19. rész Pedig minden olyan jól indult....

Halk kacagásra ébredtem. Imádtam ezt a hangot, ezer közül is felismerném. A másik oldalamra fordultam, így szembe kerültem vele.
 - Jó reggelt! - köszöntött egy puszival.
 - Szia! - köszöntem. Ekkor megláttam a mellkasán  a fényképalbumunkat, és a nevetése tárgya immár ismertté vállt számomra. Valóban vannak nagyon vicces képek benne. A zöme az, mert rendszerint, mikor elővettem a fényképezőgépem, vagy a mobilom mindig jött a "hogyan vágjunk hülye fejet?" stílus a részéről.
 - Hogy aludtál? - kérdeztem.
 - Remekül, csak meleg volt.
 - Hol találtad az albumot? - néztem rá kérdőn.  Igazából azért is kérdeztem, mert mikor kipakoltam, úgy elraktam pár cuccomat, hogy még most sem találom. Az album is egy volt közülük..
 - A polcodon volt. Megakadt rajta a szemem. - mondta.  Megvillantotta nekem kisfiús mosolyát, amit már nagyon régen láttam tőle. Adtam a szájára egy rövid csókot, majd felpattantam és a fürdőszobámba indultam.
Mivel nem volt rajtam semmi, ezért csak beálltam a zuhany alá. A langyos víz belecsapott az arcomba, majd végigfolyt rajtam. Kicsit megborzongtam, de jól esett a hűs víz. Kitisztította a fejem. Miután végeztem, magamra csavartam egy törülközőt. Megdörzsöltem vizes hajamat, majd átfésültem. A reggeli elintéznivalókkal végeztem, fogat mostam, felöltöztem. Visszarohantam a szobámba, de a küszöbön megtorpantam, mert John nem volt sehol. Végig néztem a szobán. A ruháim a földön, ami emlékeztetett a tegnapi csodás esténkre. Johnnak csak a nadrágját találtam ott, szóval olyan messze csak nem lehet. Kimentem és az emeleten az összes létező szobába  bekukucskáltam, de semmi. Majd megcsapott valamiféle szag. Halkan leosontam a lépcsőn. Bármit is csinált, nem akartam megzavarni. A konyha felé vettem az irányt. Amint megláttam jót nevettem magamban, olyan kis aranyos volt. A tűzhely előtt állt, egy száll boxerben és ingben, ami nem volt begombolva. Egy serpenyő volt előtte, és abban kevergetett valamit. Vállára egy konyharuhát csapott, mint valami igazi szakács. Jó kis műsort adott elő, anélkül, hogy tudná, valaki figyeli. Táncikált egy helyben és fütyürészett. Nekidőltem az ajtófélfának és onnan figyeltem.  Alig bírtam ki, hogy ne nevessek rajta, de aztán muszáj voltam szóvá tenni.
 - Hmm, mit kapok reggelire? - kérdeztem. Hangomra hirtelen  összerezzent, majd a serpenyővel együtt felém fordult.
 - Öhm, hadd legyen meglepetés! - mondta tétován. Úgy nézett az ételre, mint aki nem sokat remél, hogy az ehető lesz.
 - Majd szólok, ha kész lesz! -célozgatott. Vettem az adást és a nappaliba mentem. Leültem a kanapéra és kapcsolgatni kezdtem a tv-t. Semmi érdekes nem volt benne, így a kedvenc zenecsatornámon hagytam. Egyre finomabb illatok szálltak a konyhából és egyre éhesebb is lettem tőle. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, de mindenre fel voltam készülve. Unalmamban a klipeket bámultam. Persze azért hallottam, hogy a konyhában sem volt csend. Nem tudom, mennyi idő telt el, mert iszonyatosan bebambultam.
 - A reggeli az asztalon! - súgta lágyan a fülembe John. Hangjától és érintésétől hirtelen összerezzentem, de visszatértem a valóságba.
 - Már épp itt volt az ideje! - pattantam fel. John úriember módjára az asztalhoz kísért. Még a széket is kihúzta nekem.
 - Köszönöm! - mondtam meglepetten. Leült velem szembe, a saját helyére.  Körül néztem. Az asztal szépen meg volt terítve, minden úgy, ahogy kell a helyén volt. A poharainkban narancslé, a tányérjainkon meg valami, ami legfőképp tojásomletthez hasonlított.  Zöldségekkel meg Baconnel. Igazából nem nézett ki rosszul, már csak az ízére voltam kíváncsi.
 - Jó étvágyat! - láttam neki. John még nem kezdte el, kíváncsian fürkészte az arcomat inkább.  Felszúrtam a villámra egy falatot az ételből és gyorsan bekaptam. Kicsit még forró volt, de az íze, meglepően finom.
 - Na milyen? - kérdezte kíváncsian.
 - Tök finom. megmondom őszintén, nem erre számítottam.
 - Hát, én sem. - mondta nevetve, miután lenyelte a saját adagját.
A reggeli szép csendben telt ezután.
 - Meddig leszel ma? -kérdeztem.
 - Szerintem, lassan megyek. Még be kell csomagolnom, holnapra.
Belegondoltam, hogy több mint 2 hétig nem találkozunk. Az arcom ismét kiülhetett a szomorúság, mert ahogy láttam próbálta viccesre venni a figurát.
 - Na én főztem, te mosogatsz!!
 - Rendben. - egyeztem bele.
Amíg én a konyhában sertepertéltem, addig ő felment készülődni. A tv még mindig ment, és épp a kedvenc számaimat játszották. Még vártam Johnt, a nappalit is rendbe raktam kicsit, közben dúdolgattam. Éppen a kanapén igazgattam a párnákat, mikor hirtelen John megragadta a derekam és lerántott magával a heverőre.  Előkapta a mobilját és legnagyobb meglepetésemre képeket kezdett csinálni. Nevetve ellenkezdtem eleinte, de végül beletörődtem.
 - Kikísérsz? - kérdezte végül.
 - Persze.
Felálltam, majd őt is felhúztam. Mikor kinyitottuk az ajtót, John előbb lehajolt és felkapta az újságot a lábtörlőről. Gyors pillantást vetett rá, majd mikor le akarta rakni a szekrényre, megakadt valamin a szeme. Dühös tekintete az újságról rám vándorolt. Nem értettem, mi lelte.
  - Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
  - Azt hiszem, ez a két hét épp elég lesz arra, hogy mindketten elgondolkodjunk néhány dolgon. - mondta, majd kiviharzott az ajtón és eltűnt.  Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt, de mikor kézbe vettem a lapot, már minden világos volt. Ugyan is...