14. rész. Na ne! (Edward szemszöge)

 - Indulhatunk! - pattant be mellém John a kocsiba.
 - Rendben, akkor indulás! - szólt hátra Liam. Ma ő fog vezetni. Anya még az ajtóban állt és integetett nekünk. Mi az ablakra tapadva intettünk vissza. Pont, mint mikor osztálykirándulásra mennénk. Csak osztály nélkül. Már 20 évesek vagyunk, de mindig megkapjuk, hogy vigyázzunk egymásra,  és bármi van telefonáljunk.
 - És, mi a program mára? - kérdeztem.  Bármennyire is fura, nem tudjuk mindig előre, hogy mikor,hol, mit csinálunk...  Ez most sem volt másképp, csak annyit tudtunk, hogy Londonban töltjük a mai napot.
 - Tessék! - dobott hátra egy kis füzetet.
 - Na nézzük! 10-kor interjú a PoP Teenage-nél. 2-kor Ugyan csak interjó a Star magazinnál. 6-kor, Aréna és egy jó kis koncert..   - olvasta fel John a napirendet.
 - Na ez király! - ujjongtam. Végre van egy csomó szabadidőnk is 2 teendő között.
 - Tényleg, Ed! Mit akart tegnap Becky? - kérdezte hirtelen John.
 - Gyors témaváltás!!  - szólt hátra Liam. Ezen csak nevettünk.  Én legfőképp azért, mert végre tudok. A tegnapi nap valahogy mindent megváltoztatott,és újra a régi minden.
 - Azt akarta, hogy kezdjük újra. De megmondtam neki, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Ha igazán erős lett volna a kapcsolatunk, akkor nem szakad meg a történtek miatt. Ugyan azon mentetek át ti is Saraval, mégis kibírtátok.
John arcát figyeltem. Csak bámult maga elé. Nem tudtam eldönteni, hogy csak elbambult, vagy valamin mélyen elgondolkodott.
 - Jól tetted! Jelenleg a karrieretekre kell figyelnetek. Nem értek rá csajozni. Már csak azt várom, hogy neked John, mikor lesz vége a kapcsolatodnak Saraval! - John hirtelen felkapta a fejét, de Liam csak folytatta. - Lehet, hogy amit most mondtam nem tetszik, de ez az igazság. Csak tönkre teszitek a karriereteket.  Inkább ne kockáztassatok!
 - Már voltam olyan hülye, hogy minden sokkal fontosabb volt Saranál. De most nem fogom hagyni, hogy ez legyen a vége!
 - Pedig ez lesz! - ezt már hangosabban kaptuk meg előröl.
Csak némán hallgattam a történéseket. Nekem sem tetszett az, amit Liam mondott, de valljuk be, van benne igazság.  Én sem szeretném, hogy az amit felépítettünk összedőlne, de azt se, hogy John boldogtalan legyen.  Így inkább nem szóltam, csak figyeltem.   Figyeltem, ahogy John egyre dühösebb lett Liamre, és a fejében szerintem épp elküldte melegebb éghajlatra.
 - Megkérlek valamire! - kezdte John.- Maradj ki a magánéletemből! Nem épp rád tartozik!
 - Rendben, kimaradok. De ne feledd, én szóltam előre!
Remek. Az autóban szinte tapintani lehetett a feszültséget. Jól kezdődik a nap..  Hiába próbáltam poénkodni, dumálni, nem hatott meg senkit. Még az idegesítő énemet is elővettem, de "Hagyd abba Edward!" na meg  "Fejezd be Ed!"  hozzászólásokon kívül semmi. Végül meguntam. Fogtam a telefonom meg a fülesem, és zenét kezdtem hallgatni.

-Edward! Ébresztő! Itt vagyunk! - rázogatott John. Hirtelen azt sem tudtam ki vagyok...
- Hol itt? - értetlenkedtem.
- Londonban. Már a hotelnél. Gyere, most vesszük ki a szobákat.
Körülnéztem, majd kiszálltam a kocsiból.  Ahogy elnéztem nem volt senki a hotel előtt. Tehát nem tudták, hogy hova jövünk. John már kiszedett mindent a csomagtartóból, így csak fogtam a bőröndömet és bementem a forgóajtón.

