46. rész - Mély levegő...

  - Miért nem avattál be engem is a terveidbe?  Miért nélkülem szervezkedsz? - kiabáltam.
  - Gondoltam, most majd úgyis leülünk mindannyian beszélgetni. Akkor már miért ne essünk ezen is túl? 
  - De miért nem beszéltük ezt meg este? - kérdeztem, már normális hangszínben.
  - Mert már aludtál, mikor mindez az eszembe jutott.  - mondta higgadtan. - Figyelj! A napokban úgyis meg kellene tennünk ezt a lépést. Liam beszervezett egy új turnét a novemberi előtt. Hétfőn kezdődik és a szülinapunkig nem jövünk haza.
  - Jó utat!  - mondtam, kicsit sértődötten.
  - Én úgy gondoltam, velünk jössz!
  - Nem lehet.  Ebben az 1 hónapban rengeteg dolgom lesz itthon. Nem lenne értelme pár naponta haza, aztán visszamenni hozzátok.  - kontyoltam fel a hajam.
John mögém jött és hátulról átölelt. 
  - Haragszol rám? - kérdezte kisfiúsan?
Felé fordultam majd szorosan hozzábújtam.
  - Nem! - sóhajtottam. - Csak félek. Még nem készültem fel erre. - súgtam az ingébe.
  - Hé,hé! Nem kell egyedül végigcsinálnod! Itt vagyok veled! - csókolt homlokon.
Mikor végre elengedtük egymást, mindketten folytattuk a készülődést.
  - Sziasztok! - jött be Edward.
  - Hali! - köszöntem, majd John is.
  - Na készen vagytok? Odalent mindenki engem kérdezget a dolgokról és persze nem nézik jó szemmel, hogy nem mondok semmit. Inkább feljöttem hozzátok. Ti csak jobb társaság vagytok. Na és izgultok, hogy mit fognak szólni a nagy hírre?
  - Őt bezzeg beavattad? Véletlenül nem ő fog neked gyereket szülni?  Most tisztázzuk, hogy ne legyen meglepetés!
  - Valami rosszat mondtam? - kérdezte Ed szégyenlősen.
  - Áh, ne foglalkozz vele. Dolgoznak a hormonok. Kicsit harapós ma reggel!  - mondta halkan John.
  - Hallottam! - kiabáltam ki a fürdőszobából.
Kicsit lefröcsköltem az arcomat hideg vízzel, hogy megnyugodjak, majd fogat mostam és feltettem egy szolid kis nappali sminket.
  - Készen vagyok! - mentem ki a fiúkhoz.
  - Akkor mehetünk le? - kérdezte Edward.
  - Nem tudom. - néztem Johnra.
  - Ed előre mennél? Megyünk utánad azonnal. - kérte a testvérét.
  - Persze! Lent találkozunk. - ment ki.
John csak ült az ágyon, én viszont nem bírtam nyugton maradni. Fel s alá járkáltam a szobám közepén.
  - Minden rendben? Csak mert én már elszédültem!  - törte meg a csendet a fiú.
  - Nem, nincs. Te mégis, hogy bírsz ilyen nyugodt maradni?
  - Úgy, hogy nem gondolok rossz dolgokra. Csak a jóra. Na meg persze biztos vagyok a dolgomban. Ha nem lennék az, nem hívtam volna össze a családot. Ismerem a szüleimet. Biztosan jól fogadják majd.  Nem kell túldramatizálni.
  - A tieid lehet. Viszont az én apám ki fog belezni, amiért nem bírtad a nadrágodban tartani a micsodádat!
  - Igen. - kezdte nevetve. - Ez is megfordult a fejemben. Na de gyere! - fogta meg a kezem. - Essünk túl rajta.
  - Rendben! - sóhajtottam. Megszorította a kezem, majd elindultunk kifelé...

 - Na itt jönnek végre!  - hallottuk anya hangját az étkező felől.   John a hang irányába indult, engem pedig húzott magával.  Már mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál. Gyorsan köszöntöttük egymást a többiekkel, majd mi is leültünk a nekünk fent tartott helyekre, anya és Edward közé. Nem lett volna rossz, ha nem pont Susannel  kerültem volna szembe.
 Miután végeztünk az ebéddel anya behozta a desszertet, John pedig rátért a lényegre:
   - Nos, azért szerettem volna, hogy kicsit összeüljünk, mert Sarah és én mondani szeretnénk nektek valamit! - kezdte.  Aggódó, izgatott  és sürgető tekintetek szegeződtek ránk.  John még mindig fogta a kezem. Bizonyára látta rajtam, hogy nem sok kedvem van folytatni, így ismét ő vette kezébe az irányítást:
  - Ezt már biztosan tudjátok. Nem régiben Edward és én vettünk egy házat. - mielőtt folytatta apura nézett. - Szeretnénk az engedélyeteket kérni, hogy Sarah hozzánk költözzön.
  - Hát csak ennyi? Azt hittem komolyabb! - mondta nevetve apa.
  - Nem egészen. - folytatta John.   Mély levegőt vett.  Látszott rajta, hogy keresi a szavakat, de nem igazán találja őket.
  - Gyerekünk lesz! - vettem át a szót. 
Jól esett kimondani végre. Vicces volt hallani, ahogy a hír miatt megcsúszik valamelyik tányéron a villa.
  - És ez a fő ok, amiért nem megyek vissza New Yorkba. - tettem hozzá.
  - Gyerekek! Ez csodálatos! - örvendezett anyu. - De nem gondoljátok, hogy túl korai ez még nektek?
  - Hogy fogtok vele bírni? És a sok utazás? - kérdezte Susann.
  - A  gyereket nem hurcolhatjátok magatokkal minden felé.  Valamelyikőtöknek mindig itthon kell lenni vele. És a Jedward miatt, gondolom, hogy ez a feladat Sarahra hárul. Nem szeretném, hogy egyedül álló anya legyen a lányomból, ilyen fiatalon! - nézett apa a szúrós tekintetével a barátomra.
  - Brian! - szólt rá anya.
  - Mi sem így terveztük. - mondta John. - Majd megoldjuk.
  - Nem így terveztétek, de így alakult. Nekünk pedig el kell ezt fogadnunk. - mondta Susann, majd rám nézett és folytatta.: - És, hol tartasz drágám?
  - A 10. hétben.  - válaszoltam.
  - És csak most mondjátok el nekünk? - kérdezte anya.
  - Mi is csak nem régen tudtuk meg biztosra. Na meg volt ez a kis kórház látogatásom is.

Miután befejeztük a desszertet is, átmentünk a nappaliba és ott folytattuk a beszélgetést. A szülők mindenféle jó tanácsokkal árasztottak el engem és Johnt.  Mikor a férfiak a házban megunták a beszélgetést, kimentek az udvarra focizni.   Anya és Susann viszont rám szálltak. Onnan nem igazán tudtam volna menekülni. Olyan dolgokat meséltek el, ami nem biztos, hogy engem érdekelt volna... De azért örültem, hogy ilyen jól fogadták, mert abszolút nem erre számítottam.

                                             Ezt a képet nem hagyhattam ki!! :D  <3