41. rész - Egy nap a srácokkal

Martin szemszöge:  

Na, itt egy újabb augusztus vége.  Hétfőn már kezdődik a suli, ma pedig szerda van.  Próbálok minden időt kihasznál, ami van még.  Legfőképp alszok, de persze sok időt töltök a haverjaimmal és a barátnőmmel is. Anya nem hagyja, hogy sokáig aludjak. Főleg így a nyár végén.  Mert, ha sokáig alszom, nem tudok majd felkelni....   Azt imádom, mikor nincsenek itthon, olyankor addig alszom, ameddig akarok. Kivéve, ha Sara, a drága nővérkém nem veszi át anyu szerepét....  Ma például így tett.   Már reggel 9-kor felkeltett, hogy el kell mennie, nem tudja mikor jön...    Aztán már persze nem tudtam visszaaludni.  Megreggeliztem, majd leültem a gép elé. Nem sokkal később a csengő hangja zavart meg. A rajtam lévő trikóban és rövid gatyában, amit én pizsamának hívok, mentem ajtót nyitni.  Kicsit megleptem a vendégeimen... 

  - Helló öcsi! - köszönt John. 

  - Szia! -  mondta Ed is, mikor felnézett a telefonjából.
  - Sziasztok! 

Nagyon itthon érzik már itt magukat, szó nélkül bejöttek és lehuppantak a kanapéra.  Mondjuk nem bánom,  kedvelem őket.  Jó fejek. 

  - Sara? Még alszik?  - kérdezte John. 

  - Nem, korán elment valahová.
  - Értem.  Nem mondta, hova megy és mikor jön? 

  - Eltaláltad! - mutattam rá a tényre. - Hívd fel, kérdezd tőle! 

  - Már próbáltuk de... - kezdte John. 

  - ... ki van kapcsolva! - fejezte be Edward. 

  - El akartuk hívni valamerre.  Hé, neked van valami halaszthatatlan programod mára? 

  -  Semmi. - rántottam meg a vállam. 

  - Akkor most már van!  Menj, öltözz!  Elmegyünk valamerre. - utasított John. 

  - Felőlem...  - indultam el felfelé. 

  - Hé, ennyire ne lelkesedj, hogy 2 szuper jó fej  sráccal töltöd a napot, ahelyett, hogy itthon unnád a buksid!  - szólt utánam Ed.

  - Megpróbálok! - kiabáltam le. 

Bementem a szobámba átöltözni. Nem tudtam mire számítsak, tőlük bármi kitelik. A szerkómat próbáltam az  övékhez hasonlóan összeállítani.

Laza, vagány, de mégis valahol elegáns. Miután megvolt a hajbelövés is, kikapcsoltam a gépet és visszamentem a srácokhoz.  Nagyban nézték a klipeket az egyik zenecsatornán. 

  - Na végre! Többet készülődsz, mint egy csaj. Már majdnem utánad mentünk megnézni, hogy élsz-e még. -  paskolta meg a fejem John, szét túrva ezzel a hajam.

  - Haha, nagyon vicces!  Most akkor várjatok még egy kicsit, mert rendbe kell rakni a fejem. Megint!  

  - Hány éves is vagy te? - nézett rám Edward. 

  - És egészen biztos, hogy fiúból vagy? - csipkelődött John is. 

  - Nemsokára 13 és kérdezd meg róla nyugodtan a barátnőmet. - feleltem, majd bementem a fürdőbe.  Miután végeztem autóba ültünk és elindultunk. 

  - Amúgy, hova is megyünk? - kérdeztem. 

  - Majd, ha ott leszünk  megmondom! - mondta bizonytalanul John. 

Egyszer csak  Edward  hátrafordult és mosolyogva bámult engem. 

  - Mi van? - kérdeztem, mikor már meguntam. 

  - Semmi, semmi. - fordult előre, majd hirtelen megint vissza. - Tényleg van barátnőd?  Hogy hívják? És mióta? 

  - Lorinak.  És szerintem azóta, mióta megszületett, de nem vennék rá mérget.   

Edward értetlenül nézett, John csak nevetett. 

Lori Webster

  - Mármint, mióta jártok együtt?
  - 7 hónapja. 

  - Húú, akkor az már komoly! - szólalt meg végre a volán mögül John is. 

