Halkan zárta be az ajtót, közben ujját a szája előtt tartotta. Szerintem nem akart megzavarni semmit. Az előszobában álltunk egy darabig, és csöndben hallgattuk a kiszűrődő beszélgetést.
- Kendall csinálj már valamit! - szólt egy kétségbe esett fiú hangja.
- Miért mindig én, mikor Logan a zseni? - kérdezte Kendall (?)
- Tudjátok, hogy nyomás alatt leblokkolok!
- Akkor mit csináljuk?
Csönd támadt a szobára.
- Megjöttünk! - kiabálta Lana. Majd abba a szobába invitált minket, ahol a fiúk is voltak.
4 srác zavaros mosollyal állt sorfalat, eltakarva a nappali többi részét.
- Na ezúttal mit tettetek tönkre? - kérdezte lana majd összekulcsolta maga előtt a karjait.
A kis négyesük szép lassan középen szétnyílt és ezzel felfedték tettüket. Egy üvegasztalt láttunk, vagyis annak maradványait. Bocsánatkérően mosolyogtak ránk, vagyis Lanara.
- Megmagyarázzuk...- kezdte el az egyik.
- Ne törjétek magatokat nem érdekel, hogy mi történt. - intette le őket.
- Kifizetjük!
- Még szép! Ja és fel is takarítjátok, miután bemutattam a vendégeimet.
- Oké! - mondták egyszerre.
- Ők itt Sara és Becky! Saraval egy egyetemre jártam, még New Yorkban. Lányok ő itt Kendall az unokatesóm és a barátai, Logan, Carlos és James.
Épp köszöntöttük egymást, mikor megszólalt Becky telefonja.
- John az! - mondta nekem, majd gyorsan felvette.
Meglepődtem, amiért őt hívta, de már adta is át nekem a telefont. Ekkor esett le, hogy nyilván engem nem ért el. Köszöntem neki, majd kimentem az előszobába.
- Szia szívem! Hazaértünk, gondoltam felhívlak. - mondta.
- Jól tetted. Képzeld mi meg Los Angelesben vagyunk.
- Na az király! Hogy hogy?
Mindent elmeséltem neki a tegnap estétől kezdve.
- Figyelj, kérhetek valamit? - kérdeztem.
- Természetesen. - vágta rá.
- Nem néznél le hozzánk, hogy minden rendben van-e?! Már lassan több, mint 2 hete nem járt ott senki. Legalább is szerintem..
- De persze. Holnap, vagyis hát ma úgyis szabadok leszünk. Eddel majd elmegyünk.
- Köszönöm!
- Ugyan nincs mit.
- A pótkulcs azt hiszem a kaspó alatt van a törpe mellett. Ja és a riasztóról se feledkezzetek el, mondom azonnal a kódot.
- Az jó lesz. Még itt lecsuknak minket betörésért. -nevetett
Lediktáltam mindent, beszéltünk még pár szót, aztán elköszöntünk. Mentek aludni én meg a vissza a nappaliba.
- Sara! Csüccs! - paskolta meg maga mellett az egyetlen szabad helyet Logan.
- Mióta itt vagyunk, azon gondolkodom, hogy honnan vagytok nekem ennyire ismerősek. - mondta Becky.
- Lehet onnan, hogy mi vagyunk a Big Time Rush! - vágta rá Kendall, tök természetesen, mintha tudnunk kellett volna.
- Azok kik? - húzta az agyukat Becky.
- Hát mi! - vette át a szó Carlos. A srácok nevetésében törtek ki, azt hitték direkt értetlenkedünk, de mi nem nevettünk...
- Ti tényleg nem tudjátok kik vagyunk! - állapította meg Logan.
- Bocsi! - mondtam.
- A név az tökre ismerős, de szerintem még nem hallottam egy számotokat sem. - kezdte Becky. - Mert ugye zenéltek??
Lana csöndben kacagott rajtunk. Becky oldalba bökte és:
- De te sem említetted, hogy "sztárok"hoz jövünk.
- Hát na, nem tartottam fontosnak. Nekem Kendall meg a srácok még mindig ugyan azok a srácok, mint akik régebben voltak. De ha már itt tartunk, ha nem szedem ki belőletek én sem tudom meg, hogy ki Sara pasija.
- Miért ki Sara pasija? - kérdezte Logan kicsit csalódottan.
- John Grimes! A Jedward ikrek egyike. - magyarázta Lana.
- Ááá tudom, a húgom odáig meg vissza van értük! - mondta Kendall.
- Tudok róla. :)
- Igen, már mondtam nekik.
Na igen. Megint itt tartottunk. Természetesen nem úsztam meg, hogy megint el ne meséljek mindent. De cserébe én is kifaggattam mindenkit. Olyan jól eldumáltuk a nap további részét, komolyan, mint akik ezer éve ismerik egymást, csak régen találkoztak. Nagyon nagyon régen, mivel hajnali 3-kor értünk vissza a hotelba.
Azt hiszem elmondhatjuk, szert tettünk Bckyvel 4 új barátra. Na de a mai nap további része is tarthat meglepetéseket.....
Akik esetleg nem ismernék az együttest! =:)
Nojééééémi :))) Nagyoon jóóó :) jajj szegény Logan :(( Küldheted hozzám ;) Rási szavaival élve:"cuki fiú"
VálaszTörlésPuszi <3
Köszi! :D és nem adom Logant!!! Marad a repertoáromban... :D:D A többit viheted, Logan az enyém!! :P <3
VálaszTörlés