- Nagyon örülök, hogy az újságokból kell megtudnom, hogy a fiam kórházban van! - mondta mérgesen Susan. Mondta? Kiabálta....
- Anya! Hogy kerülsz ide? Később akartalak hívni. - monda Ed megrökönyödött arccal. Tudom, mert bátorkodtam kinyitni a szemem... Lehet nem volt jó ötlet így utólag.. Tovább kellett volna játszanom, hogy alszok. De már mind1 volt.
- Az újságban olvastam. Hívtam mindkettőtöket, de egyikőtök sem vette fel a telefont. Aztán megpróbáltam Liamet. Elmondott mindent, aztán iderohantam. De gondolom neked nem a reggeli újságokból kellett megtudnod, hogy John itt van. - nézett rám flegmán. Nem tudtam erre mit mondani.
- Ne őt hibáztasd! - kezdte Ed. - Direkt nem szóltam nektek, hogy ne vezessetek késő éjjel idáig. Sarat viszont azért hívtam, hogy legyen itt velem valaki, aki megért.
- Én, vagy az apád nem értünk meg? Csak Sara? Aki mellesleg a bátyád barátnője, vagy tudom is én mije.
- Én inkább most kimegyek, folytassátok ezt a higgadt beszélgetést. - vágtam közbe. Felpattantam, kezembe vettem a táskám és már az ajtónál voltam, mikor John közbe szólt:
- Sara, maradj!
- Minek? - nem vártam meg a választ, csak kiviharoztam. Először csak a folyosón botorkáltam, majd lementem a büfébe. Ott kértem egy kávét, egy kis csomag rágót, meg egy croissant. De feleslegesen, mert egy falatot nem tudtam volna most lenyelni. Leültem az egyetlen üres asztalhoz. A kávémat bámultam, csak kevergettem, meg kortyolgattam. Nem tudom mennyi idő telhetett el így. Csak az előttem lévő faliórára tudtam hagyatkozni, ami jelenleg fél 11et mutatott. Semmi kedvem nem volt visszamenni a srácokhoz. Most egy kis nyugira volt szükségem. Kezembe vettem a telefonomat. Mivel anyutól 7 nem fogadott hívásom volt, gyorsan visszahívtam, hogy minden rendben. Aztán felmentem a nettre. Teljesen belefeledkeztem mobilomba. Azt se nagyon vettem észre, mikor valaki leült az asztalomhoz.
- Ezt megeszed még? - kérdezte. A hangra megmerevedtem. Neki nem fent kéne feküdnie?! Letettem a telefonom az asztalra, majd elé toltam a tányért.
- Edd meg nyugodtan. Mit keresel itt?
Volt egy olyan érzésem, hogy már nem leszünk itt sokáig. Hisz John itt ült előttem teljesen felöltözve, nem pedig odafent az ágyban, abban a kórházi hálóingben...
- Téged! - harapott bele a croissantba.
- Mindig megtalálsz! - mondtam mosolyogva. Ő is elmosolyodott, majd újra komolyra vette a figurát.
- Figyelj! Ne haragudj, anya miatt. Teljesen ki volt szegény. De nehogy megtévesszen, nagyon örültem, hogy bejöttél hozzám. Mesélte Edward, hogy amint megtudtad, egyből iderohantál. Nem kellett volna. De köszönöm.
- Nyugi, nem haragszom. Megértem anyukádat, csak kicsit muszáj volt most egyedül lennem.
- Rendben. Öhm lehetne egy kérésem?
- Persze! - vágtam rá.
- Hazavinnél? - nézett rám kérdőn. Elég volt ennyi, hogy nevetésbe törjek ki.
- Igen!! De a többiek?
- Mindenkit hazaküldtem. Veled akartam lenni! - ölelt magához.
Kiértünk a parkolóba. Meglepődve tapasztaltam, hogy sem egy újságíróval, sem pedig egy rajongóval nem futottunk össze. Hosszú út várt ránk. Egy darabig beszélgettünk, majd John szépen elaludt. Olyan aranyos volt. Nehéz volt mellette csak az útra koncentrálni. Késő délutánra értünk Dublinba. Johnt kitettem náluk, hadd pihenjen, aztán egyenesen hazahajtottam. Vártam a letolást, amiért eljöttem, és csak későn jelentkeztem, de ehelyett, most csak jó hírek fogadtak végre.
