ha befejezed a jelenlegi blogodat, fogsz újat írni? 
11. Ki a kedvenc szereplőd a történetedben?  És miért? 

• 4. Akiknek tovább adom a díjat: 

@MissZituss
 Réka  

 

46. rész - Mély levegő...

  - Miért nem avattál be engem is a terveidbe?  Miért nélkülem szervezkedsz? - kiabáltam.
  - Gondoltam, most majd úgyis leülünk mindannyian beszélgetni. Akkor már miért ne essünk ezen is túl? 
  - De miért nem beszéltük ezt meg este? - kérdeztem, már normális hangszínben.
  - Mert már aludtál, mikor mindez az eszembe jutott.  - mondta higgadtan. - Figyelj! A napokban úgyis meg kellene tennünk ezt a lépést. Liam beszervezett egy új turnét a novemberi előtt. Hétfőn kezdődik és a szülinapunkig nem jövünk haza.
  - Jó utat!  - mondtam, kicsit sértődötten.
  - Én úgy gondoltam, velünk jössz!
  - Nem lehet.  Ebben az 1 hónapban rengeteg dolgom lesz itthon. Nem lenne értelme pár naponta haza, aztán visszamenni hozzátok.  - kontyoltam fel a hajam.
John mögém jött és hátulról átölelt. 
  - Haragszol rám? - kérdezte kisfiúsan?
Felé fordultam majd szorosan hozzábújtam.
  - Nem! - sóhajtottam. - Csak félek. Még nem készültem fel erre. - súgtam az ingébe.
  - Hé,hé! Nem kell egyedül végigcsinálnod! Itt vagyok veled! - csókolt homlokon.
Mikor végre elengedtük egymást, mindketten folytattuk a készülődést.
  - Sziasztok! - jött be Edward.
  - Hali! - köszöntem, majd John is.
  - Na készen vagytok? Odalent mindenki engem kérdezget a dolgokról és persze nem nézik jó szemmel, hogy nem mondok semmit. Inkább feljöttem hozzátok. Ti csak jobb társaság vagytok. Na és izgultok, hogy mit fognak szólni a nagy hírre?
  - Őt bezzeg beavattad? Véletlenül nem ő fog neked gyereket szülni?  Most tisztázzuk, hogy ne legyen meglepetés!
  - Valami rosszat mondtam? - kérdezte Ed szégyenlősen.
  - Áh, ne foglalkozz vele. Dolgoznak a hormonok. Kicsit harapós ma reggel!  - mondta halkan John.
  - Hallottam! - kiabáltam ki a fürdőszobából.
Kicsit lefröcsköltem az arcomat hideg vízzel, hogy megnyugodjak, majd fogat mostam és feltettem egy szolid kis nappali sminket.
  - Készen vagyok! - mentem ki a fiúkhoz.
  - Akkor mehetünk le? - kérdezte Edward.
  - Nem tudom. - néztem Johnra.
  - Ed előre mennél? Megyünk utánad azonnal. - kérte a testvérét.
  - Persze! Lent találkozunk. - ment ki.
John csak ült az ágyon, én viszont nem bírtam nyugton maradni. Fel s alá járkáltam a szobám közepén.
  - Minden rendben? Csak mert én már elszédültem!  - törte meg a csendet a fiú.
  - Nem, nincs. Te mégis, hogy bírsz ilyen nyugodt maradni?
  - Úgy, hogy nem gondolok rossz dolgokra. Csak a jóra. Na meg persze biztos vagyok a dolgomban. Ha nem lennék az, nem hívtam volna össze a családot. Ismerem a szüleimet. Biztosan jól fogadják majd.  Nem kell túldramatizálni.
  - A tieid lehet. Viszont az én apám ki fog belezni, amiért nem bírtad a nadrágodban tartani a micsodádat!
  - Igen. - kezdte nevetve. - Ez is megfordult a fejemben. Na de gyere! - fogta meg a kezem. - Essünk túl rajta.
  - Rendben! - sóhajtottam. Megszorította a kezem, majd elindultunk kifelé...

