23. rész - Minden rendben, vagy mégsem?!

Ugyanis Ő ült a földön, az ajtónknak dőlve.  El sem hiszem, hogy itt van, hogy eljött hozzám.
Mikor meglátott minket, felpattant a földről, majd egy határozatlan lépést tett felénk.
 - Sziasztok! - köszönt szerényen.
 - Szia! - szólt előbb Becky. - Azt hiszem, jobb, ha magatokra hagylak titeket. - mondta, majd bement.
Egyikőnk sem mondott semmit. Percekig álltunk és csak néztük egymást. Végül aztán John törte meg a csendet.
 - Hiányoztál! - lépett közelebb hozzám. Szép lassan elvette tőlem a csomagokat, majd félretette azokat.
Egyik kezével megfogta az enyémet, másikkal pedig az arcomat kezdte cirógatni. Régóta vártam már erre a pillanatra. Elvesztem gyönyörű szép szemeiben. Ismertem már, tudtam mi fog következni, de mielőtt bármi is történhetett volna:
 - Inkább menjünk be! - mondtam.
 - Öhm, rendben. -  egyezett bele, kicsit csalódottan.
Kiszabadítottam a kezem gyengéd szorításából, majd felkaptam a szatyrokat.
 - Had segítsek! - nyúlt utánam, és elvett tőlem mindent.
Mindent letettünk a konyhába, majd bementünk a szobámba.
 - Figyelj.. - kezdtük egyszerre.
 - Mondd te! - adtam át neki a szót. Igazából kíváncsi voltam mit akar mondani.
Leült velem szembe és mélyen a szemembe nézett.
 - Nagyon sajnálom, ahogyan viselkedtem veled. Nem kellette volna, csak úgy elrohannom, csak rontottam a helyzeten. Igazából nem is rád haragudtam meg, hanem feldühített, hogy nem hagynak minket békén.
 - Erre számítani lehetett. - vágtam a szavába.
 - Tudom. De nem tudtam felkészülni rá, mert az első akkor volt, mikor kórházba kerültél miattam.
 - Nem miattad!  - mondtam, de szerintem meg sem hallotta, hisz csak folytatta.
 - Én csak féltelek téged. - bökte ki. - Magunkat.  Nem akarom, hogy minden úgy végződjön, mint Edward és Becky közt. Mert, azt nem bírnám ki. Nem akarlak megint elveszteni.
 - Én sem szeretném, hogy ez történjen.
 - És ami Jake-et illeti..  - kezdte. - Szereted őt?
Rossz volt hallani azt a fájdalmat a hangjában.  látszott rajta, hogy tart a választól, de nincs miért.
 -  Mint egy jó barátot. Hidd el, köztünk nincs semmi, és nem is lesz és persze nem is volt. - mondtam.
Arca ellazult, láthatóan megkönnyebbült.
 - Elhiszem! - mondta lágyabban.
Újra elvesztem gyönyörű szemeiben.  Az, hogy hitt nekem, nagyon sokat jelentett.
Egy kósza tincset igazított a fülem mögé, majd arca lassan közeledni kezdett felém.
Nem bírtam ki az óvatoskodását, így rávetettem magam.  Hangosan felnyögött meglepettségében, de nem szakította meg a csókot. Szorosan ölelt magához, mint, aki soha nem akar többé elengedni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Igaz nem kellett semmitől sem félnem, de olyan jó volt érezni őt. Hogy ott van velem, és csak az enyém. Nem bánnám, ha örökre így kellene maradnunk.
A csengő zavart meg minket. Vártam, hogy Becky menjen és kinyissa, de a harmadik csengőszó után sem történt semmi, így én mentem ajtót nyitni.
Valamiért pont ő rá nem számítottam.
 - Szia Sara! John itt van?....