49. rész

 Becky szemszöge:

    - Mi a jó istent csinálsz te? - riadt fel Sarah.
    - Bocsi.  Csak szétesett az ágyam. Szóltam a recepción, de ahelyett, hogy megcsinálták volna, a kezembe nyomtak egy fúrót. A fiúk még alszanak. Én is aludnék még, de hát legurulok az ágyról...  - mondtam, közben a következő csavart illesztettem a helyére. Odaemeltem a fúrót, de mielőtt nekiláthattam volna Sarah közbeszólt:
   - Nehogy elkezdj nekem itt hangoskodni! Gyere, elférünk ketten is! - csúszott arrébb az ágyán.
   - Köszi!  -  átpakoltam a párnáimat meg a takarómat, majd nagy nehezen visszaaludtam.

Már itt vagyunk Bécsben egy ideje.  Susann és Kevin tegnap reggel repültek haza, én pedig holnap fogok.  New Yorkig meg sem állok...   Sarah marad az ikrekkel a turné maradék 2 hetében. Így jó mindenkinek.
Este abban maradtunk, hogy miután felkeltünk, elmegyünk várost nézni, meg venni ezt azt. Elvileg csak mi ketten, de kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mert az elmúlt  pár napban a "csak mi ketten" kategória magában foglalt még legalább 2 főt.  Ami mondjuk nem zavart, mert imádom az ikreket, de néha kicsit sok belőlük.  Főleg, hogy Edward és Én köztem még mindig fagyos kicsit a hangulat, de próbáljuk feledni a múltat. Úgy néz ki, ő kicsivel gyorsabban felejt, mert már egy ideje új barátnője van, Madison.

  - Hé, Becky! Éhes vagy? Persze, hogy az vagy! Na, ébredj! Hozattam fel kaját. - keltett a barátnőm.
Nagy nehezen feléledtem, majd leültünk reggelizni.   Megbeszéltük a mai programjainkat, pihentünk egy kicsit, majd hivatalosan is elkezdtük a napot. 
Először a Hősök Terére mentünk, majd szép sorjában haladtunk, mígnem minden nevezetességet megnéztünk.  Alig bírtunk állni már a lábunkon, így bevánszorogtunk egy közeli plázába, ahol találtunk egy színpatikus kis cukrászdát. Beültünk oda, és amíg vártuk a rendelésünket megnéztük az eddig készült fényképeinket, közben be nem állt a szánk...     Végre tényleg csak mi ketten voltunk, aminek nagyon örültem, hiszen egy darabig ez az utolsó közösen eltöltött napunk.   Tök jól elvoltunk, aztán Sarahnak megszólalt a telefonja.
  - Bocsi, ezt fel kell vennem. - mondta.
  - Csak nyugodtan!
  - Szia Liam! ...  Persze mondd! ... Akkor? ... Öhm, gyere. ... Igen. A földszinten vagyunk, pont a főbejárattal szemben, egy cukrászdában.  ....  Oké! Szia.
  - Idejön? - kérdeztem.
  - Igen. Megakar valamit beszélni velem, ami nem épp telefontéma. Fogalmam sincs, mit akarhat.  - kortyolt bele az üdítőjébe.
  - Hát, most majd kiderül, mert ott jön. - mutattam a forgó ajtó felé.
  - Oh, még ugyan gyors volt! - mondta nevetve. - Ennyire fontos?
  - Biztos...
  - Sziasztok lányok! - ült le az asztalunkhoz Liam.
  - Hello!  - köszöntünk egyszerre Sarahval.
  - Na, mit szeretnél? - kérdezte a barátnőm.
  - Beszélni veled, ha lehet, négyszemközt. - nézett rám.
  - Hogyne!  - vettem a célzást.  Kiszívtam az poharam tartalmának utolsó cseppjét, majd fogtam a cuccom és felálltam.
  - Hova mész?  - kérdezte Sarah.
  - Szerintem, vissza a szállodába.  Van még mit csomagolnom, azt befejezem.
  - De nem vársz meg?
  - Nem. Beszéljetek nyugodtan!
  - Becky...
  - Nyugi, nincs semmi baj!  Majd később találkozunk.  Sziasztok! - jöttem el.
Persze, megtehettem volna, hogy amíg ők beszélnek, szétnézek pár butikban. Hisz hatalmas ez a pláza, mi meg csak a földszintig jutottunk. De  most jobbnak láttam visszamenni.  Felültem egy helyi járatos buszra, kapcsoltam egy kis zenét, majd az ablakon keresztül bámultam, ahogy elsuhannak mellettem az épületek....

