A szülei nyertek valami vetélkedőn, vagy tudom is én min 2 db oda-vissza repjegyet szállással, Los Angelesbe.
Mivel ők nem tudnak elmenni, nekünk adtak mindent, hogy ne menjen kárba. Mikor Becky elmondta nekem, mindketten sikítozva ugráltunk az örömtől. Hisz mindkettőnk örök álma volt, hogy egyszer kijussunk LA-be együtt. Holnap reggel indulunk, így a mai estét nem töltöttük mással, csak pakoltunk, beszélgettünk és elterveztük, hogy milyen helyeket nézünk meg, na meg, hogy miket fogunk csinálni. Tessék, itt egy újabb esemény, amit kihúzhatunk a képzeletbeli listánkról! :)
- Áááááááá úristen, úristen, úristen ez Vin Diesel csillaga! Csinálj "velünk" egy képet! - kiabálta Becky.
Már lassan a 3. óránkat töltöttük Los Angelesben. A nap hét ágról sütött, csodaszép idő volt. Azért érződött, hogy most nem New Yorkban vagy Dublinban vagyunk. A reptérről egyből a hotelba mentünk, ahogy lepakoltunk, átöltöztünk és nyakunkba vettük a várost! Minden fontos dolog itt volt nálunk. Fényképezőgép, térkép, naptej na és persze minden egyéb amit két női retikül rejthet magában. A hírességek sétányát céloztuk meg elsőnek. Már vagy 200 képet csináltunk csak itt. Lesz miről emlékezni.
- Kész! - mondtam a vakuvillanás után.
- Ugye milyen jó pasi?! Áhh egyszerűen imádom ezt a helyet, nem akarok innen elmenni.
- Na ezzel én is így vagyok! Jah és az bizony!! Efelől semmi kétség nincs!! :P
- Azt elhiszem! Na de tartsuk azért nyitva a szemünket. Kitudja épp melyik világsztár döntött úgy, hogy kijön megnézni a csillagját. - hadarta a barátnőm.
- Mintha New Yorkban nem futhatnál össze egy "világsztárral" sem. - nevettem.
- Jó, de ez LA!!
Csajokhoz méltón őrültködtünk. Úgy döntöttünk, hogy van már elég normális fényképünk így nekiálltunk a "vágjidiótafejetaképen" hadműveletnek. Na meg jártuk a várost a magunk módján. Körül belül ilyen "fogalmunk sincs hol vagyunk, egyszer csak haza kerülünk majd" formában. Mígnem:
- Sara! Sara szia. - jött oda hozzám egy lány.
- Úristen Lana! - öleltem meg.
Lanat még az egyetemen ismertem meg. Vele jöttem ki a legjobban azon a helyen. A többi tanuló, mind olyan maguknak való ott. De már nagyon rég nem beszéltünk. Félévkor befejezte a sulit és ideköltözött LA-be.
- Becky, emlékszel Lanara? - kérdeztem tőle.
- Persze! Azt az estét, igen nehéz elfelejteni. - mondta.
- Jajj a búcsúbulimat?! Áhh inkább ne is említsd. Nem sok maradt meg belőle. - mondta nevetve Lana.
- De azért az asztalon táncolás, meg az ilyenek megvannak igaz? - kérdezte Becky.
- Meg, meg. Eleinte nem nagyon hittem el, de képek is alátámasztották, szóval... Mindenesetre megfogadtam, hogy soha többé nem iszok alkoholt. Legalább is, nem rúgok be annyira, mint aznap este. Az azért már tényleg durva volt.
- Na igen... - nevettük.
- Na, de mi járatban erre? - kérdezte tőlünk Lana.
- Nyaralunk. - vágta rá Becky.
- Igen. Felfedezzük a várost.
- Az király. És eddig hogy tetszik?
- Öhm, egyre jobban. - mondta Becky, miközben végigstírölt 3 korunkbeli srácot, akik elmentek mellettünk.
- Látjátok, hogy miért imádok itt élni? - indult el utánuk Lana.
- Efelől semmi kétségem, de a srácok közt van egy felesleg. - célozgatott Becky.
- Miért? Ők is és mi is hárman vagyunk. Vagy van pasid? - kérdezte Lana Beckytől.
- Nem nekem. Saranak. - néztek rám mindketten. Komolyan úgy, mintha ez egy nagy csoda lenne.
- De sok mindenről lemaradtam. Na mesélj csak el mindent! - karolt át. - Ki a pasas? Mióta vagytok együtt?
Mindent szépen elmondtam neki, ahogy kérte. Míg meséltem beültünk egy kis kávézóba, már a rendelést is felvették. Hát most na, ő kérte, hogy részletesen.
- John Grimes... John Grimes... - ízlelgette a nevet. - Honnan lehet nekem ismerős ez a név?
- Talán onnan, hogy az ikertestvérével van egy együttesük, a Jedward. - mondta Becky.
- Tényleg! Most már megvan, honnan rémlett. Az unokahúgom imádja őket, folyton róluk áradozik. Na de most komolyan ő a pasid? - nézett rám elkerekedett szemekkel.
- Komolyan. - mondtuk egyszerre Beckyvel.
- Igazi mázlista csaj vagy. Eltudod képzeli mennyien lennének a helyedben?! Jó ez hülye kérdés volt, persze, hogy eltudod. - válaszolt, a nekem szánt kérdésére.
- Na igen.. - kezdtem, de a pincér félbeszakított.
- Meghoztam a rendeléseket. - mondta udvariasan.Nem lehetett valami régen a szakmában... Levett a tálca egyik feléről egy poharat meg egy üdítős üveget és letette az asztalra. Viszont az összes többi ami a tálcán maradt mind Lanara borult.
- Marha! - kiabálta Lana.
- Elnézést kérek. Az én hibám....
- Még szép, hogy a te hibád! Kétbalkezes állat... Ezt nem fizetjük ki! - kiabálta még mindig.
- Természetesen. A ház ajándéka.
- Szép kis ajándék, mondhatom! Nagyon remélem, hogy kijön a fehér gatyómból az eperturmix.
Már sajnáltam a pincért. Lana nagyon odapirított neki. Becky meg én alig bírtuk röhögés nélkül végignézni. Végül nem fogyasztottunk semmit, felálltunk és követtük Lanat.
- Hazakísértek átöltözni? Nem lakok messze, meg a kocsim is itt parkol.
- Szívesen, úgyis ráérünk. - mondta Becky én pedig helyeseltem.
- Hallod, jól leosztottad azt a srácot.
- Muszáj volt. Legközelebb figyeljen oda jobban. - mondta.
Tényleg nem lakott messze. Hamar odaértünk. Már épp az ajtónál voltunk, mikor megtorpant.
- Vendégek vannak nálam. Az unokaöcsém meg a haverjai pár napig itt vannak nálam. Tipikusan az a banda, akiket nem szabad egyedül hagyni, mert valamit biztosan tönkretesznek...
- Igen, ismerős. -vágtam rá nevetve.
- Szóval ha esetleg rendetlenség lenne, akkor ne lepődjetek meg. Csak gondoltam szólok előre.
- Rendben. - mondtuk egyszerre, majd beléptünk a házba felkészülve a legrosszabbakra....
Lana Jensen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése