25. rész - Az utolsó nap

 Halk szuszogásra ébredtem. Lassan megfordultam és Johnnal szembe találtam magam. Még aludt.
Gyengéden hozzábújtam, mire feleszmélt és magához ölelt.  Csupasz mellkasára hajtottam a fejem és hallgattam nyugodt szívverésének ütemét.
 - Jó reggelt! - csókolt homlokon. - Mennyi az idő? - kérdezte álmosan.
Szeme még be volt hunyva. Átnyúltam mellkasa felett, hogy elérjem az éjjeliszekrényen lévő órát.
 - Fél 11. - mondtam.
 - Na, akkor keljünk! Ne lustálkodással töltsük az utolsó napunkat!
 - Utolsó? - értetlenkedtem.
 - Liam korán visszament Németországba. Nekem és Edwardnek este kell. 9-kor indul a gépünk.  - mondta.
 - Értem.  Azt hittem, hogy úgy érted..  Tudod...  Hogy utolsó... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem, mert magához szorított. Mondjuk nem is nagyon lett volna erőm rá.
 - Nem! Azt nem engedném. -  suttogta a fülembe.
Még egy darabig, ott öleltük egymást, majd kibújtam karjaiból és a szekrényemhez mentem.
 - Na és mi mára a program? - kérdeztem.
John felült az ágyban, majd elgondolkozott a kérdésemen. Kinéztem az ágy felett  lévő ablakon. Szépen sütött a nap és ennek örültem. Ma nem is szabad itthon maradni.
 - Nincs ötletem.- szólalt meg John. - Elindulunk, aztán majd jön valami. Megfelel?
 - Persze. Figyu, elugrok zuhanyozni, jössz vagy maradsz? - ajánlottam.
 - Jól hangzik. - mosolyodott el. - De, most inkább kiülök Edhez.
 - Rendben. Jól teszed. Kezded mostanság elhanyagolni őt. Még mindig nem fért a fejembe, hogy otthagytad őt Németországba, hogy idegyere.
 - Tudom és igazad van. De ide akartam jönni hozzád, mikor megtudtam, hogy itt vagy. De Ed nem engedett volna.
 - De tényleg, honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdeztem.
Ez a kérdés még fel sem merült bennem, de most, hogy felhozta kíváncsivá tett.
 - Kerestelek mobilon, de nem értelek el....
 - Te se? Ah, nem tudom, hogy mi van vele, hazamegyek és veszek egy új kártyát, vagy tudom is én... - bosszankodtam. - Ja, bocsi folytasd!
 - A lakás telefont sem vette fel senki, majd végül anyukádat hívtam és ő mondta, hogy kiutaztál, hogy ne legyél egyedül. Ez kb. 3 napig őrlődött bennem, na meg az is zavart, hogy nem veszed fel a mobilod. Vettem egy repjegyet  és mindent otthagyva idejöttem hozzád. Mert bűntudatom volt, hiányoztál és mert szeretlek.
Letettem a kezemben lévő ruhákat és odamentem hozzá. Két kezem közé fogtam az arcát és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira.
 - Én is szeretlek! -súgtam.

Később....

- Nem kérsz fagyit? Én meghalok egyért.  - kérdezte John, mikor elhaladtunk egy cukrászda mellett.
 - Jól hangzik. - mondtam.
Elengedte a kezem és bement az üzletbe. Én megvártam odakint egy ékszerbolt  kirakat előtt.
 - Jajj de gyönyörű. - láttam meg egy nyakláncot, mikor visszért.
 - Melyik? - kérdezte, majd átadta a tölcsért.
 - Az ott. - mutattam rá, az üvegen keresztül.
Egy ezüst nyaklánc volt, rajta egy gyönyörű gyémánt medállal. Imádtam az ilyen ékszereket. Kis szolid, elegáns és nőies.  Nézegettem, majd megláttam az árát is.  Sejtettem, hogy nem aprópénz, de hogy ennyi...
 - Tényleg szép. - mondta John.
 - Aha, de menjünk! - húztam el onnan.
A nap további részében csak kézen fogva sétálgattunk, beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Minden tökéletes volt, mesébe illő. Majd a búcsú ideje visszahúzott minket a valóságba.  Melynek legrosszabb része az volt, mikor egyedül álltam a reptér közepén...