17. rész Egy kis szabadság

 - Megjöttem! -kiabáltam
 - A nappaliban vagyunk! - jött a válasz aputól. Lepakoltam, az előszobába és elindultam a hang irányában. Már fel voltam készülve a letolásra, lassan 20 éves leszek, de itthon még mindig csak 15...  Elmúltak már azok az idők, csak a szüleim erről nem tudnak...    Mikor beértem a nappaliba 3 szempár szegeződött rám. Leültem az üresen hagyott fotelba és vártam az ítéletet, de nem jött.  Kezdett beállni a kínos csend, és mikor épp úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni apa közbeszólt.:
 - Épp azt beszéltük, hogy hova menjünk  nyaralni. Olaszországra gondoltunk. Ahova tavaly mentünk. Kérdés, hogy szeretnél-e velünk jönni, vagy itthon maradsz?
A hír hallatán igazán meglepődtem. Azt kihagyta, hogy tavaly előtt is ott voltunk. De már akkor se nagyon éreztem  jól magam. Persze, nagyon örültem, hogy ott lehettem, mert gyönyörű hely, de ha idén választhatok most inkább itthon maradok.
 - És mikor indultok? - kérdeztem, azt hiszem egyértelmű választ adva ezzel.
 - A jövő hétre tervezzük. De biztos, hogy itthon akarsz maradni egyedül? - kérdezte apa. Nem mintha, olyan sokat kellene majd egyedül lennem, valamivel csal elfoglalnám magam.
 - Biztos! Mennyi ideig lesztek ott?
 - Két, két és fél hétre gondoltunk. Utazással együtt durván három hét. De ha gondolod, hamarabb is jöhetünk. - vette át a szót anyu.
 - Nem, dehogy!  Nem kell. Miattam ne aggódjatok, minden rendben lesz.  - mondtam, közben felpattantam a fotelből, hogy elinduljak felfele. - Na, jó éjszakát, most megyek, mert hullafáradt vagyok.
 - Szia! - hallottam a szüleimtől egyszerre.  Felszaladtam a lépcsőn, egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Olyn érzés  volt most belépni a szobámba, mintha ezer éve nem jártam volna itt, pedig csak 2 napot kellett hiányolnia. Ezt még akkor sem éreztem mikor hazajöttem New Yorkból.  Ezen elmélkedve bementem a fürdőszobámba. Beálltam a zuhany alá. A forró víz teljesen ellazított. Ha a kádban fürödtem volna, biztosan bealszok.  Miután teljesen elkészültem, az álom kiszállt a szememből. Ezt annyira utálom. Beültem az ágyba és ölembe vettem a laptopomat.  Ahogy bekapcsolt a gép, be is jelentkezett skype-ra, amit csak akkor vettem észre, mikor Becky felhívott.  Mielőtt fogadtam volna, végig gondoltam, hogy mégis csak legjobb barátnők vagyunk és nem érdemes haragudnunk egymásra, pontosabban  nem érdemes haragudnom rá egy olyan ügy miatt, ami igazán nem az én dolgom. Tehát gyorsan fogadtam a hívást.  Jó volt végre beszélni vele úgy, mint régen.  Mindent elmeséltem neki, ami mostanában történt. Végül mikor már újra elálmosodtam, úgy váltunk el, mintha misem történt volna. Ennek nagyon örültem.  Lehajtottam a fejem a párnámra és amíg nem sikerült elaludni a  karláncomat nézegettem.  Erről minden szép emlék eszembe jutot. Végül elnyomott az álom, és végre úgy aludtam el, hogy minden rendben volt.

&&&&&&&&

Egy hét múlva:
 - Jó szórakozást! - öleltem meg Martint, meg anyuékat.
 - Biztos megleszel egyedül három hétig? - kérdezte anya aggódva.
 - Mondtam már, hogy igen. Tényleg nem kell aggódni miattam. Érezzétek jól magatokat. - magyaráztam.  Nem akart, de végül beletörődött, hogy én itthon maradok, bár úgysem tudott volna mit tenni ellene.
 - Jó legyél! - ölelt meg apa.
 - Rendben! Ti is!
Nagyon hosszúra nyúl már a búcsúzgodás, és a hőségben még fárasztóbb volt végighallgatni, hogy mit ne, vagy mit hogy csináljak.  Már vártam, hogy induljanak, ezért kicsit rásegítettem:
 - Na, ha most nem indultok el,lekésitek a repülőgépet. Meg a taxi óra is pörög.
Sikerrel jártam. Egy utolsó ölelés után beszálltak a kocsiba és útnak indultak.  Bementem a hűvös házba. Kint tényleg nagyon meleg volt.  A konyhába rohantam. Elővettem egy doboz fagyit, majd levágtam magam a kanapéra. Igazából a nap hátra lévő részében, nem csináltam mást, csak a kop hangerőre tekert zenére ugráltam és táncoltam. Na meg persze énekeltem. Élveztem, hogy egyedül vagyok, tudván, hogy úgysem jön senki. Nos igen. Egészen addig ebben a tudatban éltem, mígnem csengettek....