- Anya! Hogy kerülsz ide? Később akartalak hívni. - monda Ed megrökönyödött arccal. Tudom, mert bátorkodtam kinyitni a szemem... Lehet nem volt jó ötlet így utólag.. Tovább kellett volna játszanom, hogy alszok. De már mind1 volt.
- Az újságban olvastam. Hívtam mindkettőtöket, de egyikőtök sem vette fel a telefont. Aztán megpróbáltam Liamet. Elmondott mindent, aztán iderohantam. De gondolom neked nem a reggeli újságokból kellett megtudnod, hogy John itt van. - nézett rám flegmán. Nem tudtam erre mit mondani.
- Ne őt hibáztasd! - kezdte Ed. - Direkt nem szóltam nektek, hogy ne vezessetek késő éjjel idáig. Sarat viszont azért hívtam, hogy legyen itt velem valaki, aki megért.
- Én, vagy az apád nem értünk meg? Csak Sara? Aki mellesleg a bátyád barátnője, vagy tudom is én mije.
- Én inkább most kimegyek, folytassátok ezt a higgadt beszélgetést. - vágtam közbe. Felpattantam, kezembe vettem a táskám és már az ajtónál voltam, mikor John közbe szólt:
- Sara, maradj!
- Minek? - nem vártam meg a választ, csak kiviharoztam. Először csak a folyosón botorkáltam, majd lementem a büfébe. Ott kértem egy kávét, egy kis csomag rágót, meg egy croissant. De feleslegesen, mert egy falatot nem tudtam volna most lenyelni. Leültem az egyetlen üres asztalhoz. A kávémat bámultam, csak kevergettem, meg kortyolgattam. Nem tudom mennyi idő telhetett el így. Csak az előttem lévő faliórára tudtam hagyatkozni, ami jelenleg fél 11et mutatott. Semmi kedvem nem volt visszamenni a srácokhoz. Most egy kis nyugira volt szükségem. Kezembe vettem a telefonomat. Mivel anyutól 7 nem fogadott hívásom volt, gyorsan visszahívtam, hogy minden rendben. Aztán felmentem a nettre. Teljesen belefeledkeztem mobilomba. Azt se nagyon vettem észre, mikor valaki leült az asztalomhoz.
- Ezt megeszed még? - kérdezte. A hangra megmerevedtem. Neki nem fent kéne feküdnie?! Letettem a telefonom az asztalra, majd elé toltam a tányért.
- Edd meg nyugodtan. Mit keresel itt?
Volt egy olyan érzésem, hogy már nem leszünk itt sokáig. Hisz John itt ült előttem teljesen felöltözve, nem pedig odafent az ágyban, abban a kórházi hálóingben...
- Téged! - harapott bele a croissantba.
- Mindig megtalálsz! - mondtam mosolyogva. Ő is elmosolyodott, majd újra komolyra vette a figurát.
- Figyelj! Ne haragudj, anya miatt. Teljesen ki volt szegény. De nehogy megtévesszen, nagyon örültem, hogy bejöttél hozzám. Mesélte Edward, hogy amint megtudtad, egyből iderohantál. Nem kellett volna. De köszönöm.
- Nyugi, nem haragszom. Megértem anyukádat, csak kicsit muszáj volt most egyedül lennem.
- Rendben. Öhm lehetne egy kérésem?
- Persze! - vágtam rá.
- Hazavinnél? - nézett rám kérdőn. Elég volt ennyi, hogy nevetésbe törjek ki.
- Igen!! De a többiek?
- Mindenkit hazaküldtem. Veled akartam lenni! - ölelt magához.
Kiértünk a parkolóba. Meglepődve tapasztaltam, hogy sem egy újságíróval, sem pedig egy rajongóval nem futottunk össze. Hosszú út várt ránk. Egy darabig beszélgettünk, majd John szépen elaludt. Olyan aranyos volt. Nehéz volt mellette csak az útra koncentrálni. Késő délutánra értünk Dublinba. Johnt kitettem náluk, hadd pihenjen, aztán egyenesen hazahajtottam. Vártam a letolást, amiért eljöttem, és csak későn jelentkeztem, de ehelyett, most csak jó hírek fogadtak végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése