52. rész - Minden, egy nap...

John szemszöge:


- John! A rendőrök téged keresnek!  - mondta Sarah.   Értetlenkedve néztem rá, azt hittem csak ugrat, de látszott rajta, hogy aggódik.
 - Na mit műveltél már megint? - pattant le mellém a kanapéra Ed.   Látszólag kicsit sem vette komolyan.  Ami azt illeti, most még én sem.
 - Rögtön kiderül! - álltam fel.
Sarah az ajtóhoz kísért, ahol valóban két egyenruhás úriember állt.   Köszöntöttük egymást, bemutatkoztunk, majd a lényegre tértek:
 - Úgy tudjuk, Kevin Grimes a maga bátyja.
 - Igen. Mi van vele?  - kérdeztem.
 - A testvérét, dogcsempészés, birtoklás, valamit annak terjesztése és fogyasztása miatt az éjszaka őrizetbe vettük. - kezdte a magas.   Ledöbbenten álltam előttük.  Nem tudtam mire vélni a hírt.  Én Kevint nem így ismerem.  Miért tenné ezt?  Az alacsonyabbik rendőr zökkentett vissza a valóságba. Már ha ez az...
 -  Éppen ezért, minden olyan házhoz, ahol Mr. Grimes megfordulhatott, házkutatást rendelt el a bíróság. - nyújtotta át a papírt.   Átfutottam a fontosabb részeket, majd odaadtam Sarahnak, ő jobban ért az ilyenekhez.
 - Mi már egy jó ideje nem találkoztunk Kevinnel, de jöjjenek! - mondtam végül.  
Bekísértem őket a nappaliba.  Edward meglepődve nézett fel a telefonjából, nem igazán értette, hogy mi is történik.
 - És csak ketten lesznek, vagy... ?  - kérdezte  halkan Sarah.
 - Nem.  Azonnal itt lesznek a többiek is.
 - Miért?  Mi fog történni? - állt fel Ed a kanapéról.  
 - Átkutatják a házat.  - mondta Sarah.
 - Mégis minek? - értetlenkedett.
 - Kevint az éjjel letartóztatták...  - kezdem.
 - Mi? Miért?
 - Végig mondhatom?
 - Ja persze mondjad!
 - Köszönöm.  Szóval, a bátyánkat este letartóztatták mert drogozott, meg mindent csinált vele, amit csak lehet.
 - Kevin?
 - Van másik bátyánk?
 - Nekem speciel van, de...
 - Edward! - szóltam rá, már idegesen.
 - Hé, hé nyugi! Megértem, hogy váratlanul ért a hír, de azért ne ess neki a testvérednek!  - ölelt át hátulról Sarah.   Mély levegőt vettem, ami  lenyugtatott és segített, hogy ne a magas C-ről kezdjem a mondandóimat.
 - Ne haragudjatok!  Csak Edward, jössz itt a hülyeségeiddel, mikor azért elég komoly a helyzet.
 - Igaz. Bocsi. - kezdte. -   Hé, amúgy hova lettek a zsaruk?
 - Nem tudom,  az előbb még itt voltak. - néztem oda, ahol nemrég még álltak.
 - Kimentek, ott várják meg a többieket. - világosított fel minket Sarah.
 - Mind1 is...  Anyuék tudnak vajon erről az egészről?  - jutott eszembe.
 - Megkérdezem.  - halászta ki Ed a zsebéből a telefonját.
Félrevonult, én pedig Sarah felé fordultam.
 - Jól vagy? - kérdeztem.
 - Te engem csak ne félts!   Nagy a nyomás rajtatok,  most meg még ez is...  Nekem kéne megkérdeznem!
 - Minden oké.  Csak, nem fér a fejembe.  Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy Kevin ilyet tegyen.
 - Mindannyiunkat meglepett az biztos.
Szorosan magamhoz öleltem Saraht.  Percekig álltunk így.  Legszívesebben  örökké így maradtam volna, de muszáj volt elengednem őt, mert a kis pocaklakó akkorát rúgott, hogy az én hasam is belesajdult.  Mindkettőnket megnevettetett.  Hihetetlen, de még odabent is képes volt oldani a feszültséget.
 - Alig várom már, hogy a kezemben tarthassam! - mondtam mosolyogva.
 - Igen, én is.  De erre még 4 hónapot várnunk kell!
 - Tudom.
Sarah újra hozzám bújt, de szinte rögtön el is engedett, a telefonja csörgése miatt.
 - Ki az?
 - Csak emlékeztető.  Beckyék nemsoká landolnak.  Nem baj, ha itt hagylak titeket egy kis időre?
 -  Róluk meg is feledkeztem.  Dehogy baj, menjél nyugodtan!