Liam szemszöge:

  - Hallgatlak! - nézett rám kíváncsi tekintettel Sarah.  
Nem tudtam hol kezdeni a mondandómat.  Ismerem már ey ideje a lányt, megbékéltem a tudattal, hogy John barátnője, ugyanakkor még mindig elég vegyesek az érzelmeim iránta. 
  - Először is, szeretnék neked is gratulálni a kisbabához! Mikor a fiúktól hallottam, azt hittem csak ugratnak, de aztán megláttalak. 
  - Köszönjük!
  - A másik pedig.  Egyre jobban elterjedt, kitudódott, hogy az ikreknek barátnői vannak.  Pontosabban, hogy Johnnak.  Madisonról, vagy hogy is hívják a lányt, még nem nagyon tudnak. Szóval, szeretne téged megismerni a világ.
  - Engem? - lepődött meg.
  - Igen.  Nemrég keresett fel az ITV2 tv csatorna producere. Most fog indulni egy új műsor.  Ilyen beszélgetős lesz, és felhívtak, hogy egy decemberi felvételen így hárman nem-e vennétek részt?!
  - A fiúk tudnak erről?   Mármint, hogy engem is...
  - Persze!  Nekik is ma mondtam, mielőtt hívtalak.  Ők teljes mértékben benne vannak, de helyetted nem akartak dönteni.  Ez rajtad áll, hogy szerepelsz a műsorban, vagy nézed.
  - Értem!  De van egy kis probléma.
  - Micsoda? 
  - A hasam. Addigra már nem fogom tudni elrejteni.
  - Nem is kell! Ha addig nem szűrődik ki, ott lesz a legjobb alkalom, hogy nyilvánosságra hozzátok. Előbb, utóbb úgyis kiderül. Jobb, ha tőletek hallják, mint hogy  felreppenjen egyszer csak  valakitől a téma és botrány legyen.
  - Rendben. Akkor, ha ilyen kedvesek, hogy gondoltak rám is, elmegyek.
  - Oké. Ez esetben még ma visszahívom őket, hogy elkezdjünk szervezkedni.
  - És ezt nem hallhatta Becky?
  - Jobb szeretem, csak az érintetteket beavatni, az ilyen ügyekbe.  Az meg, hogy te elmondod-e neki, vagy sem, rajtad áll.
  - Értem.
  - Hát, akkor mi végeztünk is. Akarod, hogy visszavigyelek a szállodába? - kérdeztem.
  - Igen! Az jó lenne.  - mondta.
Megvártam, még fizetett, majd elindultunk az autóhoz.  Útközben még beszéltünk pár szót, de többnyire csöndesen telt.

Becky szemszöge:

Nagyon örültem, mikor végre visszaértem a szállodához.  Igen, busszal jöttem és a megálló követlen az épület előtt van, mégis lejártam a lábam.  Megint.   Ugyanis két megállóval túl mentem...   Rám vall, hogy fent maradok a buszon...   Na mind1 is..  Mikor felértem a szobámba ledobtam magam  az ágyra.  Örömmel tapasztaltam, hogy ezúttal nem esett szét.  No meg, hogy egyáltalán össze van rakva. Csak mert reggel nem így hagytam itt...    Na de ez most nem tudott érdekelni. Csak aludni akartam, de amint lementem alfából bétába, kopogni kezdte az ajtón.
  - Ajj, annyira tudtam... - motyogtam, míg odamentem a bejárathoz és kinyitottam azt.
  - Szia! - mosolygott rám Edward. - Reméltem, hogy már visszajöttetek! 
  - Hali.  Hát csak én.
  - Saraht hol hagytad? - jött be.
  -  Liam beszélni akart vele, így elküldött. - mondtam.
  - Sarah?  - nézett rám meglepetten.
  - Nem. Liam.
  - Ja.  Biztos a műsort beszéli meg vele.
  - Milyen műsort?  Ah, tudod mit? Nem érdekel. John hol van?
  - Talált egy DVD-t a TK-ban és azt nézi.  Valami Skins.  Ma egész nap azt bámulta...
  - Jajj, az jó! Sarahval nagyon szeretjük azt a sorozatot!
  - Biztos.  Na, de mesélj! mit csináltatok ma?
  - Hát... - kezdtem el.  Csak úgy dőltek belőlem a szavak. Mindent elmondtam. Még a reggeli fúrós incidenst is. Miközben magyaráztam, egyszer csak azt vettem észre, hogy a szemembe lógó tincsemhez nyúl, majd a fülem mögé igazítja.  Aztán arca egyre közelebb került az enyémhez. Elakadtak a szavak, de épp időben, ugyanis szája már az enyémen pihent.  Percekig ölelkeztünk, majd hirtelen eltolt magától.
  - Becky, ezt nem szabad! - mondta rémülten.
  - Jókor jut eszedbe!
  - Ne haragudj!  Nem tudom, hogy mi ütött belém. Elkapott a hév...
  - Most jobb, ha elmész!
Kicsit hezitált még mellettem, majd felpattant és kiment.
A történteken járt az agyam.   Jó, mondjuk én is ellenkezhettem volna, de hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Egy biztos: ezek után nagyon örülök, hogy holnap már repülök haza New Yorkba.   Nem szeretnék mostanában Madisonnal találkozni, nem tudom, hogy tudnék a szemébe nézni....