22. rész Több, mint barátság?!

 - Elmentem! - kiabálta Becky.
 - Szia! -szóltam utána, de szerintem már nem hallotta.
Nekem még van 1 órám a találkáig. Mivel, már rég elkészültem,  a nappaliban ütöttem el azt a kis időt. A tv-t bámulva. Szokásosan semmi érdekes nem volt benne, így leragadtam egy zenecsatornánál. Éppen vége lett az International Love-nak, mikor egy olyan szám kezdődött, ami a szívemhez nagyon közel áll. Ez nem volt más, mint a Bad Behaviour. Mióta itt vagyok, alig jutottak eszembe a srácok. Az az John. Vajon mi lehet velük? Csak néztem a klipet és közben dúdolgattam a dalt. Késztetést éreztem, hogy felhívjam. Vágytam a hangjára, az érintésére. Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, hogy itt legyen velem.
Semmi többet. Hisz, másra nincs szükségem. De sajnos nem tehetem. Nem tudom, hogyan reagálna a hívásra.
Nem tudom, hogy hol tart.   Mondtam, megvárom még ő keres. Csak aztán meg ne bánjam!
Elmélkedésemet a telefonom emlékeztetője zavarta meg. 15 perc múlva találka Jakkel.
Amit még kellett, elintéztem, majd elindultam. Ma már nagyon jó volt az idő. A tegnapi eső teljesen felszáradt, már nyoma sem volt. Azért ez elég furcsa itt. Úgy beszéltük meg, hogy a Shake-nél találkozunk. Nos, én értem oda hamarabb, de nem kellett sokat várom Jake megjelenéséig.
 - Szia! -köszöntött egy baráti öleléssel. Váratlanul ért, így csak később kapcsoltam, hogy visszaöleljek.
 - Hali. - mondtam miután elengedtük egymást.
 - Na, és most merre? Mozi? Séta? Vidámpark?  - kérdezte.
 - Sétáljunk. Aztán később majd eldől, hogy mi legyen.  
 - Rendben!
Jake valahogy most teljesen más volt, mint Dublinban. Határozottabb. Talán, mert csak itthon van.
Vagy csak mert, ez már nem az első találkánk.  Az állatkertben, mintha izgult volna, vagy nem is tudom.
Sétáltunk és beszélgettünk. Rákérdeztem, hogy tud-e az újság cikkről, amit rólunk írtak. Hát nem tudott, így mindent szépen elmeséltem neki. Még a Johnos részt is.
 - Sajnálom. - mondta. - Viszont, nem bánnám, ha a hírek igazak lennének és tényleg együtt lennénk.
Mintha arcon csaptak volna ezzel a vallomással. Hirtelen nem is tudtam mit reagálni rá.
Azt tudtam, hogy ő többet érez irántam, mint én ő iránta, de ez akkor is hirtelen ért.
 - Jake... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
 - Tudod mit? Vedd úgy, mintha nem is mondtam volna semmit. - mondta.
 - Nem. Ezt így nem lehet. Muszáj megbeszélnünk.
 - Nincs mit megbeszélnünk.
Nem vettem figyelembe amit mondott, csak folytattam.
 - Figyelj! Én nagyon kedvellek téged. Egy olyan barátra leltem benned, amilyen nekem sosem volt. Nem akarlak elveszíteni. De én Johnt szeretem.
 - Ha az a "de" nem lenne ott...
 - De ott van! Nem tudsz ellene mit tenni.
 - A remény hal meg utoljára. Nem igaz?
 - Ez pontosan így van.
 - Ne haragudj, de most mennem kell! - mondta, majd elviharzott.
Ott álltam és egészen addig néztem, ahogy egyre távolodik tőlem, míg fogott egy taxit.
Egész úton hazáig pörgött az agyam. A zenét is alig hallottam a gondolataimtól.
Felmerült bennem, hogy mi van, ha most elveszítettem egy barátot. De gyorsan elsepertem, mert ezt nem fogom hagyni.  Otthon, amíg Becky haza nem jött, csak olvastam.
 - Na, milyen volt a napod? - kérdezte, mikor kimentem hozzá a nappaliba.
 - Remek... - leültem mellé és mindent  elmeséltem.  - Hát a tied?
 - Elment. Nagyon sajnálom ami veled történt ma. - ölelt meg.  - Nincs kedved lejönni velem a boltba? Nincs itthon semmi.
 - De, persze. Menjünk.  - mondtam.
Egy éjjelnappalit céloztunk meg. Rengeteg mindent vettünk. Körülbelül  1 hétig nem kell kaját venni.
Gyorsan végeztünk. 3-3 szatyorral battyogtunk fel a 4. emeletre.  Én mentem elől, de az utolsó lépcsőfordulóban megtorpantam. Ugyanis....