47. rész - Irány Bécs

     Október 16.-a van, az ikrek születésnapja. Úgy volt, hogy ma jönnek haza, de  csúszott a turné, így még pár hetet külföldön kell tölteniük.
    Időközben átköltöztem. Becky itt van velem még mindig és rengeteget segít.  Jake pedig a nagynénjénél van, de ő is itt Dublinban.  Így legalább van társaságom és nem vagyok teljesen egyedül.  Mondjuk mostanában az idő eltöltésével nem lenne nagy gond, ugyanis sikeresen felvételiztem egy helyi egyetem jogi karára.  Úgy gondoltam az első félévben tanulok, utána pedig babázok.  Aztán, ha a kicsim nagyobb lesz folytatom itt a sulit. Sajnso New Yorkról teljesen elfeledkezhetek. Oda maximum már csak nyaralni megyek vissza.
  Reggel az első dolgom volt, hogy felköszöntsem a srácokat.  Egyúttal Johnnak elküldtem az első képet a babánkról.  A mai napon akartam a kezébe nyomni, de ez még várat magára.  Két hete voltam ultrahangon. Becky és anya kísért el. John csak lélekben volt ott velem, de nagyon sajnálta, amiért ki kellett hagynia. Végre leszedték  az idegesítő kötéseimet is. Már csak pár tapasz van a mélyebb vágások helyén.
   - Megjött a kaja! - jött be Becky a szobámba. Amíg a srácok nincsenek itthon, velem lakik a barátnőm. Egyedül ebben a hatalmas házban?! Soha! A horrorfilmekben sem szokott az ilyen jól végződni...
   - Oh, na végre! - által fel az ágyról.  -  Majd éhen halok!  - mondtam.
Lementünk a konyhába és nekiláttunk az ételnek.
  - Mikor is jönnek haza fiúk? - kérdezte, mikor befejezte.
  - Igazából fogalmam sincs. 1 vagy 2 hét múlva talán. Miért?
  - Csak kérdezem. Mert nem akarlak sokáig egyedül hagyni.
  - Miről beszélsz? Tudod, hogy addig maradsz, ameddig csak akarsz! - mondtam. - Vagy már unsz?
  - Jajj dehogy is! - kezdte nevetve. - És tudom nagyon jól.  Csak anya tegnap hívott. Apa bekerült a kórházba. Szívrohama volt.  És haza kell mennem hozzájuk. Segíteni anyunak a kávézóval, meg persze meglátogatni őket.  Már lefoglaltam a repülőjegyet. Egy hét múlva hazautazom. Csak érdekelt, hogy nem-e baj, hogy itt hagylak?!
  - Úristen szegény. Dehogy baj! Otthon most nagyobb szükség van rád. Én megleszek egyedül is. Meg Jake is itt van, meg a suli. Vagy annyi, hogy hazamegyek anyuékhoz. - mondtam, míg vettem egy következő szelet sütit. Ez már körül belül a 3. volt. 
  - Azigen. Hogy bírsz te ennyit enni? - nézett rám Becky.
  - Már ne is haragudj, de terhes vagyok, ha esetleg nem tudtál volna róla!  Kettőnk helyett kell ennem. Fel tudnék falni sokszor egy egész szupermarketet... És olyan fura dolgokat kívánok, amiket vagy utálok, vagy még életemben nem ettem. Áh kész őrület!!
  - Végül is, mindig jó új dolgokat kipróbálni... - mondta nevetve Becky.
  - Ez nem vicces! - nyúltam máris egy másik szelet sütiért, de megzavart a csengő.  - Kinyitom!

