24. rész - Bonyodalmak

 - Sziasztok! - köszöntem.
Edward ott állt Liam mellett, meghúzta magát. Nyilván ő hozta ide.
 - John itt van? - kérdezte Liam újra.
Elég idegesnek tűnt. Mielőtt bármit is mondhattam volt John kijött a szobámból.
  - Miért? Talán van valami probléma? - kérdezte egy merő gúnnyal a hangjában.
 - Most szórakozol velem? - esett neki Liam. Megijedtem ahogy hirtelen berontott a házba.  Edward oda kint maradt, nem mozdult. De behívtam, hogy ne tőlünk zengjen ilyenkor az egész lépcsőház.
 - Mi folyik itt? - kérdeztem rémülten.
 - Áhh, semmi különös. Csak épp végig nézem, ahogyan tönkre megy miattad a srácok karrierje. - ordította most nekem.
 - Ő nem tehet semmiről! - védett meg John.
 - Nem? Akkor mégis ki miatt hagytad félbe a német turnét és mindent, még Edwardöt  is otthagyva rohantál New Yorkba?
Riadtan néztem Johnra, hogy ez mégis mit jelentsen, de ő csak megrázta a fejét.
 - Liam! Azt ne mondd, hogy te még sohasem voltál szerelmes. - kezdte higgadtan Ed.  Egész végig csak mellettem állt, átkarolt és velem együtt figyelte a történéseket.
 - John most az. - folytatta. - És ez ellen sem te sem én nem tehetünk semmit.  Nem hogy örülnél, hogy boldog, vagy ha annak nem is, talán annak, hogy nem egy olyan lányt talált, aki csak kihasználja és a pénzünkre hajt.
Még mindig engem ölelt. Annyira aranyos tőle. Jól esett, hogy mellém állt.
 - Természetesen annak örülök, hogy boldog vagy. De nélküle is lehetnél az. -  mondta Johnnak, majd felém fordult. - Tudod, hogy mióta köztudott, hogy együtt vagytok, azóta mennyivel csökkentek a lemez eladások és a felkérések száma?
Nem tudtam erre mit mondani. Könnyek gyűltek a szemembe és nem vártam másra, csak, hogy egyedül lehessek egy kicsit.  Így hát fogtam magam, kibújtam Edward öleléséből és kirohantam a házból.
Még hallottam, ahogyan John üvölt egy sort Liammel, majd utánam rohant.  A házhoz közeli parkba igyekeztem.  Futás közben előtörtek a könnyeim. Nem sírtam, mikor John elhagyott, vagy mikor Jake elment.
Nem. Mindent szépen magamba gyűrtem. Most még ezzel is együtt nem bírtam tovább.
Odaértem az egyik padhoz és leültem rá.  Tenyerembe temettem az arcom és csak zokogtam. Nagyon lehűlt a levegő, shortban és pántos felsőben majd meg fagytam. De most ez sem érdekelt.
John hamar odaért hozzám.  Leült mellém és a hátamat simogatta.
 - Nagyon sajnálom az előbbit. - mondta halkan.
 - Nem kell. Igaza van. - mondtam sírva. - John, nem teheted ezt a rajongókkal, Liammel, Louissal, de legfőképp Edwarddel nem. Nehéz utat jártatok be idáig. Nem adhatod fel.
 - Én nem akarom feladni és cserben sem hagyok senkit. Csak úgy érzem felnőttem. Most már másra is oda kell figyelni. Elkezdtem építgetni a magánéletemet.  Ami akkor is lesz, ha netán már a JEDWARD nem.  És szeretném, ha ennek te is részese lennél. - mondta, majd letörölte az arcomról a könnycseppeket.
Meleg keze érintését érezve, hűvös bőrömön, kirázott a hideg. Ezt ő is észrevette és kibújt a zakójából, majd a hátamra terítette azt.  Sokkal jobb volt. Sokáig ültünk még ott kint egymás karjaiban.  Beszélgettünk, tervezgettünk, aztán csak néztük a csillagokat. A vállára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.
A következő, amit érzékeltem az volt, ahogy John óvatosan letesz az ágyamba, aztán lágy csókját a homlokomon.  Úgy éreztem nyugodtan visszaaludhatok, hisz ő itt van mellettem.  És csak ez számít..... :)