 - Na itt jönnek végre!  - hallottuk anya hangját az étkező felől.   John a hang irányába indult, engem pedig húzott magával.  Már mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál. Gyorsan köszöntöttük egymást a többiekkel, majd mi is leültünk a nekünk fent tartott helyekre, anya és Edward közé. Nem lett volna rossz, ha nem pont Susannel  kerültem volna szembe.
 Miután végeztünk az ebéddel anya behozta a desszertet, John pedig rátért a lényegre:
   - Nos, azért szerettem volna, hogy kicsit összeüljünk, mert Sarah és én mondani szeretnénk nektek valamit! - kezdte.  Aggódó, izgatott  és sürgető tekintetek szegeződtek ránk.  John még mindig fogta a kezem. Bizonyára látta rajtam, hogy nem sok kedvem van folytatni, így ismét ő vette kezébe az irányítást:
  - Ezt már biztosan tudjátok. Nem régiben Edward és én vettünk egy házat. - mielőtt folytatta apura nézett. - Szeretnénk az engedélyeteket kérni, hogy Sarah hozzánk költözzön.
  - Hát csak ennyi? Azt hittem komolyabb! - mondta nevetve apa.
  - Nem egészen. - folytatta John.   Mély levegőt vett.  Látszott rajta, hogy keresi a szavakat, de nem igazán találja őket.
  - Gyerekünk lesz! - vettem át a szót. 
Jól esett kimondani végre. Vicces volt hallani, ahogy a hír miatt megcsúszik valamelyik tányéron a villa.
  - És ez a fő ok, amiért nem megyek vissza New Yorkba. - tettem hozzá.
  - Gyerekek! Ez csodálatos! - örvendezett anyu. - De nem gondoljátok, hogy túl korai ez még nektek?
  - Hogy fogtok vele bírni? És a sok utazás? - kérdezte Susann.
  - A  gyereket nem hurcolhatjátok magatokkal minden felé.  Valamelyikőtöknek mindig itthon kell lenni vele. És a Jedward miatt, gondolom, hogy ez a feladat Sarahra hárul. Nem szeretném, hogy egyedül álló anya legyen a lányomból, ilyen fiatalon! - nézett apa a szúrós tekintetével a barátomra.
  - Brian! - szólt rá anya.
  - Mi sem így terveztük. - mondta John. - Majd megoldjuk.
  - Nem így terveztétek, de így alakult. Nekünk pedig el kell ezt fogadnunk. - mondta Susann, majd rám nézett és folytatta.: - És, hol tartasz drágám?
  - A 10. hétben.  - válaszoltam.
  - És csak most mondjátok el nekünk? - kérdezte anya.
  - Mi is csak nem régen tudtuk meg biztosra. Na meg volt ez a kis kórház látogatásom is.

Miután befejeztük a desszertet is, átmentünk a nappaliba és ott folytattuk a beszélgetést. A szülők mindenféle jó tanácsokkal árasztottak el engem és Johnt.  Mikor a férfiak a házban megunták a beszélgetést, kimentek az udvarra focizni.   Anya és Susann viszont rám szálltak. Onnan nem igazán tudtam volna menekülni. Olyan dolgokat meséltek el, ami nem biztos, hogy engem érdekelt volna... De azért örültem, hogy ilyen jól fogadták, mert abszolút nem erre számítottam.

                                             Ezt a képet nem hagyhattam ki!! :D  <3 
   

45. rész - Mint régen...

