59. rész - Mit csinálsz olyankor, mikor minden álmod valóra vált?

     Leírhatatlan érzés a gyermeked a kezedben tartani. Teljesen más, mint általában, hisz a sajátod.
Az én picikém, akivel annyi mindenen mentünk keresztül. Aki akkor is ott volt velem, mikor egyedül voltam és akiért bármit megtennék, akár az életem árán is, hogy megóvjam.   Anya lettem és az életem ezzel a nappal még nagyobb fordulatot vett.

   Effy kicsivel több, mint 1 órája van a világon, itt közöttünk.  Azóta folyamatosan őt csodálom, iszom minden pici rezdülését. John is ugyan ezt teszi, nem tudunk betelni vele.
Miután a nővérek is békén hagytak minket, szerettünk volna kicsit hármasban maradni. Csak egy kicsit.  Ennek a kintiek, biztosan nem örültek, de már látták a babát, ennyi nekünk is kijár.
  - Hogy vagy? - ült le mellénk John az ágyra és átölelt.
  - Fáradtan. - mondtam esetten.
Valóban elég fáradt voltam egy ilyen hosszú nap után, de valahogy nem akartam hogy vége legyen.
  -  Azt  elhiszem. Ügyes voltál! - simogatta a karom.
  - És te is! - mondtam, majd sóhajtottam. - Fogadjunk, nem gondoltad, hogy egyszer ez fog velünk történni?!
  - De igen! Mindig is ezt akartam. - kezdte határozottan. - Csak azt nem, hogy ilyen hamar.
  - Már csak azt kell megbeszélnünk, hogy mikor akarjuk bemutatni  a világnak.
  - Hát.. Edward már kiposztolta twitterre az örömhírt.
  - Edward! Hát persze.. - nevettem halkan. - Ez még belefér.  De nem akarom, hogy a képeivel legyen tele az összes újság!
  - Én sem.  Megbeszéltük, hogy minimum 2 hétig nem nyilatkozunk senkinek. Majd idővel.
  - Helyes!
Amint kimondtam, kopogtattak az ajtón, majd Edward kíváncsi tekintetével kukucskált be rajta.
  - Bejöhetünk végre? - kérdezte halkan.
Johnnal egymásra néztünk. Mindketten tudtuk, hogy nem tarthatjuk tovább odakint őket.  Már nem is akartuk. Többnyire mindent megbeszéltünk, amit szerettem volna.
  - Persze! - felelt John.
  - Ah, végre!  - mondta, majd kiszólt a többieknek.  Amint Edward közelebb jött, fényképezni kezdett minket, de szerencsére hamar észrevette, hogy ez nem jó ötlet.     Mindenki követte őt: anya, apa, Susann, John, Kevin, Becky, Lana és Freddie. A kis szoba hirtelenjében benépesült.   /És igen, Kevin is.  Mint később kiderül, csak a haverjai szórakoztak és szerepeltették őt a Kész átverésben, csak éppen azt felejtették elintézni, hogy Kevin egyáltalán az országban legyen, de sebaj...   Ezért érdemes volt karácsonykor felzaklatni a családot.../    
  - Jajj de gyönyörű! - ült le a másik oldalamra Becky.
  - Igen, csodaszép! - helyeselte valaki.  Ekkora tömegben nehéz figyelni.
  - John, rád hasonlít! Öhm, illetve rátok! Ajj, vagy mi van akkor, ha iker az apuka?!  -  Lana.
  - Úgy gondolod? - kérdezte John. - Én Saraht látom benne.  - puszilt meg.
  - Megfoghatom? - kérdezte Becky.
  - Persze, csak óvatosan! Nehéz napja volt.
  - Gratulálok! - nyújtotta Freddie a kezét Johnnak.
  - Köszönjük!
  - Teszek valamit a tiszteletetekre! -mondta.
  - Na mit? - kérdeztük egyszerre.
  - Amint elmegyünk innen veszek vagy 10 tucat gumit!
  - Jól teszed! - nevettük.
  ...
Imádtam, hogy itt volt a családom, de azért kicsit fellélegeztem, mikor el kellett menniük.  Jó volt újra hármasban lenni. Csak Effy, John és én. Ja, és persze a csönd!
Míg a kicsi aludt, mi beszélgettünk, majd később a kedvesem engem is elaltatott.  Az utolsó szavaival a szívemben elnyomott a fáradság:
  - Már csak egy valamit nem tudok. Áruld el nekem, te mit csinálsz olyankor, mikor minden álmod valóra vált?

    Következő rész 3 komi után! :)