 - Szervusz Angyalom! - köszönt Susann, majd mögötte Kevin is. 
 -  Sziasztok! Gyertek beljebb! - tártam ki az ajtót. 
Elvettem tőlük a kabátjaikat, majd bekísértem mindenkit a nappaliba. Becky is csatlakozott hozzánk.
 - Látom sikerült szépen berendezkedned! - nézett körül Kevin.
 - Igen. Még van pár doboz, ami kicsomagolásra vár, meg van, amit még nem hoztam át.  De haladok.
 - Na és hogy vagy kedves? - kérdezte Susann. - Hogy bírod így egyedül?
 - Nagyon jól, köszönöm. És abszolút nem vagyok egyedül. Becky és Jake itt vannak velem és mindenben segítenek.  - mondtam mosolyogva.
  - Persze! De gondolom hiányoznak a fiúk.
  - Igen! Nagyon.
  - Nekünk is. éppen ezért gondoltam, hogy már csak a születésnapjuk miatt is elutazunk hozzájuk és meglepjük őket. Liammel már mindent lebeszéltem. John és Edward semmiről sem fog tudni. Már csak az a kérdés, hogy volna-e kedved jönni?
  - Abszolút! - vágtam rá hezitálás nélkül.  - Mikor és hova megyünk?
  - Holnap reggel indulunk Bécsbe. Megfelel?
  - Persze! Becky is jöhet?  - kérdeztem
  - Ha szeretnél? - fordult Susann a lány felé.
  - Igen. Jól hangzik. De meddig maradunk?
  - Én és Kevin 2 éjszakát maradunk. Az, hogy ti meddig szeretnétek maradni, az rajtatok múlik. - mondta.
  - Szóval úgy pakoljatok! - szólt Kevin.
  - Oké!
  - Na, akkor mi most megyünk. Holnap reggel 7 órára legyetek készen! Idejövünk értetek.
  - Rendben! - felletem.
Kikísértem Susannt és Kevint, majd visszamentem Beckyhez a nappaliba.
  - És most mit csináljunk?  Pakoljunk? - kérdezte a lány.
  - Igen. De előtte...
  - Jaja, én is felhívom anyut. - vágott a szavamba.
  - Én arra gondoltam, hogy együnk valamit...  De ez sem rossz ötlet.  - mondtam nevetve.
  - Úristen! - forgatta a szemeit.
A nap további részében nagyrészt azon tanakodtunk, hogy milyen ruhákat pakoljunk, meg körül belül mennyit.  Végül is, tök jó, hogy nemrég pakoltam be a szekrényembe, de már feldúltam... Mire végeztünk már legalább egy hétre elegendő cucc volt a bőröndjeinkben.   Ez után betettünk egy filmet, aminek már az elején sikerült bealudnom....

Másnap:

Bécs egyszerűen fantasztikus. Annyira más, mint amihez hozzászoktam. 
A repülőút viszont borzalmas volt.  Végig hányinger gyötört. Mindig is jól bírtam a repülést, olyan, mint ma, még soha sem történt velem...
Liam kijött elénk a reptérre autóval és egyenesen a szállodához vitt minket.  Direkt ablak mellé ültem, hogy nézelődhessek.  Tuti, hogy amíg itt leszek, elráncigálok valakit sétálni. Egy étterem előtt kapott el minket a piros lámpa. Belestem a hatalmas ablakokon. Hirtelen, mintha Johnt vagy Edwardöt pillantottam volna meg oldalról egy lány társaságában az egyik asztalnál, de nem sikerült leellenőriznem, mert elindultunk.  Liam azt mondta, hogy megkérte őket, bármi van, maradjanak a szállodában. Szóval nem hiszem, hogy bármelyikőjük is ott ült volna. 
Kicsit sajnáltam, hogy olyan gyorsan a hotelhez értünk, szívesen elnézelődtem volna még, de nagyon izgatott voltam, amiért hamarosan újra láthatom Johnt.  Lecuccoltunk a szobáinkba, majd Liam a fiúkhoz kísért minket.  Bekopogtunk az ajtón, de senki sem nyitott ajtót. Lementünk egy pótkulcsért, majd vissza a szobába, ami persze üres volt. Látszott Liamen, hogy ideges, amiért az ikrek megint nem fogadtak szót neki. Kihalászta a telefonját a zsebéből és Edet kezdte hívni. Mint kiderült, csak a szálloda játéktermében volt. Biztos voltam benne, hogy John is vele, de Edward egyedül jött fel. Mindenkit megölelgetett és nagyon örült nekünk, ugyanakkor rettentő furcsán viselkedett.  Látszott rajta, hogy titkol valamit.
  - Hol van a testvéred? - kérdezte meg helyettem is Susann a fiától.
  - Öhm...  Hát..  Lement a boltba. - mondta határozatlanul.
  - És te miért nem mentél vele? - kérdeztem gyanakvóan.
  - Mert.. Mert hidegrázást kapott a nyuszis mamuszom! Meg amúgy is, Liam megkért, hogy maradjunk a szállodában és Johnnal ellentétben, én szót fogadtam!   Kevin és Susann annyiban hagyták a dolgot, de engem viszont egyre jobban zavart. Lehet, hogy nem csak egy hasonló srácot láttam az étteremben?   Mikor már végleg meguntam a várakozást, na meg a tanakodást, hogy mi lehet, félrehívtam Edwardöt.
  - Na mondd! Mizujs? - játszotta a hülyét.
  - Előbb te!
  - Mire gondolsz?
  - Okos fiú vagy te!  Tudod nagyon jól, mire gondolok.
  - Ha arra vagy kíváncsi, nagyon csinos vagy! Mintha már látszana kicsit a hasad.  De félre ne érts, nem azt mondom, hogy kövér vagy! Sok nő egyből ezt veszi le, pedig...
  - Edward! Ne terelj! - vágtam közbe.
  - Tényleg nem tudom, hogy mire gondolsz!
  - Rosszul hazudsz!
  - Sarah...
  - Edward! Hol van John? És ne nagyon ragaszkodj a boltos variációhoz! Tudom, hogy nem igaz. Tehát, utoljára kérdezem:  Hol van John?