   A hídon ültem és lóbáltam a lábam a patak felett.  Tévedés ne essék! Nem azért, mert olyan boldog, vagy izgatott lennék. Nem. Épp ellenkezőleg. Szomorúnak és magányosnak éreztem magam.  Örülnöm kéne, amiért a babám és én is jól vagyunk, de most valahogy nem megy.  Úgy tűnik, a hangulat ingadozás nálam is kezd betenni, ahogy ez általában a várandós nőknél van.  Nincsenek szerencsére reggeli rosszul léteim, az ebédemet sem látom viszont, a szédülés sem gyötör, ellenben olykor-olykor egy lelki szemeteskuka  vagyok, konkrétan ok nélkül.
  Már elég régóta üldögéltem itt. Világos volt, mikor kijöttem, most meg korom sötét.   Így elég félelmetes ez a hely, de valahogy most ez sem tudott érdekelni. A levegő is nagyon lehűlt, amire nem készültem.  Magam köré fontam bekötözött karjaimat, hogy kicsit felmelegedjek.  Elmosolyodtam, mikor eszembe jutottak az újságírók  a kórház előtt.  Ha hoznak le sztorit, kíváncsi vagyok mennyi igazsággal rondítanak bele a kis meséjükbe.
  - Hát itt vagy! - zökkentett vissza a jelenbe egy ismerős hang. Először megijedtem, hisz a nagy csendet eddig csak a tücsök ciripelések zavarták meg, most pedig egy emberi hang. De egyből felismertem, így anélkül, hogy felé fordultam volna:
  - Azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak és ápolnod kelljen életünk végéig? - viccelődtem. 
Becky talált rám. Mikor régen megijesztettem, mindig ezzel a mondattal jött...
  - Azt hát! - mondta nevetve, majd leült mellém és megölelt.
  - Kedves vagy! - nevettem én is.
  - Hé! Én legalább ezt mondom, nem pedig: "hát persze, majd havonta egyszer kétszer meglátogatlak!" - utánozott engem. - Na mind1.  Hallod, mindenki téged keres!
  - Már nem mindenki.  Honnan tudtad, hogy itt találsz?
  - Régen is mindig idejöttél, mikor szomorú voltál.  De nem gondoltam, hogy még mindig kijársz ide.  - nézett a sötétség felé.
  - Sajnos már nagyon ritkán. De honnan veszed, hogy szomorú vagyok?
  - Itt vagy! - nevetett ismét.
  - Jogos! - mondtam ugyan így.
  - Na mesélj! Mi bánt?
Mély levegőt vettem. Gondoltam tényleg elmondom, de egyszerűen nem jött a számra.
  - Fázom! - böktem ki.
  - Nem csodálom, 10 fok, ha van idekint. Az öltözéked elnézve, nem ilyen időre számítottál. Na de nem ezt kérdeztem!
Végignéztem magamon gyorsan.  Még mindig az volt rajtam, amit még a kórházban ügyeskedtünk magamra. Egy térdgatyó, egy pántos felső és rá egy bő nagyon nagyon vékony kardigán. Hát igen, nem a legmelegebb... 
  - Nem! Arra nem számítottam, hogy idekint kell nem tudom hány órán keresztül dekkolnom!
  - Akkor üljünk be a kocsiba. Ott meleg van.
  - Remek ötlet! - pattantam fel. Felkaptam a sarumat magam mellől, gyorsan belebújtam, majd Beckyre néztem, aki még mindig ott ült, ahol eddig.
  - Na nem jössz? - kérdeztem.
  - Ja, hogy most?! Oké, menjünk. - állt fel ő is.
Az autó felé vettük az irányt. Ott parkolt, ahol én is szoktam, ha azzal jövök ide.
  - Ugye, majd teletankolod az autóm, ha már egész nap furikáztál vele? - viccelődtem.
  - Már megvolt! - mondta.
  - Oh, köszi. De nem gondoltam komolyan!
  - De, ha nem tettem volna meg, akkor nem igen lenne használatképes.
Becky a kezembe nyomta a kulcsokat. Beültem a volán mögé, a barátnőm pedig mellém.  Bent valóban sokkal melegebb volt, pedig nem kapcsoltam fűtést. Még a motort sem kapcsoltam be, így csak ültünk a csendben és bámultunk magunk elé.
  - Tényleg szeretném tudni, hogy mi a baj! - nézett rám végül Becky.  Most már nem terelhetem a témát. Ki kell mondanom.
  - Félek! - tettem meg.
  - Én is. Elég sok mindentől! Kicsit konkrétabban?
  - Félek, hogy elveszítem Johnt.
  - Szerintem ettől nem kell tartanod! - mondta.
  - Miből gondolod ezt?
  - Nos, legfőképp abból, ahogyan rád néz.  Olyan birtokló a tekintete. Azt súgja, hogy csak az övé vagy és akár ölni is tudna érted.  Látszik rajta, hogy mennyire szeret téged. Te ma nem láttad az arcát, mikor Lanával elindultunk, hogy elvisszük a táskádat, majd vissza is mentünk vele és közöltük, hogy nem vagy sehol. Azóta is téged keres!
  - Túlságosan fél engem.
  - Mert nagyon szeret! Ráadásul, nemsokára lesz valaki, aki örökre összeköt tieteket!
Kezeim önkéntelenül is a hasamra bandukoltak.
  - Igen. - helyeselt Becky, majd hátranyúlt a táskámért és az ölembe rakta. / Ma már másodszor ugyan ez a mozdulat.../  Kihalásztam belőle a telefonomat. Már hiányzott. Egyáltalán nem lepett meg  a 3 nem fogadott hívás Beckytől, 2 anyától, 1 Lanatól. Ja és persze a 17 SMS- t se hagyjam már figyelmen kívül.
  - Mikor tűnt fel, hogy ott maradt a mobilom, a táskámmal együtt? - néztem nevetve Beckyre.
  - Mikor John kihozta nekünk a csörgő táskát a nappaliba. Jajj ezt el kell mesélnem!  Mikor John is visszajött a házhoz, elment aludni, mert hát szerencsétlen egész éjszaka nem tudott aludni.  Később gondoltunk felhívunk, megkérdezi, hogy vagy. Aztán a 4. hívás után így hót kómás arccal John kivánszorog hozzánk a nappaliba, nyugiba, mint aki világát nem tudja leteszi a táskád a hozzá legközelebbi stabil tárgyra, megfordul és apró, pici lépésekkel visszakóvályog a szobájába. Nagyon vicces volt. - nevetett.
Én is vele együtt nevettem, ahogy elképzeltem mindezt.  Kicsit később anyut kezdtem hívni, hogy tájékoztassam hogy létemről. Amint leraktuk, John nevét kezdtem keresgél, de mire megnyomhattam volna a hávás gombot az ő képe jelent meg a képernyőn.  Beelőzött...
  - Szia! - szóltam bele.
  - Ne haragudj, amiért otthagytalak délután. Fáradt voltam, nem igazán működött az agyam.
  - Nem haragszom. Megértem.
  - De biztos?
  - Teljesen! Amúgy is ki kellett szellőztetnem kicsit a fejem. - mondtam. Kis szünet állt be, majd ő folytatta:
  - Mikor jössz haza?
Fogós kérdés...
  - Jelenleg nem igazán tudom eldönteni, hova haza.
  - A szüleidnél vagyok most. - mondta.
Nos nem éppen erre a válaszra számítottam...
  - Pár perc és otthon vagyunk Beckyvel.  - válaszoltam a korábban feltette kérdésére.
  - Remek. Akkor itt találkozunk! Szeretlek! - mondta, majd bontotta a vonalat.
Beckyre pillantottam. Míg én telefonáltam,  ő a mobilján twittereztt.  Beindítottam az autót és hazaindultunk. A sötétben véletlenül rossz helyen fordultam le, így egy kicsit kerültünk. Konkrétan az 5 perces útból 1 órás lett... Fogalmam sincs, hogy csináltam. Aztán végül csak sikerült megtalálni a helyes irányt és hazajutottunk.
Anya és John nagy öleléssel fogadtak minket. John különösen naggyal. És persze, mindketten megjegyezték a 40 perc késést...    Becky visszament a házba, én és John pedig maradtunk nálunk. Amilyen gyorsan csak tudtam lefürödtem. A kötések nagyon idegesítettek, nem elég, hogy alig tudok bármit is csinálni, még vigyáznom is kell rájuk, például, hogy ne legyenek vizesek...  Miután nagy nehezen végeztem  befeküdtem az ágyamba, John pedig mellém. Úgy döntött ma velem alszik. Beszélgettünk egy kicsit, majd elnyomott az álom.  

