1. Rész

           Név: Sara Wilson 

       Életkor: 19
       Születési idő: 1992. Szeptember. 16.

Áhh mindig ugyan azok a kérdések..  Na, de legalább ez az utolsó vizsga lap amit ki kell töltenem ebben a szemeszterben.  – gondoltam magamban és mikor befejeztem kivittem a papírokat. 

Másnap:
    

-         Felveszem! – kiabáltam Becky-nek, mikor meghallottam a vezetékes telefon csörgését. Lehalkítottam a szobámban a zenét és szaladtam a nappaliba. Nem tudom, hogy miért voltam ilyen izgatott, talán azért mert a nyári szünetig csak pár nap van és ez nekem nagy szó, mert végre hosszabb időre hazamehetek a családomhoz Dublinba.  Ugyan is, tavaly nyáron úgy döntöttem, hogy New Yorkba költözöm, és itt tanulok tovább. Szerencsére felvettek az egyik jogi egyetemre, most fejeztem be az 1. évemet, szerintem viszonylag jól. J 

-         Haló?! –szóltam bele a telefonba.

-         Haló, Bretany Tonkin vagyok. Ms. Wilsonhoz van szerencsém? – kérdezte udvariasan.

-         Igen. –válaszoltam.

-         Remek. Az egyetemről hívom. Csak szólni szeretnék, hogy a papírjaiért holnap bejöhet, készen vannak.

-         Ez nagyszerű hír. – örvendeztem. Szépen megköszöntem aztán bontottuk a vonalat. Ekkor vettem észre a kis cetlit amit Becky  a konyhapulton hagyott.  „ Elmentem vásárolni. Majd jövök.  B.” 

-         Jól van, csak akkor minek kiabálok utánad?? –kérdeztem a levéltől.   Na, mind1 is.  Már nagyon hiányoztak a szüleim, na meg persze a 12 éves kisöcsém Martin is. Úgy döntöttem nem szólok haza, hogy 2 napon belül otthon leszek, hadd legyen meglepetés.  Becky a lakótársam és az egyik legjobb barátnőm már kiskorom óta. Jó pár éve a családjával ide költöztek New York-ba.  Már azóta van egy saját lakása és amíg itt vagyok a városban addig együtt lakunk.  Visszamentem a szobámba, ölembe vettem a laptopomat és böngészni kezdtem a holnapi dublini járatokat.  Épp lefoglaltam a jegyem, mikor zajra lettem figyelmes.
 - Megjöttem! – szolt Becky.  Kiszaladtam hozzá és a nyakába ugrottam.
 - Jajj úgy fogsz hiányozni!!  Holnap este megyek haza. –mondtam.
 - Gondoltam, hogy a napokban mész, ezért vettem ezeket.  – mondta, közben elővett a táskájából egy kék színű kis dobozkát – Búcsú ajándék!

2 db kis aranymedál volt bennük, hangjegy alakúak.
 - Ezeket is fel tudjuk rakni a karláncunkra és mindig ott leszünk egymásnak. 

Mikor Becky és a családja kiköltöztek, búcsú ajándéknak vettem 2 ugyan olyan arany karláncot és azóta kis medálkákkal gazdagítjuk. Eddig egy lóhere és egy maci van rajtuk, most már hangjegy is.
 - Imádom!! Jajj nagyon köszönöm!! Olyan szép. – áradoztam és gyorsan feltűztem a láncra. Becky is ugyan ezt tette a sajátjával.
 - Segítesz csomagolni? – kérdeztem.
 - Hát persze!! J - majd kézen fogott, és bementünk a szobámba. Elkezdtem kirámolni a szekrényemet, mikor hirtelen a földre esett egy régi emlék...