  Sarah szemszöge:

Annyira tudtam örülni, mikor végre átjutottam a rendőrök, az újságírók és a kíváncsiskodó rajongók tömkelegén és hozzáfértem végre az autómhoz.   Igazán rászokhatnék már, hogy ne a ház előtt, hanem a garázsba parkoljak. Végül is azért van...  
A házunk előtt hatalmasra nyúlt a tömeg.   Természetesen nem várhattam meg, amíg mindenki tovább áll, így próbáltam nem elütni senkit.

Éppen, mikor leállítottam az autó motorját, a reptér parkolójában, jelzett a mobilom, hogy Becky és Lana 5 perc múlva landolnak.  Gratulálni tudtam volna magamnak ezért a pontosságért...  Ami azt illeti, mostanában nem vall rám.
Tömegre számítottam,  már csak az ünnepek miatt is, de a reptér szinte üres volt.  Ezért is volt könnyű kiszúrni a barátnőimet, ahogy a bőröndjeikkel rohannak felém.
  - Úristen, de hiányoztál!  -  ugrott a nyakamba Becky.
  - Te is nekem!  Nagyon örülök, hogy végre itt vagy!
  - Nem akarlak összenyomni titeket, de egyszerűen nem tudlak elengedni!
  - Pedig jó lenne, vagy úgy jársz, mint John!  Na meg hadd üdvözöljem Lanat is!
Amint Becky elengedett, Lana  át is vette a helyét.  Mondjuk ő gyengédebb volt.   Percekig álltunk a terminál közepén és beszélgettünk. Mikor ezt meguntuk a kijárat felé vettük az irányt.
  - Segítsek?  Vigyek valamit? - kérdeztem a lányoktól.
  - Nem kell köszi.
  - Nekem se.
  - Remek!  Én is így gondoltam! - viccelődtem.
  - Most, hogy mondod... - kezdte Becky.
  - Áj áj, ez a hajó már elment!  
  -  Neked is hiányzott ez a kedvesség? - kérdezte Becky Lanatól.
  - Abszolút!  - válaszolta.
Átgázoltunk a majdnem üres parkolón és bepakoltunk a kocsiba.   Becky úgy érezte, hogy még nem elég fáradt a kicsivel több, mint 8 órás repülőúttól és ragaszkodott ahhoz, hogy a volánhoz ülhessen.   A jeges utakon utálok utas lenni, de megesett a szívem a barátnőmön, így megengedtem neki, hogy vezessen.  Út közben  elmeséltem nekik az otthoni káoszt.  Mivel John még nem csörgött, hogy tiszta a ház, nem haza felé tartottunk, hanem egy város széli kis vendéglőbe.  Beckyvel rengeteget jártunk oda régen.  Eddig mindig nyitva volt az ünnepekkor is, éppen ezért reméltük, hogy ez nem változott.  
 -  ...  és annyira örültem, hogy végre azt csinálhatom, amit....
 -  Vigyázz!!  -  kiabálta hátulról Lana.
Becky hirtelen félrerántotta a  kormányt, de így sem kerültük el a balesetet.  Az utolsó emlékem, hogy hangosan koppan a fejem az ablakon, mikor a fának ütközünk....

          Következő rész  4  komment után! :)