30. rész - Ajándék

    Hulla fáradtan vártam a bőröndjeimet a  futószalagnál. Szereztem magamnak egy kocsit, mert én aztán nem cipelem őket...  Nagyon beütött az időeltolódás, meg ez a sok utazás, ami ért mostanában engem.  Mivel a szüleim nincsenek itthon, a srácok nem érnek rá, az itteni barátnőim meg rám se hederítenek, senki nem jött ki elém a reptérre. Mikor megláttam a csomagjaimat, gyorsan lecsaptam rájuk. Rápakoltam őket a kocsira és elindultam kifelé.  A délutánom további részét már a repülőgépen elterveztem. Hazamegyek és alszok.  Igen, körül belül ennyi. Eddig jutottam a tervezésnél.  
 Éppen a taxikat figyeltem, hátha gyorsan lecsaphatok egy szabadra, mikor hirtelen egy hűvös kéz megragadta a csuklómat és egy közeli kis zugba húzott. A falnak nyomott és ajkait az enyémre tapasztotta.  Illatáról és csókjának ízéről egyből felismertem. Noha az arcát nem láthattam rendesen. Napszemüveg és sapka takarta.

   - John! - suttogtam két csók között.
   -  Üdv itthon végre! - nyújtott át egy kis szivecskés dobozkát. -  Szeretném, ha otthon bontanád ki. - hadarta.
Egy gyors puszit nyomott a számra és már ott sem volt.
Csak ott álltam a falnak dőlve, kezemben az ajándékkal és nem tudtam eldönteni, hogy most ez egy nagyon élethű álom volt, vagy pedig a valóság. De a dobozka volt rá a bizonyíték, így kezdtem elhinni.  
Gyorsan elraktam a táskámba és visszamentem a csomagjaimhoz. Ismét taxi után kezdtem koslatni, de egy üres sem volt. Már épp hívni akartam egyet, mikor megállt mellettem egy fekete, sötétített ablakú Hummer.
Leereszkedett az ablaka, és egy számomra ismeretlen férfi hajolt ki rajta.
   - Ms. Wilson? - kérdezte a sofőr.
   - Segíthetek?
   - John és Edward sofőrje vagyok. A fiúk magáért küldtek, hogy vigyem haza. - mondta, miközben kiszállt, és kinyitotta a hátsóajtót.
  - Ehm, rendben. - mondtam. - Köszönöm.
Beszálltam a kocsiba, ő pedig a bőröndjeimet pakolta a csomagtartóba.
Mikor elindultunk, előhalásztam a táskámból a mobilom, és John számát tárcsáztam.  A sokadik csengésre vette fel, remélem nem zavartam meg semmit.
  - Köszönöm a fuvart. Pont jól jött. - mondtam, mikor felvette.
  - Neked bármit kicsim. Hogy utaztál?
  - Remekül, csak hosszú volt.  Jól eltűntél.
  - Sajnálom. Látni akartalak, de nem mehettem volna el innen se. Louis azt mondta, oldjuk meg, hogy találkozzunk. Hát én megoldottam. Edward falazott nekem egy kicsit.  Szerencsére nem vagyunk messze a reptértől, így nem kellett sokáig hiányolniuk.
  - Értem. Puszilom Edet, és köszönd meg majd neki szépen!  És amúgy, miért kaptam az ajándékot? - érdeklődtem.
  - Hát csak úgy. Gondoltam meglepem valami széppel a szerelmemet.  Remélem örülsz majd neki.
  - Nagyon köszönöm. De tudod, hogy nem kell mindenfélével elkényeztetned!
  - Na ezt meg sem hallottam. És amúgy is, ez csak egy kis apróság.
  - Jól van. Figyelj, most le kell tennem, mert megérkeztünk. Még egyszer köszönök mindent. Szeretlek!
  - Nincs mit.  És én is szeretlek. Majd találkozunk. Szia.
A sofőr, akinek a nevét időközben kiderítettem: Jay, kiszállt és hátrament a csomagtartóhoz.
Nagyon rendes volt, még a házba is behozta a bőröndöket.
  - Nagyon köszönöm Jay! - kísértem ki.
  - Ugyan nincs mit, Ms. Wilson.  Ez a munkám.
  - Kérem hívjon Saranak!
  - Rendben.
Elköszöntünk majd visszamentem a nappaliba és kivettem a táskámból a dobozkát.
Mély levegőt vettem, majd kinyitottam.   Mikor megláttam a tartalmát szabad kezemmel a számhoz kaptam, nem hittem a szemeimnek. Ugyan is.....