Reggel:

Matatás hangjára ébredtem.  Kinyitottam a szemeimet. John pakolászott és öltözködött.
  - Hova készülsz? - kérdeztem álmosan.  Megfordult, majd mosolyogva odahajolt hozzám és megpuszilt.
  - Az égvilágon sehova. Csak már itt az ideje, hogy felkeljünk és segítsünk egy kicsit Lorannek.
  - Miért? Mit csinál anyu?
  - Ma jött haza Brian és este, amíg vártunk téged haza, megemlítettem Lorannek, hogy vettünk egy házat és, hogy hozzám költöznél. Annyit mondott, hogy térjünk erre vissza ma, mikor apud is itthon lesz.
  - És ezt miért nem említetted nekem este? - indultam el a fürdőszobámba. Út közben kinéztem az ablakon és megakadt a szemem egy ismerős autón.
  - Ne jött szóba. - mondta.
  - És a szüleid érted jöttek? Vagy miért vannak itt?
  - Én hívtam ide őket. - jött közel hozzám, megfogta a kezeimet és mélyen a szemembe nézett. - Sarah, már csak 1 fontos dolog van, amit meg kell tudniuk a szüleinknek! - mondta nyugodtan.
Elkapott a pánik, mert egyből tudtam, hogy mire gondol....