Később:

 - Edward, készen vagy már? Azonnal kezdődik a koncert.  - mondta John, mikor  végzett a hajával. Már az öltözőnkben voltunk, és azt csináltam amit itt szokás, öltöztem.
 - Még van egy csomó időnk. John nyugi!! Nem a királynőnek adunk koncertet..
 - Jól van, csak  még mindig az jár a fejemben, amit Liam mondott reggel. Nem  akarom, hogy így legyen..
 - Nem is kell így lennie.
 - Jó mind1, hagyjuk most ezt. Mindjárt jövök. - majd kiviharzott az ajtón.
Körül belül 10 perc telhetett el. Én teljesen elkészültem, de John még sehol. Hirtelen rossz érzés fogott el. Nagyon nem foglalkoztam vele, inkább leültem, ölembe vettem a laptopot, és böngészni kezdtem a Twittert. Már megszoktam, hogy rengeteg az értesítőnk, de most különösen sok volt.  Újabb 10 perc telt el, ahogy olvasgattam a twitteket. De John még mindig sehol.
 - 5 perc Jedward!!! -szólt a hangosbemondó.  Nem tudtam elképzelni, hogy hova mehetett John.  De már egy helyben sem tudtam ülni... Kikapcsoltam a gépet, és a keresésére indultam. Mindenhova benéztem, ahol csak lehetett. A wc-ben is, a büfében,  az összes öltözőben. Végül a folyosó végén találtam egy ajtót, ami az aréna melletti sikátorba vezetett.  Kinéztem rajta. Először nem láttam senkit, majd mikor a sikátor másik felébe néztem:
 - Na ne! John! - rohantam oda hozzá. A földön feküdt,  véres arccal, összerugdosva, eszméletlenül. Előkaptam a zsebemből a telefont és a mentőket kezdtem hívni.  Megadtam a pontos címet, majd letettem. Egyik kezemmel a kezét szorongattam, másikkal meg  Liamet hívtam.
 - Na végre, hol vagytok?? Mert az öltözőben nem, az egyszer biztos.
 - Gyere gyorsan, hátra a sikátorhoz, az aréna mögé. Siess!! Nagy baj van.. - hadartam.
Zokogásban törtem ki. Így még nem láttam a 20 év alatt Johnt.  Éreztem, hogy történt valami, de erre ne számítottam. Hirtelen kicsapódott az ajtó, amin  én is jöttem. Liam állt ott, elképedve.
 - Mi történt? - rohant oda hozzánk.
 - Nem tudom. Nem voltam itt.
 - Mentőket hívtad már?
 - Persze.
Abban a pillanatban meg is jelent a sikátor végén a mentőautó és vele együtt a nem kívánt papparazik, meg a sikítozó rajongók. Remek, pont ez hiányzott.
 - Te menj be vele, én meg megyek utánatok,  viszem a cuccotokat.
 - Rendben.
Beszálltam az autóba,  leültem a  nekem kiszabott helyre és csak szorongattam John kezét. Minden olyan gyorsan történt. Egyik percben még el sem indultunk, a másikban meg már húzták ki a számomra legfontosabb személyt a kocsiból.  Csak rohantam a mentősök után. Nem akartam elszakadni tőle, de mikor már a kórtermeknél voltunk  rám zárták az ajtót, mondván, hogy oda még nem mehetek be.  Nekidőltem a falnak, majd lecsúsztam a földre. Újra elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem. Nem pont azt akinek már rég szólnom kellett volna, gondolok itt anyára. Neki majd holnap reggel szólok. Mos ne üljön kocsiba. Sarat hívtam. Igen sokára vette fel, már épp kinyomta volna, de aztán:
 - Sara! Azonnal ide kell jönnöd, nagy baj van! - hadartam
 - Hé, Hé! Lassabban! Mi van??
Mély levegőt vettem, hogy kicsit lenyugodjak. majd mindent elmondtam neki.
 - Úristen! -kezdte elfojtott hangon. - Maradj ott, nemsoká ott leszek. Bármi van hívj!
 - Mégis, hova mennék?!  Ja légyszi, anyuéknak  ne szólj!
 - Rendben! Szia!
 - Szia...