29. rész - Viszlát LA

 - Hogy haladsz? - jött ki Becky a fürdőszobából.
 - Egész jól. Már csak azokat kell becsomagolni. - mutattam az ágyamon lévő összehajtogatott ruhakupacra.
 - Rendben. Siess, fél óránk van, hogy leadjuk a szobát.
Na igen. Ez az utolsó napunk Los Angelesben.  Nemsoká megyünk vissza New Yorkba, másnap reggel pedig én repülök tovább Dublinba.  De előtte még szeretnék beszélni Jake-kel.
 - Oké. Sietek. - mondtam.  - Te már gondolom mindennek készen vagy!
 - Hát tudod, én nem trécseltem egész éjszaka skype-on a pasimmal és amíg te reggel aludtál én addig összepakoltam.  - öltötte rám a nyelvét Becky. - Tényleg, hogy vannak?
 - Jól, csak fáradtak. A héten nagyon elfoglaltak. Egy francia énekesnő, valami Josefina látogatott el hozzájuk, hogy felvegyenek egy számot. Klipet is forgatnak hozzá. És ezt be kell fejezniük a hét végére, mert a csajnak vissza kell mennie Franciaországba. - kezdtem el mesélni mindent, közben csomagoltam.  Mielőtt a végére érhettem volna, kopogtak.
 - Kinyitod? - kérdeztem Beckytől a bőrönd cipzárjával kínlódva.
 - Persze. - mondta, majd kiment.
Pár perccel később ketten jöttek vissza.
 - Szia Lana.   - köszöntöttem a vendégünket.
 - Szia. - ölelt meg. - Na mehetünk?
 - Még rá várunk. - mutatott rám Becky.
 - Jó, jó! Sietek. Már csak az ajándékokat kell elpakolnom és mehetünk.
 - Hm, miket vettél? - kérdezte Lana.
 - Vettem pár hűtőmágnest. Tudjátok, az elmaradhatatlan.
 - Na igen, bárhol vagy, hűtőmágnest hozni kell.
 - Igen. Ez egy íratlan szabály.  Martinnak vettem két videó játékot az X-Boxhoz. Johnnak és Edwardnek pedig Pikachus pólót és kulcstartót. Mikor megláttam őket nem hagyhattam ott.
 - Pikachu! Jajj biztos cuki. -  mondta kislányos hangon Lana.
Amíg én az utolsó holmikat is elpakoltam és átnéztem a szobát, hogy nem-e hagyunk ott valamit, addig a lányok elkezdték lehordani a bőröndöket. Mikor megbizonyosodtam afelől, hogy mindent elraktunk, fogtam az utolsó csomagot és lementem a recepcióra  kijelentkezni. Pont időben. Ha 2 perccel később megyek, akkor kifizettetik a ma éjszakát is.  Becky és Lana már az autóban vártak.
 - Sajnos a srácok már nem tudtak eljönni, hogy elbúcsúzzanak ők is tőletek, de ezeket küldik. - nyújtott át 1-1 cetlit nekünk Lana.  - Ezen minden elérhetőségük rajta van, telefon, e-mail, tényleg minden.
 - Kár, hogy nem tudunk tőlük is elköszönni, de mondd meg nekik, hogy köszönjük. - mondta Becky.
 - És persze keresni fogjuk őket! - tettem hozzá.
Az út a reptérig nagyon rövid volt.  Ez idő alatt, tervezgettük, hogyha mind hárman Dublinban, vagy épp New Yorkban leszünk, miket fogunk csinálni. Majd a reptéren könnyes búcsút vettünk Lanatól és elindultunk a gépünk felé.

  Már New Yorkban:
Szerencsére hamar megérkeztünk, zökkenőmentesen.  Igaz az út nagy részét átaludtam, amin igen  meglepődtem, hisz utálok és elvileg nem is tudok járművön aludni. Fogtunk egy taxit, majd hazaindultunk. Otthon épp csak lepakoltam és rohantam is a Shake-be, hogy Jaket megkeressem.  Nem tervezem, hogy mostanában visszajövök ide, szóval jobb, ha tisztázzuk a dolgokat.

Beléptem az üzlet ajtaján, körülnéztem, majd megláttam. Épp egy asztalt takarított.
 - Jake! - szóltam utána. Hirtelen megmerevedett. Nyilván megismerte a hangomat. Nem fordult meg, rám se pillantott, csak fogta magát és elindult a pult mögé.
 - Jake, kérlek! - mentem utána.
 - Mit szeretnél? -adta meg magát. Úgy beszélt velem, mint egy közönséges vendéggel, akit épp kiszolgálna. Nem pedig, mint egy baráttal. Ahogy azt megszoktam tőle. Hideg volt.
 - Beszélni veled.
 - Bocs most nem érek rá.
 - Kérlek!
Hezitált egy kicsit, majd belement.
 - 15 perc szünetet kérek. -szólt hátra valakinek. - Gyere! -biccentett nekem a fejével.
Hátra mentünk, egy udvarra és ott leültünk egy padra.
 - Hallgatlak. - mondta, ugyan ilyen hidegen.
 - Figyelj, én nem szeretném, ha haragban válnánk el. Nyitottál felém, elmondtad az érzéseidet. De tudod, hogy nekem ott van John. Teljesen véletlenül futottunk össze, emlékszel!? És barátok lettünk. Jó barátok. Nem szeretném, hogy ha az érzéseink miatt, mindez tönkre menne. Remélem, hogy egyszer találsz valakit, aki tudja viszonozni mind azt, amit te adni tudsz. Ennyit szerettem volna elmondani.
Csönd telepedett ránk, csak az autók dudálását hallottuk kintről.
 - Soha nem fogom elfelejteni, hogy hogyan botlottam beléd. - mondta nevetve.  Végre visszatért. Eltűnt a hidegség.
  - Hát azt én se. -nevettem én is.  
Szerencsére visszatért közénk az a baráti hangulat, ami már nagyon hiányzott.  Elmeséltünk egymásnak mindent, amiről lemaradtunk az elmúlt 2 hétben. Aztán hamar elszállt az a 15 perc. Ki is jöttek Jake után, hogy jó lenne dolgozni is végre. Végül,  mikor már tényleg mennie kellett egy öleléssel búcsúztunk el.

Örülök, hogy holnap végre hazamehetek Dublinba. Először is, újra Johnnal lehetek, ha nem is sokat, de ott lesz velem. Napokon belül, pedig a kis családom is. Nagy nap lesz a holnapi....