8. Rész. Meglepő hírek...

 - MEGLEPETÉÉS!!! - kiáltották, mikor beléptem.  Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most nekem szól vagy a srácoknak ott mögöttem.  Aztán, mikor megláttam anyut, aput, Martint, Beckyt egyből lejött, hogy engem köszöntenek. Becky??  Ő mit csinál itt??
 - Sziasztok!!  - rohantam oda a tömeghez, és mindenkit megöleltem. A rég nem látott barátnőimet Jennát, Bess-t és Katy-t is.  Végül mikor már mindenkivel beszéltem pár szót, Becky-t kezdtem keresni. Először nem találtam, majd hirtelen megláttam őt a sarokban Edward társaságában. Beszélgettek és nevetgéltek. Gyorsan odarohantam és a nyakába ugrottam.
 - Te mit keresel Dublinban?? Jah és ez a te műved? Rajtad kívül senki sem tudta, hogy jövök. - támadtam le. Próbáltam komoly lenni, de csak nevetésben törtem ki...  Becky és Ed egymásra néztek.
 - Igazá...   - kezdték el egyszerre mondani. De végül csak Edward folytatta.
 - Igazából ezt mi ketten találtuk ki. Rajtad és Johnon kívül mindenki tudott a tervről.
 - Köszönöm!! -öleltem meg mindkettőjüket egyszerre. - Ennél jobb fogadtatásom nem is lehetett volna.  Na de akkor most üljünk csak le, és meséljetek el nekem mindent!  - húztam őket a közeli kis boxhoz.
 - Mindent? -kérdezte Becky rémülten.
 - Mindent, mindent!!!
 - Hát jó, akkor kezdem is.  Az úgy volt...  - kezdte volna Ed, de Becky belé fojtotta a szót:
 - Együtt járunk! - bukott ki belőle.  Hallottam, ahogy koppant az állam az asztalon... 
 - Héé, ezt később akartuk volna elmondani, emlékszel??
 - Ő a legjobb barátnőm, ez alatt a pár nap alatt is rémes volt titkolózni előtte...
 - Egy ikertestvér elől sem valami könnyű eltitkolni a dolgokat...
Tátott szájjal figyeltem, ahogy megvitatják a dolgokat. Nem fért a fejembe...  Becky és Ed?? Hogy?? Hisz akkor találkoztak utoljára, mikor kiköltöztek New York-ba, vagyis akkor mégsem.. Hát persze, hogy nem, hisz együtt szervezték a "nagy" fogadtatásomat...  Régebben mikor még együtt voltam Johnnal mindig úgy volt hogy Én meg John, Becky és Edward.  Úgy látszik fordult a kocka... Becky meg Edward, John és én...
 - Ez remek hír!! Gratulálok! Azt megtudhatom, hogy mióta???
 - Emlékszel, mikor Dublinba utaztam egy hétre a nagyihoz?  Na azóta!!
 - Az 3 hónap!! Becky Ross, hogy merted eltitkolni előlem???  - kérdeztem, közben újra megöleltem mindkettőjüket, áthidalva az asztalt.
 - Mikor csomagoltunk előző este, akkor akartam elmondani, de megtaláltad az albumot, és inkább hagytam.
 - Értem. Megbocsájtotok egy pillanatra, ez már a 3. pohár ice tea volt.... - célozgattam, majd gyorsan felálltam és a mosdót  kezdtem keresni. Meg is találtam.  Benyitottam, és rohantam volna az egyik fülkébe, de belebotlottam valakibe.
 - John! Mit keresel te a lány WC-ben??  - Csak kérdőn nézett rám.
 - Öhm.. legjobb tudomásom szerint ilyet ti nem tudtok használni. - mutatott a piszoárokra...   Ott helyben elvörösödtem, így is csak én tudok járni...
 - Jesszus, tényleg. Ez a férfi mosdó....  - állapítottam meg.  
Megfordultam, és indultam volna ki, de John elkapta a csuklómat és visszahúzott magához.  Alig pár centi volt köztünk. Éreztem, hogy gyorsabban kezd verni a szívem.
 - Szerettem volna még beszélni veled! - mondta.   Lehelete az arcomat simogatta.
 - Itt vagyok.
 - Tudom, és ennek nagyon örülök!
Keze közé fogta az arcom és megcsókolt. Nem ellenkezdtem.
 - Szeretlek! - súgta bele a csókba.
Már épp mondani akartam, hogy én is szeretem őt, de ekkor valami megzavart minket...