  - És még csak smaci volt, vagy több is? Tapi? Petting? Vagy ennél is tovább jártok? - nézett rám hatalmas szemeivel. 

  - EDWARD! - szólt rá nevetve a testvérére John.  

  - Mi van? Csak érdekel? 

  - Nem hallottad még, hogy aki kíváncsi, az hamar megöregszik?  És amúgy is, csak 12 éves....
  - 12 és fél! - vágtam közbe
  - Az most mind1! Szóval, szerintem a videojátékok  jobban érdeklik még. Nem Martin?  Úristen Edward úgy viselkedsz, mint egy kis perverz porcelán póni....  

Mielőtt válaszolhattam volna, Ed  beelőzött. 

  - Jól van na! Csak eszembe jutott, mikor mi voltunk olyanok, mint Martin.  12 évesek....
  - 12 és fél vagyok!
  - Az most mind1! - intett le ő is. - Na szóval, nekünk is akkor volt az első barátnős korszakunk és, hogy az még merőben más volt.
  - Hát igen...
  - Haladj a korral! - szóltam előre. 

  - Igyekszem! - bokszolt bele a térdembe.  Játékból visszaadtam neki.
  - Na, mielőtt megölnétek egymást.  Szerintem megjöttünk. - kanyarodtunk be a vidámpark parkolójába. 

A parkban még hülyébbek voltak. Mindenre felültünk, ami mozgott.  A horror házba is bementünk.  Engem küldtek előre, természetesen azért, hogy halálra ijesszenek. Na de mind1. Jó buli volt, mind addig, míg egy csapat rajongó lány körül nem vette őket képekért  meg minden másért, amit ilyenkor szoktak.  Eleinte egy padon gubóztam, de aztán meguntam a várakozást főleg, hogy telefonomat is otthon hagytam...


John szemszöge:
   Most először töltöttünk ennyi időt Martinnal, de nagyon jól szórakozunk. Szerintem bevezetjük.   A vidámparkba mentünk, ahol mindent kipróbáltunk.  Végre úgy bulizhattunk, hogy nem nagyon ismertek meg minket, vagy épp nem jöttek oda hozzánk.  Egy ideig...    Aztán jó páran még is csak körbevettek minket.  Természetesen beszélgettünk velük,  meg csináltunk képeket.  Egy idő után aggódó tekintettel jött vissza hozzám Edward.
  - Nem tudod, hol van Martin? - kérdezte.
  - Azt hittem veled van!
  - John! Én ott álltam a másik oldalon a rajongókkal.  Ő nem volt köztük! 

Végig néztem a környéken lévő padokat. Egyiken sem ő ült.   Rám is rám tört az aggódás.  Nem lehetünk olyan kretének, hogy elhagyunk egy gyereket.  

  - Neked megvan a száma? - kérdezte Ed.
  - Nem, nincsen.  Gondolom neked sincs!
  - Azért kérdeztem.
  - Kerestek valakit srácok? - kérdezte egy csaj.
  - Igen, ezért ne haragudjatok, de most nekünk mennünk kell! 

Gyorsan elköszöntünk tőlük, majd Martin keresésére indultunk.
  - Hangosbemondó? - kérdezte Edward.
  - Ez egy vidámpark. Ha van is hangosbemondó, tuti senki nem hallja meg.
  - Igaz...   De akkor hol keressük?
  - Nem tudom.  Megnézzük az összes játékot, hátha fent ül valamelyiken.
  -  Remélem a saját gyerekedre jobban odafigyelsz majd! - vágta hozzám Ed.
  - Mi? - értetlenkedtem.
  - Mármint... Úgy értem.. Tudod... Ha majd egyszer nekünk lesznek gyerekeink, akkor  ilyen nem fog előfordulni! - magyarázta ki magát. 

Tényleg mindent és mindenkit megnéztünk.  A körhintáknál megvártuk, még legalább kétszer körbemegy. 

Többször éreztem, ahogy rezeg a telefonom a zsebemben, de valahogy most nem foglalkoztam a hívásokkal. A lényeg, hogy Martin meglegyen. Az eszembe sem jutott, hogy esetleg ő hívhat vagy valami.  

  - Hé John!  Ott van! - mutatott az óriáskerékre.  És tényleg. Éppen az utolsó körét ülte.   
- Siessünk. Nehogy megint szem elöl veszítsük. - mondtam.  

Odaszaladtunk a kerék kijáratához és vártuk, hogy megálljon végre.  Mikor leszálltak karon fogtuk Martint  és oldalra húztuk.
  - Miért mentél el tőlünk? -  kérdezte idegesen.
  - Unatkoztam. Gondoltam még ellesztek egy darabig a rajongókkal. Aztán megláttam az óriás kereket.  Arra meg még nem ültünk fel.  Odaakartam menni, hogy szóljak, de nem engedtek hozzátok. 

  - Jól van!  Lényeg, hogy megvagy és nincs bajod!  - mondta higgadtan Edward. 

  - Igen.  De most hazamegyünk! Szerintem elég volt már ennyi a vidámparkozásból. 

Elindultunk kifelé.  A hazaút csendesen telt.  A vezetés lenyugtatott. 

  -  A napnak ezt a részét szerintem nem kell említeni a nővérednek, sem a szüleidnek! Oké? - kérdeztem, miközben mentünk a bejárati ajtó felé, ami aztán hirtelen kinyílt.
  - Mit nem kell nekem említeni? - jött ki Sara mérgesen.
  - Hát... - kezdte Ed, de Martin közbe vágott.
  - John csak arra gondolt, mikor ma elmentem tőlük a vidámparkban és nem találtak.
  - Mi?
  - De ne haragudj rájuk! Az én hibám. Én mentem el. De egyből a keresésemre indultak! 
  - Szerintem folytassuk bent! - mondta Edward. 
Miután bementünk a nappaliba Sara elküldte a szobájába az öccsét, így hárman maradtunk.
  - Ne kímélj!  -  mondtam Saranak.  
Látszott rajta, hogy majd felrobban, de  Martin előtt tartotta haragját. Az asztalhoz sétált. Felvett valamit, majd elkezdte:
  - Tudjátok mi ez?
  - Persze!  Az a mobilom! - mondta Edward, majd érte ment.  
  - Igen!  Van pár nem fogadott hívásod!  Ennek fele én vagyok. Ne lepődj meg!   Becsúszott a párnák közé.  De John! Gondolom a tied nálad van.
  - Igen itt van! - vettem ki a zsebemből. Rossz ötlet volt.
  - Rászokhatnál arra, hogy hébe-hóba felveszed.  Martin se vitte a telefonját és eltűnt itthonról.  Nem hívott fel, hogy elmegy, nem is hagyott üzenetet.  Ti meg ugye nem vettétek fel a telefont. Szerintetek  én mit csináltam itthon, míg ti elvoltatok?  Aggódtam, hogy hol a fenében van az öcsém. Mert ugye rám volt bízva. Már éppen hívtam volna apát, hogy nem-e tud valamit, mikor megláttam az autótokat.   
  - Én megértem. És bocsi, szólnun kellett volna de 12 éves. Ha nem is mi vittük volna el, csak tud már vigyázni magára. - mondtam.
  - Igen, 12 éves. És még ez a jó eset, hogy veletek volt, nem pedig mással.  De akkor sem tudtam felőle semmit.  Te is ideges vagy, amikor nem kapsz hírt Edward felől!  És majd ha gyereked lesz?
  - Miért jön ma mindenki azzal, hogy mi lesz, hogyha gyerekem lesz.  Messze van még az!
  - Nem John, már  nincs olyan messze! - mondta Edward, közben böngészte a telefonját.
  - Mi?  Sara, miről beszél Edward?  - mentem hozzá közelebb.  
  - Jól hallottad! - kezdte, már sírva. - John, hamarosan babánk lesz!  
Hirtelen lefagytam, szavai hallatán.  Azt hittem hülyít, de látszott rajta, hogy nincs vicces kedvében. 
  - Komolyan? - ült ki egy hatalmas vigyor az arcomra. 
  - Igen! Az orvos ma erősítette meg. - mondta.  Gyorsan odamentem hozzá, megcsókoltam aztán magamhoz öleltem.  Nem érdekelt, hogy ott van Edward.  Úgysem figyel. Sara a vállamon sírt, de nem értettem miért. Egy csodás dolog fog velünk történni nem, hogy örülne, mint én.  Én speciel nagyon boldog vagyok, hogy apa leszek!